Tóth János jegyzete az 5. Tündérkertek Ünnepe után.
„A népi kultúrát, mint nem létezőt, nem ábrázoljuk!” - mondta egy rektor az 1970-es években a Színház és Filmművészeti Főiskolán - idézte fel Szarvas József azokat az időket, amikor a szocializmus "a múltat végképp eltörölni" kívánó működési mechanizmusa a propagandát szolgálva lezártnak ítélte azt a folyamatot, ami a kommunizmus legsötétebb időszakai után a parasztság szinte teljes megsemmisítését tűzte ki célul.
Szerencsére azonban a rendszer és potentátjai nem számoltak azzal a több évszázadon keresztül végbemenő szerves fejlődéssel, mely megtartotta ezt a kultúrát a Kárpát-medencében. Megtartotta még akkor is, amikor az a reneszánsz áramlataiban kettévált magas és népi kultúra, és a népi kultúra önálló fejlődési útra lépett. ekkortól valójában parasztságunk tartotta meg műveltségünk gyökereit, a tudást, mely életstratégiaként szolgált a mindennapokban, a gazdaságban, társadalomban, a közösségek teljességet megtartó életében. Ha ez századokon át működött, nem is sikerülhetett a kísérlet arra, hogy ezt a kultúrát végképp eltüntessék pár évtized leforgása alatt.
Véletlen, hogy pont ebben az időben kezdte meg bontogatni szárnyait a Fiatalok Népművészeti Stúdiójaként indult, majd Csoóri Sándor Egy nomád értelmiségi című írása után nomád nemzedékként emlegetett és megismert népművészeti mozgalom? Vagy a közösséghez tartozás élményét, őseik szórakozási alkalmait nagyvárosi köntösbe öltöztető táncházmozgalom? Ki tudja...De ami biztos: a fent idézett szöveg szerint mindezeket nem tartotta érvényesnek az akkori hatalom. Tévedtek, mert mint tudjuk, „A betonon is kinő a fű” - ahogyan a táncházmozgalomról szóló tanulmánykötet (dr. Sándor Ildikó szerkesztésében) már címével figyelmeztet.
A Tündérkerti Forgatagban is látható volt, hogy a kultúránk gyökereit éltető közösségek ma erősebbek, mint valaha. Sőt, már ötödik éve egy ezt éltető ünnepnek nem más hely ad otthont, mint a Nemzeti Színház! Ezen az ikonikus helyen, a magaskultúra egyik fellegvárában egybeforrt, ami egybe tartozik, mikor a színház felvállaltan támogatja a népi kultúra ünnepét.
Együtt jelent meg a színház összes terében egyenlő művészi színvonalon mind a népi és mind az urbánus művészet, a népzene, a néptánc a képzőművészettel, a színház a tárgyalkotó népművészettel, a hagyományos paraszti gazdálkodás gyümölcsészeti, szőlészeti, borászati, gasztronómiai tudása az irodalommal. Mert ez mind a mienk és táplálkozhat egyik a másikból.
Tudta ezt ez a nép nagyon sokáig, de mivel minden intézményesült és szétszálazta kultúránk egybetartozó elemeit, sokáig csak minden különállva lehetett érvényes. Ez rendben is van akkor, ha minden intézmény elvégzi a maga szakterülete szerinti mélyfúrást, de aztán egységesen adja át a megszerzett tudást. Egy ilyen nap volt március 29-én a Nemzeti Színház falai mögött megtörtént az analizálás utáni szintetizálás. Egybeforrva mutatta meg magát a kultúránk számos ága.
A Tündérkerti Forgatag és Gála egy találkozás felidézésével indult. 2002-ben találkozott össze a tündérkert mozgalom három motorja: Kovács Gyula, Prima Primissima díjas gyümölcsész, Ambrus Lajos, József Attila díjas író és Szarvas József, Kossuth díjas színész. Nekik köszönhető, hogy a hagyományos gyümölcsfajtáink megőrzése céljából mozgalom indult, melyet ma már több, mint 650 gyümölcsöskert, Tündérkert hirdet szerte a Kárpát-medencében. Ezeknek a közösségmegtartó kerteknek volt ünnepe ez a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához legközelebbi vasárnapi nap a Nemzeti Színházban.
Szimbolikus, hogy idén a fiatalok és gyermekek álltak a nap középpontjában - hiszen a gyümölcsoltás akkor a legsikeresebb, ha vadalanyba oltjuk a nemes vesszőt. A gyermekek és a fiatalok is olyan vadalanyok, akikbe most, ebben a korban kell beoltani a magyar kultúra iránti elköteleződést. Akik a napon felléptek és megjelentek, ennek kiváló példáját adták.
Itt volt Zala Vármegyéből a Bibrics Néptánccsoport, a nagygyimesi (gyimesbükki) Csalóka Néptáncegyüttes vagy a moldvai bákói Szeret Néptáncegyüttes. Mind fiatalok, és helyben élik, kitüntetve képviselik saját kultúrájukat. De jelen volt a rendezvényen a minta, a minta-adás az előttük álló generációktól is. Ha csak a gasztronómiát nézzük: slambucot (hortobágyi pásztorétel) főzött Bordás János, Hortobágy Örökös Pásztora, vagy birkapörköltöt a karcagi Csontos család és egy hagyományos zalai, a böjti időszak munkáinak végeztével fogyasztott savanyú kerekrépa levest is meg lehetett kóstolni.
A műsorban gyönyörű küküllő-menti népdalok csendültek fel a Kiscsőszi Férfi Dalárda jóvoltából és a Bozót Táncegyüttes elhozta vidékének táncait, dalait. Kézművekedés várta egész nap a legfiatalabbakat Csíki Lóri és a nyárádszentsimoni Harangláb Kulturális Egyesület, a Mihály Család vezetésével.
Kaló Imrével, borászok borászával, megelevenedhetett egy régi göcseji gyümölcsoltó szokás, ami azt mérte, hogy ki mennyi fát oltott azon a napon. Azt onnan tudták, hogy az oltóember maga ment haza, vagy már vitték - ugyanis az oltás jó kötése érdekében minden oltás előtt ivott egy kupica (vagy korty) bort és megnyalta az oltás helyét.
Megízlelhettük Kaló Imre borait is a rendezvényen egy Ambrus Lajos vezette beszélgetés során. Horváth Lénárt termesztő ismertette meg a közönséget egyik fontos fűszerünkkel, a sáfránnyal, ami ma már luxuscikknek számít, de a 19. századik minden háztartásban megtermelték.
Mivel ez volt az ötödik alkalom, már hagyomány, hogy kiállítások is nyílnak a tündérkertek ünnepén - egy képzőművészeti és egy népművészeti, népi iparművészeti témájú. Az idén László Dániel Barcsay-díjas festőművész és Madár Olga tűzzománc művész, valamint Szolanics Elvira, a Magyar Ezüst Érdemkereszttel frissen kitüntetett népi iparművész, keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás a kerengőben, melyet még legalább egy hónapig megtekinthetnek a Nemzetibe látogatók.
Így valósult meg a cél, hogy „vadalanyba oltva mentsük meg a Kárpát-medence szinte kipusztított őshonos gyümölcshagyatékát közösségerősítő, nemzetépítő szándékkal”.
Ez a munka, amit a tündérkert alapítói elvégeztek, bartóki, kodályi léptékű. Az ő népzenével kapcsolatos mentőmunkájukat a gyümölcshagyatékkal kapcsolatban Kovács Gyuláék vitték véghez. És persze még nincs vége, hiszen mind a mai napig bukkannak még fel tájfajták, amik helyet kapnak a gyümölcsfagyűjteményben, Pórszombaton, mert „nem mindig lehet megtenni amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” (Bethlen Gábor Erdélyi fejedelem).
Köszönet jár minden közreműködőnek és önzetlen segítőnek a nap megvalósulásáért.
