Szent Dömötör, vagy méginkább Szent Demeter a Kárpát-medencében lévő délvidéki Szerémség, a későbbi magyar föld szülöttje. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tisztelte elterjedjen a magyarság körében is. Tóth János írása.
Demeter Krisztus után 270-ben született a római birodalom Sirmium nevő településéen. Később magyarul róla nevezték el: Szávaszentdemeter. A keleti ortodox egyház egyik igen tisztelt katona szentje. Az Érdy-Kódex (1527) így emlékezik meg róla:
„Dicsőséges Szent Dömötör mártír, mint írásban találjok, támada ezen Magyarországból, Szerémségnek tartományából és azon várasban születék, kit annak utána az ő szent nevére nevezének, kinek Száva Szent Demeter neve. Kinek ő szülei nagy jeles nemes nemből valának.”
(Bálint Sándor közlése)
Nem később vette fel a keresztény vallást, hanem már gyermekkorában megkeresztelték. Szülei is keresztények voltak - apja ennek ellenére a római hadsereg egyik főtisztje volt.
Története Thesszalonikibe (ma Szaloniki – Görögország), az Égei-tenger egyik legfontosabb kikötővárosába visz bennünket, ahol Demeter katonaként szolgált a római hadseregben. Apja halála után Maximianus keletrómai társcsászár Thesszaloniki főparancsnokává tette és parancsba adta a keresztény nép üldözését és elkergetését, mely parancsnak persze a vallása és hite miatt nem tett eleget - ezért börtönbe záratta, majd gladiátorrá tette.
A börtönben egy Nestor nevű gladiátort megtérített és imával megerősített. Nestor a legenda szerint ezért tudta legyőzni a császár legyőzhetetlennek hitt kedvenc bajnokát Lyaeust.
A császár mindkettőjüket kivégeztette, így keresztényként Demeter vértanúhalált halt 304-ben (más források szerint 306-ban) október 26-án - így lett ez az emléknapja.
Demeternek számos gyógyító cselekedetet tulajdonítanak. Mind gyűrűjével, mind palástjával többször gyógyított meg „ördöngös” embereket, ezért elkezdték tisztelni köreiben. Ezeknek a cselekedeteknek tudható be a kultuszának középkori kialakulása, magyarországi megerősödése is. Szülőtelepülésén tiszteletére baziliát is emeltek a hívek, mely mára sajnos elpusztult, de a nevére felszentelt később épített templom ma is hirdeti híres szent szülöttjének tiszteletét. 1057-ben még állt a szávaszentdömötöri székesegyház. Emellett halálának helyszíne, Szaloniki ma is védőszentjének tekinti, mint a buzgón hívők megvédelmezőjét.
Sírjához ma is sokan elzarándokolnak és az onnan származó szenteltvíznek és szentelt olajnak gyógyító hatást tulajdonítanak, ezért kedvelt ortodox szentelmények ma is.
Hogyan is válhatott mindezek után a pásztorok védőszentjévé?
A válasz nem annyira bonyolult, de nem is annyira kézenfekvő, mint gondolnánk. Gyakori volt, főleg a középkorban, hogy a pásztorok maguk is katonaviselt emberek voltak, és ez a tény nálunk, a Kárpát-medencében volt a leg kézzelfoghatóbb. Tőlünk nyugatra megszűnnek a nagy kiterjedésű füves területek, amelyek nagyszámú nagy haszonállat felnevelését, eltartását tudnák biztosítani. A 16. században Nyugat-Európába 200 ezres nagyságrendben terelték a szarvasmarhát Bécsig, Augsburgig, Nürnbergig a hajdúink, akik természetesen katonák voltak, a leghírhedtebb zsoldosok egész Európában.
Ezzel együtt pásztorok is voltak, hiszen a több hétig, hónapig tartó vándorlás során meg kellett őrizniük az állatokat nemcsak a haramiák támadásaitól, de a betegségektől is. A csordát egyben kellett tartani és legeltetni - hiszen nem romolhatott le az állapotuk a hosszú út során sem. Hatalmas feladat és felelősség.
Ennek tudatában nem meglepő, hogy az Alföld egyik nagyvárosában, Szegeden alakult ki Szent Demeter legnagyobb kultusza. A nevére felszentelt templom a XII. században épült. A Hortobágyon az egykori Hort faluban a XIV. sz. elejéig állt a Demeterről elnevezett templom. Így vált a katonák védőszentje a pásztorok védelmezőjévé.
Ha a szarvasmarha létszám ekkora mértékű volt, gondoljunk bele, hogy mekkora lehetett a juh- és sertésállomány! Valószínűleg ennek a számnak a többszöröse. Ennek volt köszönhető, hogy még a pásztorrendben is előkelő helyet foglalt el a juhászság, és a pásztorok között ők voltak a legnagyobb számban, a legtöbb lábas jószágot ők őrizték. Emellett sok esetben sokkal módosabbak voltak a juhász családok, mint a gulyások, vagy csikósok, hiszen sokkal könnyebb volt „üzletelni” a juhokkal, mint a nagyobb állatokkal. Ennek is volt köszönhető, hogy a juhászok különösen kötődtek a pásztorok védőszentjéhez, Szent Dömötörhöz - így lett a juhászok gazdasági évének a zárónapja is e Dömötör napja. Ekkor köttetnek újra a juhász szerződések, ekkor van az elszámolás is a gazdák felé és ekkor „verik szét” a juhnyájakat és hajtják haza a gazdáiknak teleltetésre. (A jószágbehajtásról korábban itt írtunk. )
Egy másik érdekesség: Demetert rendre ugyanazzal a katonaszenttel láthatjuk egy ábrázoláson. Szent Györggyel, akinek emlékünnepe hagyományosan a tavaszi jószágkihajtás ideje is. Ezért a két katonaszentünk a juhászév keretét is adja - így keretezték ezt a gazdaságilag fontos időszakot szakrálisan is eleink, a keretezés az ábrázolásokon is megjelent - és a Szent Koronán is szerepel.
A két, magyarság számára a korona keletkezésének idejében, ősfoglalkozása, a pásztorkodás miatti fontos szent egymással átellenes oldalon tűnik fel a koronán.
„Szent György napkor, kihajtáskor minden bamba lehet pásztor!
De Dömötörkor, szoruláskor az a pásztor, aki számol!”
(Németi János, juhász közlése)
Ekkor zajlottak a hagyományos juhászbálok, ahol kizárólag a birkapörkölt volt a fő eledel. Olyan is előfordult, hogy ezek a mulatságok több napig, volt, hogy egy hétig is eltartottak. Ezt nevezték dömötörhétnek, dömötörözésnek. Nádudvarról való mondás, hogy „Dömötör juhászt táncoltat!”. Ezt azonban mind fizikailag, mind anyagilag bírni kellett, talán ezért is nem lett nagy hagyománya az egy egész hétig tartó dorbézolásnak, eszem-iszomnak. Mindenesetre a Hortobágyon idén is ekkor tartják a Behajtási Ünnepet, ami után nemcsak a juhok, de a lovak és szarvasmarhák, bivalyok, mangalicák is a téli szálláshelyükre szorulnak. Ha tehetik, Dömötör naphoz legközelebb eső hétvégén, pontosan október 24-én látogassanak el a Hortobágyra, ahol találkozhatnak őshonos állatfajtáinkkal és részt vehetnek egy hamisítatlan juhászbálban is.
cover: Fortepan / Urbán Tamás
Források:
Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén. In.: A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1937.
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Budapest, 1977.
Benedekfalvy Luby Margit: Fogyó legelőkön. Budapest, 1943.
Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete Debrecen 1914.
Magyar Néprajzi Lexikon
Magyar Katolikus Lexikon
