A szüret annyiféle, ahány szőlőtermő vidékünk van. Mindenütt kicsit máskor kezdődik és másképp zajlik - de mindenütt vidám, közös munka volt - és van ahol így van ez ma is. Tóth János írása.
A nagy nyári munkák koronája, az aratás befejezését követően kezdődhettek kis idő múlva a jeles őszi társasmunkák, kiváltképp a szüret, mely a magyar ember másik legnagyobb munkás eseménye az év folyamán. Miért is? Mert azt mondjuk, hogy „Bort, búzát, békességet!”, ha valakinek igazán jót szeretnénk kívánni. Meg persze azért is, mert a régiek szent eledele, a kenyér mellé a másik szentelmény, a bor is az asztalra kellett kerüljön, hogy az ember is megélhesse az utolsó vacsora utáni Krisztusi teljességet, „test és vér” formájában. Éppen ezért van annyi szokása a szüretnek, ahány jelentősebb szőlőtermő vidékünk van a Kárpát-medencében. Hazánk a szőlő egyik legkiválóbb termőterülete. Mozaikosságával, azzal, hogy mind vulkáni, mind mészkő alapú termőterületeink, de homokos talajú síkjaink is vannak, a legteljesebb szőlőgazdálkodás folytatható.
Mikor?
Hogy pontosan mikor van a szüret, az mára már szinte teljesen mérnöki számítás eredménye. Régebben a folyamatos figyelés, a szőlőben végzett évközi munkák tapasztalatai, megfigyelései – és persze a többi szőlősgazdával történő folyamatos megbeszélés, egyeztetés és természetesen a minőségmustra - adták meg, hogy pontosan mikor kezdődjön a szüret egyes vidékeken. Ebből alakult ki, hogy mint minden társas munka, egy adott időponthoz kötődően indult el a szüret is évszázadokon keresztül. Így a Balaton körül Terézia napján (október 15-én), a Somlón Orsolya napján (október 21-én), a Tokajhegyalján meg csak Simon-Júdás napján (október 28-án) „szabadították fel” a hegyet. Ma már sok olyan modern fajta van, amelynek a szürete már augusztusban elkezdődik, vagy a legtöbb szőlőfajtáé már szeptemberben végbe is megy. Ezek azok a fajták, amelyek a későbbi időkben jelentek meg a Kárpát-medencében, vagy hazai nemesítések eredményei, amelyeknél már elvárás is volt a korábbi szüretkezdés, tehát a kevesebb érési-, tenyészidőszak.
Hogyan?
Mára a szüret nem nagy társadalmi esemény, főleg, mert alig vannak már szőlősgazdák, mivel minden terület általában nagyobb pincészetek birtokai lettek mára, akik a szüretnek nem feltétlenül a társadalmi ünnepi jellegét, mindinkább a gazdasági hasznát helyezik előtérbe. Persze vannak azért üdítő kivételek, mindamellett a hegyközségek is egyre inkább igyekeznek visszaállítani a szüret közösségi ünnepi jellegét, mégha nem is a szőlősgazdák és a szüretben résztvevők a célcsoportjai ezeknek a rendezvényeknek. A régi szüretek hangulatát Kisfaludy Sándor költeményének részlete igazán visszaadja:
Bő, víg, s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn.
Urai és asszonysági
Veszprim-Somogy-Szalának,
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.
Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak; –
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének,
Szólt a duda, tapsolt a tánc
S a sarkantyúk pengének.
(Kisfaludy Sándor: Csobánc részlet)
Rendeletre?
A jó hangulatot nem bízták a véletlenre: a XIX. – XX. század fordulóján legendás földművelésügyi miniszerünk, Darányi Ignác, egy uradalmaknak címzett úgynevezett „különleges leirat”-ban adott ki (először ráadásul titokban) gyakorlatileg kötelezővé tette a társas munkák rendes megünneplését az uradalom és a munkások közötti jó viszony kialakítása érdekében, majd a szürethez egy teljes forgatókönyvet is készített, mint ajánlást a „rendes” ünnephez. (Erről korábban itt írtunk.) Ez olyan jól sikerült, hogy hagyományát – a javasolt forgatókönyvet - és az uniformizálttá tett úgynevezett „magyaros ruhát” még a kommunizmus sem tudta lesöpörni a szüretek kellékeiből és még sok helyen ma is a szüreti felvonulások és -bálok főszereplője.
Visszatérés
Ma új virágzását látjuk a szüreti báloknak és felvonulásoknak, sok helyen felújították a régi hagyományokat, sok helyen nem kellett, mert szervesen ált tovább a közösségben, de vannak nagyobb borvidékek, ahol több napos ünnep és fesztivál kapcsolódik a szürethez, aminek ma már nem a munka, hanem az ünnep jellege dominál.
Baksay Sándor 1891-ben úgy emlékezik meg egyik legnagyobb, a néphagyományainkat bemutató leírásban, hogy a szüret „félig munka, félig ünnep”. Mivel a szüret ideje egybeesik az ősz beköszöntével és sokszor a kései szüretelésű fajtákkal belenyúlik a téli hónapok elejébe is, mondhatjuk, azért volt igazán ünnep, mert ezzel a nyarat is búcsúztatta az utolsó nagy társasmunkára összejövő közösség. De nézzük, hogy néhány jellemző példa bemutatásával, hol miként zajlottak a szüreti események.
Kereplők, puskák, mozsárágyúk, zenekar
Az egri szőlőhegyeken legfontosabb esemény volt a szüret kezdetekor a nagy hangoskodás, zajkeltés, ami kereplőkkel, hangos kurjongatással történt, korábban a lőfegyvereknek és a mozsárágyúnak is fontos szerepe volt ebben. Azt gondolták, hogy a gonoszt ezzel űzik el a szőlőhegyről és ezzel megvédik mind a termést, mind a szüretelőket a boszorkányságoktól.
Somlóhegyen már a hegyre kirendelték a zenekart, hogy már ott, a munka legfontosabb része, a szedés is jókedvűen teljen és már a hegyen nagy lakomákat tartottak.
Ugyanígy zajlott ez a Göcsejben is, de itt kapcsolódott egy szakrális szokás is a szürethez, melyet Gönczi Ferenc örökített meg. „A szedés befejezésekor a szőlővesszőket lemetszették s mindegyik szőlő tövére egy szem szőlőt tettek, hogy a következő évben jótermő legyen.”
Ökörsütés, felvonulás
De, hogy mennyire nagy ünnep volt, az mutatja, hogy egyes nagyobb szőlőtermő vidékek tehetősebb szőlősgazdái ökröt is vágtak az ünnep végeztére és nyárson megsütve kínálta a szüretelő tömeget a pecsenyével. A szüret bevégeztének elengedhetetlen része volt a szüreti felvonulás. Ennek a vonulásnak központi alakja a vincellér, azaz a borász, vagy a szőlősgazda volt, aki elől vonulva kezében vitte be a faluba a szőlőindákból és fürtökből font koszorút. Ennek a felvonulásnak a zsáneralakjai, akik követték a felvonuló sokaságot, ugyanazok az alakok, akikkel sok helyen a lakodalmakban, egyéb mókás, karneválszerű felvonulásokon is találkozhatunk akár ma is egy-egy vidéki hagyománytartó településen. Megjelennek általában a kisbíró (kikáltó) kimaszkírozott alakja tollas zsidó, vagy cigány, a szalmatörök, drótos tót alakjai. A szüreti felvonulás egyéb tréfás felvonulástól abban különbözik több vidéken is, hogy megjelenik „Bacchus” alakjai is piros ruhába felöltöztetett báb formájában, melyet egy szekérhez kötött kerékre rögzítetten vontatnak, közben forog. Ezzel mutatva a bor legfőbb ókori istenének valamilyen megmaradt kultuszát.
A felvonulást bállal végzik be, melynek fontos résztvevője a bálgazda és felesége, akik a bál rendeltetésszerű lefolyásáért feleltek. Ők fogadták a zenekart és szervezték meg a teljes mulatságot, megfogadták a felfüggesztett szőlőkoszorú fürtjeire vigyázó fiatal csőszpárokat, újabban betanították a bál nyitótáncát.
Bodnártánc
Erdőbényén, Tokaj-hegyalján maradt fenn a szüreti hagyományokhoz köthető, a céhes hagyományokon nyugvó egyetlen rítustáncunk, a bodnártánc, vagy kádártánc. Ezt a mesterségtáncot bodnárlegények adták elő, Erdőbényén 5 táncos és az úgynevezett pohárforgató táncvezető. A bodnártáncot egyik kézben kerekre összefogott hordóabroncsokkal libasorban körbefutással kezdik, olykor összeütögetik, majd az abroncsok egyik végét egymásnak átadva láncba állnak. Az állandó keringés közben az abroncsokat olykor magasra emelik vagy leeresztik s átugrálják, majd irányt változtatva kígyóznak, az abroncsból kialakított kapu alatt sorban átbújnak. Fontos mozzanat az abroncsok ünnepélyes keresztezése, felemelése, és leeresztése, majd földrehelyezése és körültáncolása. Az abroncstartás és a térfigurák változtatását, a tánc menetét a táncvezető dobbantásaival irányítja. A bodnártánc mutatványos, befejező jelenete, amikor a pohárforgató a kör közepén a kengyel alakúra összefogott díszes abroncsra helyezett teli borospoharat nyolcas alakban forgatja a feje felett. Eleinte állva, majd féltérdre ereszkedve, végül pedig félkézre támaszkodva, szinte fekvő helyzetben mutatja be ügyességét. A sikeres mutatvány után a poharat kiürítve végzik be a táncot.
Látjuk, hogy a szüret mennyire fontos volt a magyarság népéletében, nemcsak mint munka, hanem mint ünnep is. Most van az ideje számos tájegységünkön, szőlőtermő vidékünkön a szüretnek és a báloknak, ha tehetjük keressünk fel egyet, hogy átélhessük nemcsak a közös Kárpát-medencei, hanem ezzel együtt az adott vidék szüreti hagyományait.
Források:
Baksay Sándor: Magyar népszokások. In.: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II. kötete. Budapest, 1891.
Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismerete. Kaposvár, 1914.
Gönyei (Ébner) Sándor: Az erdőbényei bodnártánc In.: Ethnographia, 1934.
Madarassy László: Magyar szüreti szokások In.: Ethnographia, 1929.
Magyar Néprajzi Lexikon
Ujváry Zoltán: Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban In.: Műveltség és Hagyomány, 1969.
cover: Szüret, Bicske, 1903. Fortepan / Székely Márton
