Kalotaszeg nagyasszonya, a gyűjtő, író és tudományszervező, aki munkát adott több száz kalotaszegi asszonynak - és aki világhírűvé tette a kalotaszegi varrottast. Tóth János írása.
Kevés olyan civil, nemtudós személyisége van a honi néprajznak, aki olyan nagy hatást gyakorolt volna kora néprajzára, nép- és hagyományismeretére, a népművészeti értékek bemutatására, értékesítésére, mint Gyarmathy Zsigáné, teljes nevén Érsekújvári Gyarmathy Zsigmondné Terebesi Hory Etelka, aki, mint a „hagyománygyűjtő”, mint írónő és tudományszervező vonult be a magyarság történetébe. Életműve, munkássága révén nemzetközi hírre tett szert és ezt kihasználva világhírűvé tette a kalotaszegi varrottast, melyből királyi családok is vásároltak, ezzel megteremtve az ország akkori legerősebb népművészeten alapuló háziiparát Kalotaszegen.
Kezdeti beavatás
Hory Etelka 1843. május 28-án született Magyargyerőmonostoron. Édesapja, a helyi lelkész, Hory Farkas - aki a népies költészetben is jeleskedett - tanította meg a tollforgatásra és bevezette nem csak az irodalomba, hanem különböző tudományokba is. Nyelveket is tőle tanult. Etelka így lett korának egyik kiemelkedő női alakja, hiszen a műveltsége is megvolt ahhoz, hogy a tájat, melybe beleszületett munkájával felemelje a szélesebb ismertségbe.
Gyermekkorát a szülőfalujában töltötte és legfőbb vágya az volt, hogy édesanyja nyomán belőle is egy kiváló, tárasasági háziasszony váljék, és a magyar konyha remekeit adhassa családjának, barátainak - és a kézimunkázással megtartsa szeretett tája népművészetét. Közben a szépirodalom felé kacsingatva megírta első műveit - de szégyellte és összetépte mindet. Jeleskedett viszont a nagynénjétől, Nyilas Miksánétól tanult varrottas készítésében. És persze, míg hímzett, hallgatta „a kalotaszegi nép öreg bonyáinak ajkáról a tündér-regéket és bájos meséket". (Persián Kálmán: Kalotaszeg nagysszonyáról, Gyarmathy Zsigánéról 1911.)
A gyűjtési mozgalom egyik alakja
1853-ban került a Kolozsvári Leánynevelő Intézetbe és mindössze 16 évesen bekacsolódott az akkor kibontakozó néprajzi gyűjtőmozgalomba. Elsősorban meséket, történeteket és népdalokat gyűjtött, melyeket megküldött az akkor Kolozsváron élő és tanító Gyulai Pálnak. Ezekből a gyűjtésekből 7 darab be is került a Magyar Népköltési Gyűjteménybe.
Az intézetből kikerülve hazatért szülőfalujába, 1962-ben pedig férjhez ment a térség egyik legmeghatározóbb földesurához, Gyarmathy Zsigmondhoz, aki támogatta irodalmi munkájában így íróként is bemutatkozhatott. Első, 1874-ben megjelent írása, Monostori Katinka álnév alatt A későn támadt szerelem volt. Ő volt az első írónő, aki a falusi életet ábrázolta, így a szociográfia műfajának egyik előfutáraként tekinthetünk rá. Bartha Éva fogalmazta meg 1973-ban, hogy „Kalotaszeg és a kalotaszegi népélet az ő révén vonult be a szépirodalomba.” Egész élete során csaknem húsz könyve és nagyjából kétszáz kisebb-nagyobb írása jelent meg a különféle fővárosi és vidéki lapokban a kalotaszegi népélet és tájirodalom tárgykörében.
„A nép nyelvét, szokásait, jellemét tanulgatom serdülő korom óta. Regényeimben, népies elbeszéléseimben fel is használtam az oda találókat mindég..." (Gyarmathy Zsigáné: A kalotaszegi népnyelvből. Magyar Nyelvőr, XXVIII. 1899.)
Gyűjtőmunkája során járja Kalotaszeg falvait, mintákat rajzol. Később Tarka képek a kalotaszegi varrottas világából című könyvével (1896) közkinccsé is teszi gyűjteményét.
Férjével házasságkötésüket követően Bánffyhunyadra költöztek és haláláig ott is élt. Hét gyermekük született.
„Mindig legközelebbi környezetéből meríti tárgyait, azoknak lelkére tett eleven benyomásait veti papirra; életet fest, még pedig eredeti, tősgyökeres magyar életet. Igy irtunk róla ezelőtt nyolcz évvel, megemlítve akkor, hogy „Az ifju pap" czímű regénye hűséggel, költői bájjal festett kép, mely számot tesz irodalmunkban, s hogy "A regényes feleség" czímű regénye a szigorúbb kritika előtt is hizelgő méltánylásra talált, s e tekintetben oly kényes izlésű tudományos folyóiratunk, a „Budapesti Szemle" is nem csekély elismeréssel szólt e munkája felől. Kisebb dolgozatai "A hegyek közül", azután „Beszélyek és apróságok" czimmel összegyűjtve jelentek meg. Legújabb művéről, az „Asszonyokról, asszonyoknak" czímű kötetről szintén igen kedvező volt a lapok birálata."
Vasárnapi Ujság, 1895.
A híres-neves Jegenyefürdő
Az írói tevékenysége, gyűjtői munkája és gyermekkora révén kiválóan ismerte a kalotaszegi életet - a néprajtudósok is számon tartották. Megkerülhetetlen volt az a tudás, mely benne koncentrálódott. Számára egyezerre volt Kalotaszeg az otthon és a gyűjtési terep, minden porcikáját ismerte, ezért lelke és támogatója lett a jegyenyefürdői etnográfus telepnek és az ott tevékenykedő tudósoknak, mint Hermann Antalnak, Jankó Jánosnak, Wlisloczki Henriknek.
Vikár Bélának is segített a kalotaszegi fonográfos gyűjtések során: sokszor Etelka beszélte rá az adatközlőket, hogy énekeljenek bátran bele a hangtölcsérbe, nem lesznek utána némák. Hermann Antallal és Bölöni Lászlóval ezekben az időkben jelentetik meg a közösen létrehozott Kalotaszeg című kulturális és közéleti folyóiratot, melyet a „magyar nemzet szellemi és lelki fejlődésének jegyében” adtak ki. Ezt a lapot később, még kétszer úraalapították, elsőként az első világháború előtt 1912-ben Kós Károly szerkesztésében, majd a harmadik alapítás a rendszerváltást követően 1991-ben történt Vasas Samu vezetésével.
Ezeknek az ismertségeknek és munkáknak köszönhetően az 1889-ben alapított Magyar Néprajzi Társaságban is meghatározó szerepet kapott Gyarmathy Zsigáné, mégpedig, A népélet használati tárgyai szakosztályának előadója lett.
Üzlet és néphagyomány
Ma is aktuális a kérdés, hogy a néphagyományt és a népművészetet lehet-e úgy kezelni, mint egy üzleti tranzakció tárgyát. Ez a kérdés a századfordulón méginkább élesen süvíthetett a közéletbe, hiszen akkor még valóban voltak élő közösségek élő néphagyományai, amiket a mindennapokban megéltek. Ezt hogyan lehet üzletté tenni? Talán ez a kérdés azóta, mára megválaszolható, de abban az időben számos ellenlábasa volt Gyarmathy Zsigáné munkásságának, már ami a kalotaszegi varrottast illette.
1885-ben jött a kérés az akkor már elismert írónőnek Herich Károly minisztériumi osztálytanácsostól, aki az Országos Általános Kiállításért felelt, hogy a háziipari csarnokban rendezze be a szobabelsőt kalotaszegi textíliákkal. Természetesen a választása a varrottasra esett, mert nagyjából a század közepétől kezdve alig volt valaki, aki foglalkozott volna ezzel a hímzésformával Kalotaszegen és a gyermekkori emlékeit elővéve kezdte el felkutatni az akkor még varrottast készítők leszármazottjait, hogy akad-e még a háztartásukban ilyen textília (sok eltűnt mesterség is így kerülhetett ma is napvilágra, mint a bognár, vagy a szűcs). Kutatása eredménnyel járt és be tudott rendezni egy szobabelsőt kalotaszegi varrottasokból.
A kiállított eredeti darabok iránt sokan érdeklődtek, ám a tulajdonosok nem akartak megválni tőlük. Kivételt egyedül Erzsébet királynéval tettek, neki sikerült megszerezni egy körösfői menyasszonyi lepedőt.
„Mennyi nehézséggel járt azt a holmit összeszedni, mikor a mai nép már nem is foglalkozott a varrottassal. Ott, abban a kiállítási szobában tűnt fel előbb herczeg Eszterházy Pálnénak, azután a mi felséges királynénknak a kalotaszegi varrottas, s kivántak egy s más tárgyat megvenni, holott abból semmi sem volt eladó. A magas helyről jött kivánságnak azonban eleget kellett tenni, s kárpótolni azokat, a kiké a kiállításra átengedett holmi volt. Így kezdte aztán Gyarmathyné olyan asszonyok által, a kik még értettek a varrottashoz, taníttatni a népet s szoktatni a ma már oly jelentékeny hasznot hajtó munkára. Megismerték aztán a külföldiek is a kalotaszegi varrottast, s most onnét is van vevő elég. Tenger is a dolga Gyarmathy Zsigánénak, s a munkaszeretet láza úgy hajtja, hogy tíznek is sok lenne, a mit végez."
Vasárnapi Ujság, 1895.
Gyarmathyné meglátva a lehetőséget, ahogy egyre többen keresték az arisztokrácia és a felsőbb osztály-beliek közül a varrottasokat, azonnal szervezőmunkába kezdett és megalapította Kalotaszeg háziiparát. Több faluban elindította a varrottas készítését, azokból a mintákból, amelyeket még megtalált és kiállításba rendezett, rengeteg fiatal lánynak és asszonynak munkát adva. Üzleti érzékét mutatja, hogy kihasználta az ismertségét, de nem csak erre épített: áruházakat, divatboltokat keresett meg, valamint számos folyóiratban, divatlapban jelentetett meg írásokat a varrottasról és történetéről, mintakincséről, felhívva a legszélesebb közönség figyelmét is erre a termékre.
„ Az egyik lap azt sajnálta, hogy miért csökkentik az írónő iránti elismerést azzal, hogy lépten - nyomon összevegyítik nála az írói sikert a házi ipar terén felmutatott nagy eredménnyel, holott ez egészen külön álló két dolog, és ha Gyarmathy Zsigáné soha nem látott volna is varrottast, akkor is csak olyan kitünő és eredeti írónő lenne, mint így. De hát ma mi is úgy vagyunk vele, hogy inkább foglalkozunk az írónő házi ipari sikereivel, mint különben is jól ismertetett és kellőleg méltatott műveivel."
Vasárnapi Ujság, 1895.
Gyarmathynénak köszönhetően hamarosan keresett termékké váltak a varrottasok. Bírálói - Malonyai Dezső, Bátky Zsigmond, Palotai Gertrúd - pont ezt vetették a szemére, hogy a hagyományt termékké silányította és kiárusította az élő népművészetet. Az eredmények azonban magukért beszélnek. Feltámasztott úgy egy feledésbe merült hímzéskultúrát, hogy azáltal megélhetést is adott azoknak, akik foglalkoztak vele. Nem elvitte onnan ezt az örökséget, hanem annak eredő tájegységében élesztette újjá. Ez azért egészen más, mint ha máshol adta volna a kenyérkeresetet a kalotaszegi mintakincs.
"A fegyverek erőtlenek, megrozsdásodnak, kettétörnek. De a tű olyan fegyver a kezetekben, amellyel nemcsak saját jóléteteket biztosíthatjátok, hanem meg is védhetitek vele azt a kincseteket, melyet aranynál, ezüstnél többre becsültök: a magyarságotokat."
A termékek ezután több nemzetközi kiállításon is nagy sikert arattak. 1887-ben Brüsszelben, 1890-ben pedig Bécsben mutatták be árusították nagy számban a textileket.
Mint ahogy a siker jött, azzal együtt jöttek a másolatok, a silány bóvli is, mint ahogy az rendszerint lenni szokott. Ez természetesen nem csak a mai globalista világot jellemzi, hanem a már akkori, kapitalizmusra épülő gazdaságokat is, főleg az európai államokban. Ezt nem kerülhette el ekkor Kalotaszeg sem, mint az Osztrák – Magyar Monarchia egyik kiemelkedő tájegysége. Ezzel együtt ezt nem kerülhette el a varrottas sem.
„Az 1885-iki orsz. kiállítás után pár évig egyedül csak én adtam munkát az egész vidék népének, más senki sem varratott a minthogy üzletnek az rossz is lett volna akkor. Később a már elegyengetett utakon, többen bele fogtak, s most már minden faluban varratnak a korcsmárosok, néhány Kati néne és Bánffy-Hunyadon többen."
A hamisítók ellen már a háziipar megindításának kezdetén is kikelt, „stylnélküli ízléstelenséggel (…) üzérkedésből bele kontárkodók" -nak nevezte a hamisítókat, és azokat, akik nem a háziipar keretein belül végezték a munkát, akik kézzel és géppel hamisították a varrottasokát, nem fodorvászonra, hanem mindenféle más anyagra, színét vesztő pamuttal varratták a mintákat.
Abban mindenki egyetért, hogy a kenyeret adó munkán túl Gyarmathyné a háziipar megteremtésével egyfelől nemzeti tájjá emelte Kalotaszeget a hazai emlékezetben és világhírűvé tette a varrottas hímzésmintáit.
.Ugy volt, hogy József főherczeg a hadgyakorlatok alkalmával Gyarmathy Zsigáék házánál lesz szállva. A főherczeg lekötelezőleg nyájas sorokban maga tudatta ezt Gyarmathy Zsigánéval. De hát jött az a borzasztó csapás; így a gyász miatt elmarad a várva várt kedves vendég, a ki fenséges nejével együtt mindig érdeklődött nemcsak a kalotaszegi házi ipar, hanem Gyarmathy Zsigáné irodalmi működése iránt is. József főherczeg Gyarmathyné egy könyvéhez előszót irt, a főherczegasszony pedig megrendelte munkáit. A fenségek el is küldték neki elismerésül páros arczképüket.
Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 22.)
Gyarmathyné öröksége
Teljes életpályáját valamifajta származásbeli missziónak kell tekintenünk, mind a néprajzi, mind az irodalmi tekintetben. Az a fajta neveltetés, mely a lelkész-költő apa, kiváló háztartásvezető anya és az a környezet, amiben élt hozták vele azt a református hagyományban élő „nagyasszony” tartást, ami miatt ezt gondolhatjuk. Gyarmathy Zsigáné azon kevés 19. századi nő közé tartozik, akik köztéri szobrot kaptak. A kolozsvári Botanikus Kertben életnagyságú, ülő Szeszák Ferenc szobrászművész által 1914-ben készített szobrát fedezhetik fel az odalátogatók – ha tudják kit keresnek, ugyanis név nem szerepel az alkotáson.
A Kalotaszeg központi településének tartott Bánffyhunyadon pedig sétányt neveztek el róla, nameg természetesen azért is, mert férjével haláláig itt élt. Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka 1910-ben halt meg betegségben, 2 évvel férje halálát követően, akivel Kolozsvárott közös sírban nyugszik. Hogy életműve ma is releváns tartalommal bír, azt az újabb kutatások mellett az is jelzi, hogy életéről Rák József rendező filmet készített 1998-ban, azonban életművének monografikus, tudományos igényű feldolgozása még várat magára.
Egy biztos, hogy a mai Kalotaszegnek ismert tartását és a benne élők önkifejezésének módjai nem lennének ilyenek, ha nem lett volna Kalotaszegnek egy ilyen „Nagyasszonya”.
„A kalotaszegi varrottas az a háziipar, amelynek fejlesztését és lelkes terjesztését rátok hagyom örökül. Ti vagytok hivatva folytatni mindazt, amit én megkezdtem!”
Források:
Bartha Éva: Kalotaszeg nagyasszonya In.: Korunk 1973. 11. szám
Gyarmathy Zsigáné: A kalotaszegi varrottas eredete és újjászületése. Magyar Ipar, XX. 12. szám
Gyarmathy Zsigáné: A kalotaszegi népnyelvből. Magyar Nyelvőr, XXVIII. 1899.
Hála József: Gyarmathy Zsigáné és Jegenyefürdő jelentősége a szerveződő magyar néprajztudományban In.: Néprajzi értesítő 1998.
Persián Kálmán: Kalotaszeg nagysszonyáról, Gyarmathy Zsigánéról 1911.
Svégel Fanni: Ki adta el Erzsébet királynénak a kalotaszegi varrottast? In.: ELTE Néprajz Blog 2021.
Török Zsuzsanna: A kalotaszegi asszony: Gyarmathy Zsigáné 2016.
