1956. október 28-án 17 óra 25 perckor Nagy Imre a rádióban kimondta: a kormány elítéli azokat a nézeteket, amelyek a hatalmas népmozgalmat ellenforradalomnak tartják. Az elmúlt napokban – fogalmazott – „egész népünket átfogó és eggyé forrasztó nemzeti demokratikus mozgalom” bontakozott ki. A mondatok mögött egy újságíró is ott állt, aki tudta: egyetlen szón múlhat, ki lesz hős és ki bűnös. Sorozatunk első része Gimes Miklósról szól.
Gimes Miklós 1917. december 22-én született Budapesten, értelmiségi családban: szülei a Galilei Körhöz tartoztak, anyja, Hajdu Lilly pszichiáter később a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület elnöke lett. Orvosnak készült Szegeden, de a tanulmányait nem fejezte be. 1944-ben megszökött a munkaszolgálatból, és a jugoszláv partizánokhoz csatlakozott. A háború után a Szabad Nép újságírója lett, egy ideig a főszerkesztő, Révai József titkára volt, majd szerkesztőbizottsági tag és a külpolitikai rovat vezetője.
A farkasok
Az ötvenes évek azok, amelyekre nem volt büszke... merthogy Gimes beállt a „pártos irodalomért” - a párt céljait szolgáló irodalomért - folyó kampány támogatói közé. Barátja, Vásárhelyi Miklós szerint majd egy évig tartó belső folyamat volt, mire szembenézett a saját tévedésével – de akkor mindent megtett, hogy jóvátegye. Nagy Imre támogatója lett, és mint ilyet, őt is félreállították: külföldi tudósítóként, a távollétében helyezték át a pártlaptól a jóval kisebb súlyú Magyar Nemzethez. 55 májusában már itthon, Budapesten a Lapkiadó taggyűlésén többekkel együtt - Gimes, Fazekas György és Vásárhelyi Miklós - mondták ki, hogy a Rajk-per tisztázatlansága és az egész politika tarthatatlan. Ezért mindannyian elvesztették állásaikat, Gimest kizárták a pártból is. A Corvina Kiadónál lett lektor - és mellette maradt Nagy Imre körének egyik legradikálisabb tagja.
Gimes saját köréhez képest is merész felfogása szerint ha komolyan gondolják a demokráciát, akkor a nép akaratának kell érvényesülnie. Vásárhelyi leírja, hogy amikor valaki megkérdezte, mi van, ha a nép Mindszentyt akarja, Gimes azt felelte, hogy akkor is így kell lennie – ha rossz a döntés, a népnek a saját kárán kell tanulnia.
A társaságban egyedül ő támogatta a többpártrendszerre való áttérést.
A beszéd
1956. október 23-án délelőtt Nagy Imre és szűk köre Losonczy Géza lakásán tanácskozott. Nagy Imre nem akart csatlakozni a tüntető tömeghez, Gimes viszont Losonczyval és Vásárhelyivel kiment az utcákra. Nagy Imre aznap este a parlament erkélyéről mondott beszédet. Vásárhelyi szerint a következő napokban, egészen október 28-ig, az egész csoport távol tartotta magát Nagy Imrétől: nem tudták támogatni a kormány politikáját, a történtek ellenforradalomként való értékelését. Vásárhelyit többször is hívta Nagy Imre felesége és veje, miért hagyják magára – de nem mentek be a Pártközpontba.
Nagy Imre beszédei napról napra más üzenetet közvetítettek. Október 24-én a arról beszélt, hogy a békésen tüntető magyar ifjúsághoz csatlakozva „ellenséges elemek félrevezettek sok jóhiszemű dolgozót”, akik a népi demokrácia, a néphatalom ellen fordultak. A beszédben a harc beszüntetésére, a rend és nyugalom helyreállítására szólított fel, és az 1953-as kormányprogram alapján a közélet demokratizálását ígérte. 25-én már azt mondta, hogy „kisszámú ellenforradalmár felbujtók népköztársaságunk rendje ellen fegyveres támadást indítottak”. Ezt a támadást Budapest dolgozóinak egy része az ország helyzete miatti elkeseredésében támogatta. Az elkeseredést a beszéd a múlt súlyos politikai és gazdasági hibáival magyarázta. Ebben a beszédben már megjelent a kegyelem ígérete is: akik nem a rendszer megdöntése szándékával fogtak fegyvert, és haladéktalanul leteszik, azokkal szemben a kormány nem alkalmaz statáriális eljárást.
Aztán jött a fordulat.
Október 28-án 17 óra 25 perckor elhangzott a történelmi rádióbeszéd, amely tűzszünetet, amnesztiát és az ÁVH feloszlatását ígérte. Nagy Imre ebben a beszédben mondta ki: „A kormány elítéli azokat a nézeteket, amelyek szerint a jelenlegi hatalmas népmozgalom ellenforradalom volna” és azt is, hogy „ezekben a megmozdulásokban elemi erővel bontakozott ki egy nagy, egész népünket átfogó és eggyé forrasztó nemzeti demokratikus mozgalom.”
A 28-ai beszéd megírásában segítsége Gimes Miklós volt.
A Magyar Szabadság
Október 29-én reggel Gimes már a Parlamentben sürgette az AVH feloszlatását Nagy Imrénél. Ugyan a beszédben előző nap az szerepelt, hogy „A rend helyreállítása után egységes új államrendőrséget szervezünk, és az államvédelmi hatóságot megszüntetjük" - Gimes szerint azonnal kell cselekedni, merthogy enélkül a forradalmárokkal tárgyalni sem lehet. De Münnich Ferenc hevesen tiltakozott - így a beszélgetés egyetértés nélkül ért véget.
Október 30-án Nagy Imre megbízza azzal, hogy „magyarázzák meg a kormány intézkedéseit a népnek" - amelyre válaszul Gimes unokatestvérével, Kende Péterrel és Lőcsei Pállal megjelentette a Magyar Szabadság című lapot. A lap rövid cikkekben, helyzetjelentésekben tudósított és foglalt állást az eseményekről. Az első vezércikk a teljes demokrácia mellett állt ki. „Demokráciára van szükségünk; olyan államrendszerre, ahol a törvény a legteljesebb pártatlansággal védi vagy sújtja az állampolgárokat, ahol a legteljesebben megvalósulnak a népjogok, a szólás, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a szervezkedés szabadsága, a munkához és a tanuláshoz való jog, ahol a törvény szabta keretek között a lehető legteljesebben érvényesül a népakarat, ahol a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, s a többség feltétlen tiszteletben tartja a kisebbség elidegeníthetetlen jogait. A független demokratikus napilap sajnos csak négy számot ért meg...
November 4. után
November 4-én hajnalban hangzott el Nagy Imre talán legismertebb rádiószózata – „Csapataink harcban állnak” –, de ebben Gimesnek már nem volt része: a források szerint Nagy Imre Donáth Ferenccel és Tildy Zoltánnal fogalmazta.
Gimes nem ment Nagy Imréékkel a jugoszláv követségre, és nem ismerte el a Kádár-kormányt. Barátoknál bujkált, de nem hallgatott el: röplapokon hirdette, hogy a törvényes kormány Nagy Imréé, november 13-án az újságírók gyűlésén is felszólalt, sztrájkokat szervezett, egyik szerkesztője volt az Október Huszonharmadika című illegális lapnak, és társaival létrehozta a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalmat. Többek kérlelésére sem hagyta el az országot, pedig Kádár János november 26-i rádióbeszédében név szerint említette „eszüket vesztett uszítóként”.
December 5-én letartóztatták.
A Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként halálra ítélték, és 1958. június 16-án, negyvenévesen kivégezték, Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt. Az utolsó szó jogát bocsánatkérésre használta fel.
„Bűnös voltam abban, hogy a sztálini időszakban kételyeim ellenére együtt üvöltöttem a farkasokkal.”
Források: Rainer M. János: A forradalom előtti pillanat (Történelmi Szemle, 1999) · Szilágyi Sándor: A Nagy Imre-kormány sajtófőnöke voltam – Beszélő-beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal (Beszélő, 1988) · Rágalmazással vádolták a Nagy Imre-perben Gimes Miklóst (Kultúra.hu/MTI) · Magyar életrajzi lexikon (Arcanum) · Nagy Imre rádióbeszéde, 1956. október 28. (MEK/1956-os Intézet) · Magyar Szabadság (1956) – médiatörténet · Emlékezünk – nem felejtünk (KPE) · Révész Sándor: Egyetlen élet. Gimes Miklós története (1999)
