Szent Máté napján a vámszedőből lett evangelista története és a magyar paraszti gazdálkodás egyik fontos határnapja találkozik. Két dolog biztos: van, ahol kötelező vetni mátéhéten - másutt viszont abszolút tilos.
Máté - a vámszedő, aki otthagyta az asztalát
A Máté név héberül Mattaj vagy Mattitjahu, jelentése: Jahve ajándéka. Latinosan Matthaeus, magyarul Máté. Az evangéliumok szerint Kafarnaumban, a vámasztaltól hívta el őt Jézus. Foglalkozása miatt a zsinagógában nem imádkozhatott: a vámot Rómának és Heródesnek szedte, ezért a saját népe megvetette. Jézus mégis odament hozzá, Máté pedig otthagyta a számadást, és vendégül látta házában a Mestert. Máté evangelistává válásáról a történeti forrásokból ennyit tudunk.
A vámszedő
A vámszedő a Római Birodalom különleges adóbérleti rendszerében dolgozott: a helyi hatóság bérbe adta a vámszedés jogát, a bérlő szedte a vámot, kifizette a jog bérleti díját, a különbözetet pedig zsebre tette. Ez a rendszer szinte kódolta a visszaélést: sok vámszedő a törvényes tarifán felül önkényes felárat is szedett, ezért a nép szemében nem egyszerű hivatalnok, hanem zsaroló volt. Politikailag még súlyosabb volt a helyzet: a vámot idegen, megszálló hatalomnak szedték be, ezért a vámszedőt a nemzeti függetlenség árulójaként kezelték. A rabbinikus jog a rablókkal egy kategóriába sorolta őket: tanúként, bíróként nem voltak elfogadhatóak. Nem volt konkrét tiltás arra, hogy belépjenek a zsinagógába, a közösség vallási életéből mégis gyakorlatilag kiszorultak – nem látták őket szívesen, imájukat nem tartották hitelesnek. Az evangéliumok visszatérő fordulata, „vámszedők és bűnösök”, ezt a tényleges kirekesztést tükrözi.
Máté evangéliuma az első evangélium az Újszövetségben. Az első közös vacsoráról is megemlékezik. Eszerint farizeusok megkérdezték Jézus tanítványaitól: A mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel? Jézus meghallotta, és így válaszolt: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket (Mt 9,9-13).
Mátét -mint egykori adószedőt - ma a vámosok, a bankárok és a pénzügyőrök védőszentjeként tisztelik.
![]()
Legenda és ereklye
Máté tevékenységéről számos legenda született - és mind különböző utat ír le. Rufinus szerint Etiópiában térített, Jeromos szerint Perzsiában, más források Szíriát, Makedóniát, sőt Írországot is megnevezik. A középkori Legenda aurea szerint feltámasztotta egy király fiát, a király leányát pedig Istennek szentelte – ezért végül Hirtacus király hóhéra szúrta hátba mise közben. Testét a hagyomány szerint 954-ben vitték Salernóba, ahol a mai napig a székesegyház kriptájában őrzik. Innen datálódik az a hagyomány is, hogy Róma a 9–10. század óta szeptember 21-én üli meg Máté ünnepét; a keleti egyházban november 16-a, a kopt naptárban pedig október 9-e az apostol napja.
Határnap a vetéshez
A magyar népi kalendáriumban Máté napja a búzáról szól. Bálint Sándor megjegyzi, hogy Máténak viszonylag kevés a hazai patrocíniuma – ünnepe a Szent Kereszt felmagasztalása (szeptember 14.) és Mihály napja (szeptember 29.) közé szorul, két erősebb ünnep árnyékába. Mégis fontos szerepe van a Kárpát-medencében: a Vámos előtagú falvak jó része Mátét választotta védőszentjéül.
![]()
Mátéhét, mihályhét, ferenchét, gálhét
Az őszi vetés időszakát a néphagyomány nem hónapokban, hanem egymást követő „szenthetekben” mérte. A sort a mátéhét nyitja Szent Máté napja (szeptember 21.) körül – ez jelezte, hogy elkezdődhet a búza földbe kerülése. Utána jön a mihályhét Szent Mihály napjához (szeptember 29.) kötődve, amikor a jószágot is behajtották a legelőről. A ferenchét Assisi Szent Ferenc napját (október 4.) követi: egyes vidékeken alkalmas vetési időnek tartották, máshol már a szüret kezdetét jelezte. A sort a gálhét zárja Szent Gál napja (október 16.) körül, amikor hagyomány szerint a makk is beérett. A négy hét együtt adta ki az őszi vetés teljes „ablakát”.
A Bánátban és Szeged környékén Máté hetében fogtak hozzá a búzavetéshez. Mohácson a sokácok szakajtóban, kosárban vittek búzát a barátok templomába megszenteltetni, majd a megszentelt magot a vetőmag közé keverték; volt, ahol egyenesen a karácsonyi abroszt használták vetőzsáknak.
![]()
Ahol Máté tilalmakat hozott
Máshol pontosan az ellenkezőjét tartották igaznak. Vásárosdombón ezen a napon nem szántottak, mert úgy tartották, a föld felveri magát gazzal – itt Gazos Máté néven él a nap. Göcsejben Máté hete egyenesen pelvahét volt: aki ekkor vetett, annak a búzája polyvássá, silánnyá vált. A mondás szerint „Máté hetén nem jó vetni, hasznos inkább hordót mosni” – az időjárásból pedig a borra következtettek: ha Máté napja tiszta és derült, jó szüretet és jó bort ígért. A Szerémségben ugyanezt a jóslást alkalmazták: a napi tiszta időből bő és minőségi bortermésre számítottak.
A Máté nap, mint ünnep
Magyarországon a Máté keresztnév már második évtizede a legnépszerűbb férfinevek közé tartozik. A 2010-es években a harmadik helyen állt és most is az első 10 leggyakrabban adott név közt szerepel a KSH statisztikái szerint.
Források: Magyar néprajz VII. (Máté napja) · Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. · Magyar katolikus lexikon · Legenda aurea (Szent Máté). képek: unsplash, pexels, wiki commons