Eredetileg karácsony napján és másnapján, újévkor és vízkeresztkor - aztán már az egész adventi és karácsonyi időszakban házról házra jártak a magyar falvakban a pásztorok, az angyal és a betlehemi jászol. A betlehemezés a magyar karácsonyi szokásvilág egyik legösszetettebb hagyománya. Egyszerre játék, dramatikus előadás, vallási emlékezés és közösségi rítus, amelynek gyökerei a 17–18. századig nyúlnak vissza.
A betlehemezés alapja a Jézus születését bemutató pásztorjáték. A középkor végétől az iskolák és templomok díszletekkel, jelmezekkel előadott karácsonyi misztériumai határozták meg a formát, de a történet a 17. századtól a templomokon kívül is megelevenedett. A szokás falusi változataiban megmaradt a születéstörténet magja, de a szereplők és a humor egyre nagyobb teret kaptak.
A főszereplők, a pásztorok, gyakran kedvesen komikus figuraként jelennek meg. Őket egészíti ki az angyal és a díszlet, maga a betlehem – egy hordozható jászol vagy miniatűr templomforma – amelyben a Szent Családot faragott vagy papírból készült bábuk jelképezik.
A betlehemezők karácsony böjtjén (azaz 24-én) indultak útnak, karácsony napjain, a két ünnep közt, újévkor jártak, egészen vízkeresztikg. A játék lényege a házról házra járás - egyszerre volt rituális üdvözlés és közösségmegerősítő gesztus. A csoport megállt a ház előtt vagy a tisztaszobában, előadták a pásztortörténet rövidített változatát, énekeltek, majd jókívánságot mondtak az ünnepre.
A dramatikus jelenet több részből állt: a pásztorok megérkezése, az angyal megjelenése, a Jézus-születés hírül adása, majd a pásztorok hódolása. A magyar változatok egyik jellegzetessége a humor: a pásztorok gyakran ügyetlenkedve, játékos párbeszédekkel közelítették meg a jászolt. A pásztorok karaktere jellemzően eltúlzott: az egyik álmos, a másik ügyetlen, a harmadik folyton kérdez vagy viccelődik. A dunántúlon, például a Vas vármegyei Nagymizdón a szereplők antikizáló neveket viseltek: Titeris, Maksus és Koredob. Az alföldi típus egyik változata a konyári betlehemezés. A szereplői: Heródes, juhász, öreg juhász, betyár és az angyalok. A Heródest alakító legény kér bebocsátást. Együtt éneklik a „Mennyből az angyal” kezdetű karácsonyi dalt, majd a betyár bemutatkozása következik. A játék a pásztorok ébresztésével, az ajándékvitellel, a pásztorok évődésével folytatódik. Búcsúzó ének és áldáskívánások után távoznak. A betyár versének részletében emlegeti a perselyt.
A játék mozgékonyságát az adta, hogy a csoport minden háznál más közönség előtt játszott, és a háziak reakciói gyakran alakították a jelenet ritmusát. A nevetés pedig közelebb hozta a bibliai történetet a mindennapokhoz.
A betlehemezés egyik központi kelléke maga a betlehem. A forma táji változatosságot mutat: lehetett apró, kézben hordozható szekrényke, felnyitható kis templomforma, vagy nagyobb, vállra akasztható miniatűr színpad. A betlehem belsejében mindig ott volt a jászol, a Szent Család, az ökör és a szamár – papírból, fából vagy gyöngyökből összeállított alakokkal. A Dunántúlon gyakori volt a templom formájú betlehem, felnyitható tetővel. Az Alföldön inkább egyszerűbb jászolformák terjedtek el. A betlehem maga az ünnep jelképe volt: ahová bevitték, oda megérkezett a karácsony.
A betlehemezés változata a bábtáncoltató betlehemezés, mely a Balaton környékén, a Felső-Tisza-vidéken és Esztergom környékén, de szórványosan másutt is előfordult. A templom vagy jászol alakú betlehemben mozgatták az angyalt, ördögöt, Heródest, pásztorokat, halált, adománygyűjtőt megjelenítő figurákat.
A 18–19. században leginkább iskolás fiúk betlehemeztek, gyakran szervezetten, a tanító vezetésével jártak házról házra. Sok helyen azonban a falusi legények hamar átvették a szerepet. A funkció ugyanaz maradt: jókívánságot vinni, bőséget kérni, és a közösség minden tagját bevonni a karácsony eseményeibe. A szereplők jelmezei egyszerűek voltak, de jól felismerhetők: a pásztorok bundát, süveget és kampósbotot viseltek, az angyal fehér ruhát és papírból készített szárnyakat. A kisjézus figuráját kendőbe tekerték.
A betlehemezés szövege táji változatosságot mutat, de mindenhol jelen vannak a jól ismert karácsonyi énekek („Pásztorok, pásztorok…”, „Mennyből az angyal…”). A párbeszédek többsége kötött, hagyományozott forma, de a humoros elemek gyakran rögtönzöttek voltak.
A betlehemezőket a háziak ajándékkal fogadták: almával, dióval, kaláccsal, néhol pénzzel. Az adomány nem fizetség volt, hanem a jókívánságok viszonzása. A betlehemes csoport távozáskor áldást mondott a házra, jó termést, egészséget és békét kívánt a családnak.
A 20. században a betlehemezés még olyan erősen élt, hogy a 42-ben a keleti fronton szolgáló katonák is ezzel próbáltak maguknak kicsi otthoni karácsonyi hangulatot teremteni.
A század második felére azonban sok helyen visszaszorult, részben a városiasodás, részben a népszokások átalakulása miatt. Az 1970-es évektől indult újra virágzásnak: népművészeti csoportok, iskolák és helyi közösségek újraélesztették a szokást, sokszor hagyományőrző és közösségi célokkal.
forrás: Magyar Néprajz
cover: Fortepan / Göcseji Múzeum / Morandini-Schlemmer hagyaték
