November 11-én, Márton napján a kis lámpások nem csupán a sötétséget űzik el: emlékeztetnek a szegény katonára, aki köpenyét osztotta meg egy reszkető koldussal - és így arra, hogy a jóság lángja sosem alszik ki. A Kárpát-medencében ez a hagyomány élőbb, mint valaha – a gyerekek az óvodákban, iskolákban lámpásokat készítenek és este közös sétával emlékeznek Szent Mártonra. Egy kis kultúrtörténet - és egy különleges libasült receptje sáfrányos kölessel a nepi.kultura.hu olvasóinak!
A lámpás felvonulások szokása egész Európában honos. Hollandiában Sankt Martin-fáklyás meneteket tartanak, ahol a gyerekek énekelve járják be a falvakat, míg Franciaországban, Márton szülőhelyén, Tours-ban, máglyagyújtással ünnepelnek. Itthon, a Kárpát-medencében, ez a rituálé összefonódik a helyi identitással: Szent Márton ugyanis Szombathelyen (Savariában) született.
Szent Márton legendája
Képzeljük el a 4. század hideg pannóniai tájait: egy római legionárius, Márton, lován üget Amiens utcáin, amikor egy mezítláb reszkető koldus állja el útját. Kardjával kettészeli vörös köpenyét, és a felét a szerencsétlenre teríti – ez a pillanat teszi halhatatlanná a savariai (ma Szombathely) születésű szentet, aki 316 vagy 317 telén látta meg a napvilágot pogány szülőktől. Apja, a légionárius tiszt, fiát is katona pályára szánta, de Márton szíve másutt járt: 18 évesen megkeresztelkedett, és a sivatagi atyák nyomdokain szerzetesi életet választott. Tours-ban, ahol 371-ben kényszerből püspökké szentelték, aszkétaként, cellájában élt, hittérítőként járva a vidékeket. A legenda szerint libaólban bújt el a püspöki méltóság elől, de a gágogó szárnyasok elárulták – innen ered a ludas motívum, ami ma is eleven a magyar folklórban.
Magyarországon Márton, a katonák és szőlészek patrónusa erős hagyományokkal bír. Szent István király seregei a leírások szerint Márton nevét kiáltották csatában, és Kárpát-medence szerte több, mint 100 templomot szenteltek neki - melyek után a települések is viselték a Szentmárton utótagot neveikben. Ma is több, mit 40 ..szentmártonunk van.
Szent Márton éneke
„Szent Mártonnak ünnepén
égő lámpást viszek én
világítson mindig minekünk
ahol járunk, ahol kelünk."
Ez a rövid, ismétlődő szerkezetű népdal a Márton-napi lámpás felvonulás szerves része. A refrén a fény univerzális üzenetét hordozza: a jóságot, amely „mindig minekünk” világít. A dal eredete homályos, pontos gyűjtési dátuma és neve nem rögzült a népzenetudományban – a rendelkezésre álló források alapján a 20. század közepén terjedt el óvodai és iskolai hagyományként, valószínűleg a németalföldi Sankt Martin-énekek hatására. Variációi gazdagok: egyes verziókban második versszakban, „pogány volt ő, katona” sorokkal idézik fel Márton legendáját, másokban a liba motívum bukkan fel, míg erdélyi változatokban a felvonulás útvonalát említik. Szerkezete egyszerű: két strófa Márton életéről, refrén a lámpásról, ismétlődő ritmussal, ami könnyedén illeszkedik a menet lépteihez.
A libatartás a magyar paraszti kultúrában
A magyar paraszti világban a liba nem csupán étel forrása volt. A 19-20. századi falvakban a libatartás gazdasági pillér: a szárnyasok tollát párnázásra, zsírját lámpaféléhez, húsát pedig ünnepi lakomához használták. Ősszel vágták le a nyár során a legelőkön felhizlalt szárnyasokat. A liba mértékegységként is szolgált: a libatartó gazdaságokban a cselédek bérét prémiumként egészíthette ki a gazda ilyenkor egy élő libával vagy annak árával az egész éves fáradságáért.
A libához számos jóslat kötődik: Mártonkor a madár tollazatát vizsgálták – ha fényes és sűrű, jó esztendőt ígért – csontjából pedig időt jósoltak. A mellcsont hosszából a tél keménységét olvasták. A liba a földi bőség és a túlvilág kapuját kötötte össze, hiszen Márton napja az adventet két héttel előzi meg - amikor az egyházi év a végéhez közelít és az új év kezdődik.
A libavacsorák Márton-napi szokása
„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik” – tartja a mondás, ami évszázadok óta diktálja a menüt. A középkorban, amikor Márton a szegények szentje volt, a libavacsora a gazdagság jele: újborral öblítve, párolt káposztával, zsemlegombóccal tálalva jelképezte az év végi hálát az egész évi jó termésért. A libahús a paraszti asztalokon Márton napon nem csupán étkezés, hanem rituálé is volt. Meghatározott, szigorú rend szerint a családi hierarchiát tükrözve osztotta el a család. Ma a libavacsora a bőség ünnepe.
Ha Márton-napi asztalra szeretne valami újszerűt, mégis gyökereiben hagyományos fogást, próbálja ki ezt a 18. századi ihletésű receptet a magyar konyha elfeledett kincsei közül!
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg libahús (combok vagy mell), libazsír, 200 g köles, csipet sáfrány, 300 g savanykás meggy (befőtt), 1 hagyma, 2 dl száraz fehérbor, só, bors, majoránna.
A libacombokat/mellet sózzuk, borsozzuk, majoránnával ízesítjük, majd libazsíron. locsolgatva 180°C-on 1,5 órát sütjük, amíg ropogósra válik a bőr.
Közben pirítsuk meg a hagymát, adjuk hozzá a kölest, öntsük fel 5 dl vízzel, és főzzük puhára – adjunk hozzá sáfrányt. A sáfrány sárga szálai aranyló színt adnak, zamatban pedig enyhe kesernyésséget.
A mártáshoz a meggyet a borral rotyogtassuk össze, turmixoljuk simára, fűszerezzük ízlés szerint.
Tálaljuk a libát a kölessel, locsoljuk meg a mártással.
Jó étvágyat kívánunk!
