Ugyan már néhány napja bekopogtatott a tavasz, de pár nappal ezelőtt még igen keményen visszaköszönt a téli idő. Vannak olyan madárfajok a Kárpát-medencében, amelyeknek ez a kemény -20 C0 -os hideg, ami idén is volt, az otthon „mindennapi melegét" jelenti. Hozzánk akkor jönnek, ha otthon -20 alá hűl az idő. Ilyen az itt telelő, bár nem túl gyakori téli vendégünk, a csonttollú (Bombycilla garrulus) is. Tóth János írása.
A csonttollú madár – az északi erdők vándora
A csonttollú madár Európa egyik legkülönlegesebb megjelenésű énekesmadara. Bár hazánkban nem számít állandó költőfajnak, időről időre mégis feltűnik, főként a téli hónapokban, amikor nagy csapatokban érkezik északról. Elegáns megjelenése és társas viselkedése miatt a madármegfigyelők kedvelt faja. A csonttollú közepes méretű, hossza 18–21 centiméter, szárnyfesztávolsága 30–36 centiméter. Tollazata selymes hatású, barnásszürke árnyalatú, amelyet látványos fekete torokfolt és fekete szemmaszk tesz karakteressé. Fején jellegzetes, hátrafelé ívelő bóbitát visel. Farka végén élénksárga szegély látható, szárnyain pedig apró, piros, viaszszerű tollvégek találhatók. Ezek a díszes „pecsétek” adták magyar nevét is. Olyan, mint egy porcelán nipp madárka.
A faj elsősorban Észak-Európa és Szibéria tajgaövezeteiben költ, ahol nyíltabb fenyvesekben és vegyes erdőkben építi fészkét. Magyarországon nem költ rendszeresen, de bizonyos teleken – főként, amikor északi élőhelyein kevés a táplálék – tömegesen jelenik meg. Ezeket az időszakokat inváziós éveknek nevezik.
A csonttollú étrendje évszakonként változik. A költési időszakban főként rovarokat fogyaszt, amelyek fontos fehérjeforrást jelentenek maga és a fiókái számára. Télen viszont szinte kizárólag bogyókkal táplálkozik, például berkenye, galagonya vagy fagyal termésével. Sokszor figyelhető meg zsidómeggy (nyugati ostorfa) fákon, annak termését nagyon kedveli.
A csonttollú rendkívül társas madár. Gyakran 20–50 egyedből álló csapatokban mozog, és ilyenkor látványosan, összehangoltan repül. Röpte gyors és egyenes vonalú, hangja pedig vékony, csilingelő fütty, amely már messziről elárulja jelenlétét.
Nálunk ezek a madarak főleg városok parkjaiban, dísznövények bogyóit fogyasztva tűnik fel csapatával Hazánk keleti és középső vidékein. Idén tömegesen az Alföldön, Debrecen és Balmazújváros környékén láthatók, ha még nem kezdtek el visszahúzódni fészkelő tájaikra.
A csonttollú madár különböző népek folklórjában
A csonttollú madár, nem a legismertebb mitikus madarak sorát szaporítja, mégis sajátos helyet foglal el az északi és közép-európai népi képzeletben. Ritka, időszakos megjelenése és feltűnő külseje miatt inkább különleges jelként, mintsem mindennapi madárként tekintettek rá.
Az északi vidékek „fagy madara”
Mivel a csonttollú főként Észak-Európa és Szibéria tajgaövezeteiben költ, a skandináv és finn hagyományokban gyakrabban szerepelnek, mint jósló-madár. Nagy csapatai rendszerint akkor indultak délebbre, amikor az északi területeken kevés volt a táplálék. Emiatt a finn és svéd, norvég, dán valamint szibériai bennszülött népek néphitében gyakran a kemény tél előhírnökének számított. Egyes vidékeken „a fagy madarának” nevezték, megjelenését a hideg időszak beköszöntével hozták összefüggésbe.
A vándorló csapatok a természet ciklikus rendjét is jelképezték: azt az örök körforgást, amelyben a madarak mozgása összeköti a távoli tájakat. Az északi népek szemében a csonttollú az erdők üzenethozója volt, amely a tél erejét és a természet kiszámíthatatlanságát hordozta.
Ritka vendég Közép-Európában
Magyarországon és a környező térségekben a csonttollú nem mindennapi látvány. Éppen ezért a népi gondolkodásban „északi vendégként” tartották számon. Feltűnése gyakran keltett csodálkozást, és időjárási változásokkal, keményebb telekkel hozták kapcsolatba.
Nagy csapatainak megjelenése olykor a bőség vagy a hiány jelképe lett. Ha sok bogyótermés volt, a madarak jelenléte a természet gazdagságát mutatta; ha viszont tömegesen érkeztek táplálékhiány idején, az északi vidékek szűkösségére utalt.
Nagy csapatokban való megjelenése sok közép európai nép körében a háború közeledtét jelezte, talán ezért, vagy talán, mert tényleg kivételes szépségű madárvendégünk, a felvidéken rendszeresen vadászták az I. világháború előtt. A Felföld városainak vásárain, piacain árusították is, mint csemegét.
A „mámoros madár”
A csonttollú előszeretettel fogyaszt erjedt gyümölcsöket, különösen télen, amikor a fákon maradt bogyók megerjedhetnek. Emiatt több európai folklórban tréfás történetek kapcsolódnak hozzá. A „boros madár” vagy „mámoros erdei vendég” elnevezések arra utalnak, hogy ilyenkor mozgása bizonytalanná válhat.
Ha valakik a madártársadalomban, akkor ők azok, akik egy kicsit túltolják a bogyószezon végét. Télen, amikor a friss gyümölcs ritka, ezek az elegáns, tarajos madarak gyakran rászoknak a fákon maradt, enyhén erjedt termésekre. Az alkohollá alakult cukor pedig pont úgy hat rájuk, mint ránk: egyensúlyvesztés, koordinációs problémák, és némi szárnyas másnaposság.
A helyzet persze nem mindig vicces – sok csonttollú ilyenkor leesik a fákról vagy ablaknak ütközik. Szerencsére a legtöbbjük pár óra alatt kijózanodik, ha biztonságos helyre kerül. Ezért, ha valaki ilyet lát, érdemes a madarat óvatosan egy bokor alá vagy dobozba tenni, és békén hagyni, amíg magához tér.
Ez a jelenség főként Észak-Európában (Skandináviában, Finnországban), Kanadában és Oroszországban figyelhető meg, ahol a csonttollúak gyakori téli vendégek és a hideg miatt lassan erjedő bogyók különösen sok alkoholt tartalmaznak.
Az északi erdőkben már-már hagyománya van ennek a jelenségnek, sok természetjáró ember ilyenkor túrabakancsot vesz és megnézi eme látványosságot, amikor sok madárka hever az avarban kábultan. Sokszor meg is mentik őket, mert ilyenkor a legkiszolgáltatottabbak minden ragadozó számára – a helyiek csak annyit mondanak: „megint bepiáltak a csonttollúak”. Egy biztos: ők aztán tényleg tudják, hogyan kell „élvezni” a természet adományait.
Sok északi mesében, mondában, történetben is szerepelnek eme tulajdonságuk miatt, amely történetek a mértéktelenség és a túlzás következményeire figyelmeztetnek. A csonttollú így nemcsak a tél madara, hanem a túlzás jelképe is lett a népi elbeszélésekben.
Végezetül álljon itt Oravecz Imre, Kossuth-díjas költő, műfordító egyik verse, mely megemlékezik erről a madárkáról:
Oravecz Imre: Üzenet
Ma a madáretetőre szállt egy ismeretlen madár,
de nem evett.
A madaraskönyv csonttollúnak tudta,
de szerintem megint anyám lelke volt.
És most azért jött nappal,
hogy lássam tarka, szép tollazatát,
mellyel azt jelenti:
jól érzi magát odaát.
Forrás:
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – A csonttollú
Schmidt Egon: Madárlexikon
Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant – Madárhatározó 1999. London
