Laborfalvi Róza, a díva, a femme fatale. Jókainé Laborfalvi Róza, a gazdasszony aki kappant kopaszt, disznót etet, tehenet fej — és olyan kávét főz, mint Budán senki. Hogyan lett bántalmazott gyerekből ünnepelt díva - majd mesterszakács és gazdasszony Jókai felesége, Laborfalvi Róza? Mivel füstölte tele a füredi konyhát, miért száműzte a fagylaltot konyhájából, és hogy főzött egyszerre bent és kint is szüretkor? Legendás alakját és legendás főztjét április 8-án, 208. születésnapján idézzük fel. Maronics Anna írása.
Laborfalvi Róza (sz: laborfalvi Benke Judit) elszegényedett nemesi család gyermekeként látta meg a napvilágot április 8-án, 1817-ben. Apja, Benke József akkoriban a miskolci színtársulatot vezette, de ifjúkorában vándorszínészként járta a Kárpát-medencét. Anyja is színésznőnek készült, de különös módon épp színész férje tiltotta el a színészi hivatás gyakorlásától. A kis Juci mégis színházzal átitatott légkörben nevelkedett, házukban gyakran megfordultak a miskolci társulat tagjai és a városba látogató színészek. Így találkozott kislányként Déryné Széppataki Rózával is - akit a kislányokra jellemző áhítattal csodált - és akinek nevét tiszteletből később művésznevének választotta.
Benke József Róza tízéves korában már pályaelhagyó: iskolai tanárként dolgozott - de lányát nem iskoláztatta. Eltökélt szándéka volt, hogy Juciból színésznőt csináljon - és sajátos eszközöket alkalmazott a cél eléréséhez. A kis Juci iskolába nem járt, gyakran betegeskedő édesanyja mellett és helyett végezte a házimunkát, etette a disznókat és tyúkokat - miközben magolta az apja által számára kijelölt szövegeket. Ha hibázott, verést kapott - volt, hogy korbáccsal.
Így nem csoda, hogy amikor az apja felvetette: álljon színinövendéknek Pesten, egy pillanatig sem habozott. Pest legnépszerűbb, bár nem vagyonos tragikája, a Kazinczy Ferenc által felfedezett Kántorné Engelhardt Anna ekkoriban a színinövendékeknek kosztot, kvártélyt és tanítást adott - házimunkáért és masszázsért (akkoriban úgy hívták: dögönyözés) cserébe. Ide adta nevelésre apja - pénzt nem fizetett érte, de vidéki pakkokat ígért, amit a tragika örömmel fogadott. Juci érkezésekor már egy fiú növendék, Schwartz Frici lakott Kántornénál, az ágy kihúzható fiókrészén osztoztak innentől Jucival.
A színinövendékek színészmesterségre oktatása egyszerű tanterven alapult Kántornénál: elkísérhették őt fellépéseire és a színfalak mögötti sürgés-forgásból, a takarásból ellesett gesztusokból lopva tanultak színházat.
Kántorné pedagógiai módszerei ismerősek lehettek a kislánynak: nála pofon járt az elhibázott szövegekért és gyakori volt a szidalom. Juci így önállósította magát - megszökött, és statisztának szerződött a budai Várszínházba. Ekkor vette fel a Laborfalvi Róza művésznevet. Idővel kiemelték a statiszták karából és rövidebb szöveges szerepeket is kapott.
Schwartz Frici is elhagyta Kántornét Jucival együtt. De Juci mellett kitartott. Feladva színpadi álmait díszletezőnek, színházi szállítónak állt. Kettejük fizetéséből garzont béreltek ekkoriban, de ételre nem mindig jutott - visszaemlékezések szerint gyakran volt savanyú uborka a vacsora.
Rózáéert rajong ekkor Szigligeti Ede, aki még nem drámákat írt, hanem színpadon próbálkozott, de a fiatal szépség szíve egy másik kollegáért dobog. Beleszeret Pest első számú naivája, Hivatal Anikó a férjébe, a bonviván Lendvay Mártonba, mikor együtt próbálnak a Várszínházban. Viszonyuk rövid ideig tart, de Róza teherbe esik. A színpadról megy szülni - az ekkor már nős Szigligeti fogadja be. És különös, de épp Hivatal Anikó viszi a babaruhákat férje házasságon kívüli gyermekének. 1936-ot írunk, Róza ekkor még nincs húszéves sem.
Időközben viszont elveszítette anyját, édesapja újra nősült (egy tanítványát vette el) és gyermekük is született. Az asszony viszont meghalt - így apja lánya, a kis Jozefa is Rózához kerül Pestre. Ekkor is Schwartz Frici az, aki kitart mellette, Kisrózát sajátjaként szereti.
A két kislánnyal otthon maradó színésznő végül ekkor enged a csábításnak , és mecénásokat fogad, hogy el tudja tartani a gyerekeket, majd egy év kihagyás után tér vissza a színpadra. Hírnevét megtépázza a gyerekszülés és a mecénások fogadásának ténye - de karrierjében ez nem okoz különösebb fennakadást, bár a kritikusok megjegyezték, hogy a kihagyott év nyomot hagytak játékán.
„Csüggedhetetlen szorgalmat ajánlunk neki, mert játéka s előadása minden tekintetben sokat veszített, mit alkalmasint a sokáig színpadra nem léphetés okozott”.
1937-ben csatlakozik a Pesti Magyar Színház ( a későbbi Nemzeti) társulatához, és megérkezik a siker, amelyet egy különös véletlen folytán éppen Kántornénak köszönhet. A tragika ugyanis — máig ismeretlen okból — nem jelent meg három nappal bemutató előtt a Nemzeti nyitóelőadása, a Belizár próbáján, így Megyeri Károly rendező kérésére Laborfalvi Róza veszi át beugrósként Kántorné szerepét. Ez volt a legendás Antónia-alakítása, amivel tele voltak a másnapi lapok. Innentől ünepelt tragika és szerep-álmokat játszhat. Szigligeti Rósájának címszerepétől Victor Hugo Angelójának Tishbéjén át Gertrudig a Hamletben, de volt Stuart Mária és Bornemissza Anna is. A kritikusok ünnepelték, a közönség áradozott. Hangjáról Széchenyi egyenesen azt állította: „A legszebb muzsika, amit hallottam valaha.”
1848. március 15-én a Nemzetiben a Bánk bánt adták - ebben Gertrudist alakította. A legenda szerint ekkor találkozott Jókaival, mikor a színpadon az író mellére tűzte saját kokárdáját - és elkezdődött így a nagy szerelem — az egész világgal szemben. (A valóságban viszont Jókai Szigligetiéknél bérelte a kisszobát, valószínűleg így már korábban találkozniuk kellett.)
Jókait sokan próbálták lebeszélni a házasságkötésről és a kapcsolatról is - de szerette a színésznőt. (Arról, hogyan ellenezte Petőfi és a Jókai család kapcsolatukat, korábban itt írtunk.) Pedig Róza mindent elkövetett: konyhaművészetével igyekezett lenyűgözni Petőfit.
Különleges menüvel készült a nagy bejelentés estéjére: pácolt bélszínt, ráklevest kapros kappant és sós túrógombócot tálalt fel, desszertnek pedig jégbe hűtött rummal meglocsolt dinnyét. Jókai a desszert után jelentette be: összeházasodnak. De Petőfi a lakoma ellenére sem enyhült meg Róza iránt. Visszaemlékezések szerint elviharzott a vacsoráról és azonnal értesítette Jókainét, hogy fia egy nálánál 8 évvel idősebb „vén személyt” akar feleségül venni.
És így is lett. Jókai elvette Rózát titkon 48 augusztusában, és egészen különleges életet építettek ki ők ketten, melyben az íróból kert-ember, a dívából pedig mesterszakács és konyhatündér vált. Svábhegyen kezdték, aztán Füreden folytatták a "másik élet" kiépítését.
Persze csak fokozatosan. Az 1853-ban megvett svábhegyi kert első állata egy cica, Narcissza volt (alakját az Aranyemberben is megörökítette Jókai), aztán érkezett még néhány macska, kutya és egy kanári, majd egy papagáj, egy vörösbegy és egy kakadu is. A konyhában pedig az első házi produktum Róza reggeli kalácsa és isteni kávéja volt, mely főzéséhez különleges lombikot szerzett.
1856-ban költözött gyerek először Jókaiékhoz: Jókay Jolán, az író Károly bátyjának lánya. A kávéról így áradozik emlékirataiban még 4 évvel később is:
„A reggelit maga főzte és a kávéfőzés mellett tanulta szerepét. Sohasem ittam annál jobb kávét, mint amit ő főzött. Sokszor kértük, engedje meg, majd mi elkészítjük, ne fáradjon vele, de ő a világért sem engedte volna. Mire Móric bátyánk fölkelt, készen várta a pompás tejszínes kávé és a foszlós bélű kalács, amit szintén maga dagasztott Róza néni."
Laborfalvi Róza 1869-ig tanulta a szerepeket a svábhegyi kertben, de ekkor végleg visszavonult a színpadtól (de nem önként - erről majd mindjárt ) és onnantól kezdve csak Jókainak és a háztartásnak élt. Meg a gyerekeknek — Jolánnak és az érkező unokának. Jókai és Róza fiatalon lettek nagyszülők lettek: Kisrózának szintén házasságon kívül született gyermeke - a szóbeszéd szerint gr. Andrássy Gyulától. Ekkor Jókai 34, Laborfalvi 42 éves volt. 1859-et írunk.
A harmadik Róza kétéves korától nagyszüleivel élt — édesanyja ugyanis tüdőgyulladásban meghalt. Így Laborfalvi volt anyja helyett anyja — Jókai pedig apjaként nevelte. Létezését évekig titkolták, még iskolába sem adták - de valahogyan mégis kiderült a titok. Ezután vette nevére Jókai a kislányt, aki különleges tehetséget mutatott a festészet iránt. Székely Bertalan növendékeként kapott művészeti képzést, de végül nem festőnő, hanem festőné lett: Feszty Árpádhoz ment feleségül.
A kávét egy idő után neki kellett pörkölnie - Akik elmentek c. kötetében így ír:
"Milyen kávéja volt! És hogy főtt az a kávé! Volt egy vegyi lombikja, hosszú nyakú, abban forrott pont másfél óráig. Minden reggel öt órakor fel kellett kelni az egész háznak. (Persze papát kivéve.) Körülültük a masinát és, télen gyertyánál, vacogva vártuk, míg elkészült a barna csoda.
Akkor aztán kiosztotta a varázsfolyadékot, papát pedig fölkeltették, hogy azonmód frissiben élvezhesse. Körülbelül tizenkét éves koromtól fogva az én tisztem volt a pörkölés. Komplikált dolog, alapos türelmet és szeretetet igényelt. Kezelni, itatóspapírral frotírozni a babszemeket, nehogy kiizzadjanak, fujni, míg a bab külső vékony hártyája el nem repül, s míg végre tompa egyöntetű világosbarnára nem pirul.
De az azután kávé volt, nagy betűkkel írva!
És pohár, amiből megittuk!
Főleg papáé és mamáé szinte tiszteletet parancsoltak. Serlegszerű, nagy talpas poharak. Olyan komolyan és méltóságteljesen, de azért jóakarattal néztek az emberre, mindig azt hittem, ha meg merném szólítani őket, felelnének."
Laborfalvi Róza konyhája pedig mindeközben nagy hírnévre tett szert Pesten és Budán. A svábhegyi szüreteken bográcsban főzött birkapörköltje, és nyárson pirított, szalonnával locsolt csikresültje legendává váltak — de ezek mellé persze még bent a konyhában is főzött: töltött káposztát dagadóval, ahogyan Jókai szerette. És férje örült ennek.
„A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart. Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper.”
A legenda szerint Laborfalvi impulzusvásárló volt, ha piacon járt: volt, hogy akár egy egész novella árát otthagyta fácánért, rákért — mint egy igazi bohém. Persze igyekezett ellenállni a kísértésnek, s Mikszáth szerint időnként kampányszerű spórolásba fogott, igyekezett tíz krajcárból ebédet varázsolni. És gyűjtőszenvedélyéről is elhíresült: szívesen vásárolt ócskásoknál, annyira, hogy egy idő után a háznál is felkeresték már egy-egy érdekesebb darabbal. Gyűjtött képeket, bútorokat, tükröket — lassan-lassan telepakolva a ház minden szobáját.
Ahogy említettük, a Nemzetiből 69-ben nem egészen saját akaratából vonult vissza. Harmadik Róza emlékiratai szerint tulajdonképpen megüzenték a lapokon át a problémás primadonnának: ideje visszavonulni.
„ Szegény nagyanyám. Ő is hibás volt, de társai túlságosan kegyetlenül büntették.
Uralkodási vágya, féltékenysége nem volt helyes, igaz. De a fő, amiért lakolnia kellett: meg nem alkuvó komolysága a művészetben. Abban a korban egész szokatlan történelmi ismeretei voltak. Könyvtára volt kosztümkönyvekből, ezek nyomán varratta minden ruháját, és ezt megkövetelte a többiektől is. Nem engedte, hogy klasszikus darabokban a színésznők magassarkú cipőben, fűzőben, tornyos frizurában jelenjenek meg, s ez a kis görög nőknek rettenetesen fájt. Addig pörölt, erőszakoskodott, míg minden bútor, fegyver, korhű nem volt a színpadon. Nem engedett komoly darabok alatt a páholyokba felnevetgélni, stb., stb.
Az is meglehet, hogy a szép és fiatal nőkkel kicsit szigorúbb volt, mint kellett volna; az is meglehet, nem akarta elég hamar belátni, hogy ötven éves művésznek már át kell adni egyes szerepeket a húsz- meg huszonöt éveseknek. Ez mind meglehet. De mégse kellett volna ilyen kegyetlenül büntetni egy olyan súlyú művésznőt, - így kiugratni abból a színházból, amelynek megteremtői közé tartozott.
Történt pedig a dolog ily módon: egyszer az a hír jelent meg a lapokban, Jókainé előrehaladott kora folytán megválik a Nemzeti Színháztól. És az igazgatóság nem sietett helyreigazítani, se Jókainét nem kérték fel erre. Kitessékelés a legbrutálisabb formában. Halálos döfés vidámabb, könnyebb, kevésbé önérzetes kedélynek is, - hát neki!
Levonta a konzekvenciákat. Mint a sebzett vad, elbujt a világtól. Emberkerülővé lett, állatokkal, szegényekkel vette körül magát."
Laborfalvi Róza így kénytelen-kelletlen elhagyta a színpadot és 1869 után már egészen a háztartásnak szentelte magát - és ezzel meghatározta a Svábhegy — és később Füred — hangulatát. A konyha ajtaján és ablakán gyakran gomolygott ki gőz vagy füst — belengve az egész házat. Jókait bosszantotta, hogy befőzéskor még a zongorán is befőttesüvegek sorakoztak, vagy hogy a díványon időnként papírra kipakolva értek a paradicsomok.
Harmadik Róza persze megértette, miért szeretett ennyire főzni. És azt is tőle tudjuk, hogy főztjéből ritkán, alig evett, és hogy a modern, divatos ételnek számító fagylaltot teljesen száműzte a házból.
„Főzni! Életének harmadik szenvedélye. A színházi tragédia után pedig, mondhatnám, egyetlen. A gyüjtésnél is erősebben uralkodott rajta. Lázasan, izgatottan főzött, belefojtva minden keserűségét. Pedig ő, szegény, gyomorbajos lévén, alig evett, jóformán kávén élt. Papa se volt nagy evő, mégis néha tizenhat fogásból állt az ebéd!
Szakácszseni volt, az igaz. Bárhol utazott, recepteket gyűjtött. Elsőrangú szakácsnőt tartott, azért mindent ő főzött. Főkép a főzelékekre fordított nagy gondot, az ebédnek az urára nézve legfontosabb részére.
Hihetetlen mennyiségű és fajtájú ecetje volt. Tea, rózsa, málna, liliom, tárkony, szeder, stb., stb. Ettünk cibere-levest (beh rossz!), mannát, harmatkását, furcsa színű barabolyt (de nagyon jó!), ostyepka-sajtot, tojásgyümölcsöt, jurgita-tököt töltve paradicsommal, lengyel nyelvet cukorral, mazsolával, mandulával.
Százféle gombát, rózsalekvárt, csíkot, csigát, töltött malacot visszavarrva a saját bőrébe, török, szerb, zsidó és tudja ördög miféle sok csodát, a francia és délnémet konyha rendes remekeiről nem is beszélve.
Csak a divatos ételeket nem szerette. Főleg amit kávéházban, cukrászdában vagy más ilyen elítélt helyen árulnak. Például fagylaltot nem volt szabad a házban enni. Csak én kaptam minden nyáron egyszer nevemnapjára Füreden egy adaggal. "
A Svábhegyen Laborfalvi Róza a kertbe lassan állatseregletet is telepített. Eleinte csibék, tyúkok, libák és kutyák. Egy idő után már hat kutyát tartottak és megérkeztek a nagytestű állatok is: marha, ló és egy hízó. Aztán malackák. A pár leginkább nyáron használta a Költő utcai villát és kertet — Laborfalvi Róza azonban nem tudta kedves állatait magukra hagyni a zord svábhegyi télben. Hatvany Lajostól tudjuk, hogy az állatokat is beköltöztették télre a belvárosba, a Stáció (ma Baross) utcai földszintes ház udvarába. És nem csak oda...Hatvany Lajos megemlékezik arról, hogyan kényeztette a színésznő azt a kismalacot, amelyik ágyban aludt, és szabadon járt-kelt a lakásban. Hatvany szerint az ölebként kényeztetett malac időnként „úgy röfögött be az ebédlőbe, mintha a családhoz tartoznék".
A pár a füredi ház elkészülte után (1870)a Balatonon töltötte a nyarakat. Ez a ház lett Róza igazi háziasszonyi kiteljesedésének színtere. (A Jókai Mór Emlékházban ma is megtekinthető egykori konyhája.) A le- és felköltözés minden évben különleges munkálatokkal járt. Jókay Jolán így emlékszik:
„Mikor elkészültünk a toalettekkel, június végén elindultunk. Sok mindenféle ládák, skatulyák és ágyneműk, konyhaszerekkel együtt, mert Róza néni Füreden is odahaza főzetett. Mikor Füredről hazajöttünk Pestre, még több bagázsiánk volt, mert Róza néni nem állhatta meg, hogy azokból a pompás füredi meggyekből be ne főzessen, meg a szép sárgabarackból lekvárt ne készítsen, meg fügét el ne tegyen télire. Azt mind maga főzögette reggelenként, azon frissen, amint a kofák hozták. Róza néni szobája tele volt gyümölccsel, reggel pedig ép oly tele volt a folyosó kofákkal, mert Róza nénit nagyon szerették a falusi asszonyok, és amijük volt, mindent elébb neki hozták el. "
A nyári menetrend szerint Jókai leginkább hosszú hétvégéket szeretett Füreden tölteni. Siófokra ment vontattal, majd áthajózott az akkor még vasúttalan északi partra.
„Móric bácsi rendesen szombaton jött Füredre és hétfőn visszament Pestre. Mikor őt vártuk, volt nagy sütés-főzés, minden, ami kedvenc étele volt Móric bácsinak, azt mind elkészítette Róza néni, de ha Móric bácsi Füredre jött, ő is mindig hozott magával valami meglepetést Róza néni számára. Sohasem láttam házasfelek között azt a gyengéd figyelmet, amellyel ők egymás iránt voltak” — írta Jolán.
Eötvös Károly, a Balaton krónikása így art Laborfalvi füredi nyári lakomáiról:
„ Nagy gazdasszony volt, a színművészet múzsáit ritkán fogadta ekkor már, ehelyett nagy gondot fordított a konyhára és éléskamrára és a téli főzelékek, aszalékok és befőttek elkészítésére. Néha minden szoba, szék, asztal, pamlag úgy tele volt mindenféle konyhai és éléstári készséggel, valamint Jókai szobája is papirossal, levéllel, kézirattal, újsággal és könyvvel, hogy ha odamentünk, alig tudtuk a kalapunkat hova tenni. De meleg szívet, jó szót mindenki talált.”
Jókainé Laborfalvi Róza itt, a füredi házban talált igazán boldogságra, miután a színházat elvesztette. De nem sokáig élvezhette. Budapestre visszaköltözve 1886 őszén tüdőgyulladást kapott - és pár nap alatt távozott az élők sorából. Bár unokája szerint ez csak a végkifejlet volt - igazából titkon már régen búskomorság gyötörte, amely kihatott fizikai állapotára is.
„Volt sok, nagyon sok jóban része. Ünneplés, ragyogás, szeretet, imádott férj, de szerencsétlen természetével a jót sose tudta élvezni, a rosszat pedig százszorosan érezte.
Nem volt tehetsége a boldogsághoz.
Halála előtt évekig volt beteg. Rengeteget szenvedett. De nem tudott róla senki. Sógora, Hurai bácsi, háziorvosunk, mindennapos volt a háznál, még előtte is eltitkolt mindent. Micsoda erő kellett ehez!
És mindez csak azért, nehogy a fiatalabb színésznők sajnálkozhassanak felette. Azért sem! Nem öreg. Nem beteg. Nem fog meghalni. Szegény nagyanyám...
Elmúlása nehéz volt. Két napig küzdöttek, a székely asszony és a halál.
Az erős asszonynak mégis meg kellett adnia magát.
Győzött a még erősebb.
Sok szegénye siratta családján és tisztelőin kívül. Anyját vesztette benne ember, állat, minden, ami el volt nyomva, ami szenvedett."
források. Szécsi Noémi: Jókai és a nők (Magvető, 2025)
Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
Jókay Jolán: Jókai és Laborfalvi Róza
