"Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni?" 90 éve olvasta fel Dsida Jenő először a Psalmus Hungaricust. De ki taknyosozta le?
" Az én célom nem a dicsőség. Én nagyobbat, többet akarok, én a népek szeretetét akarom. Ha ehhez az én szeretetem elég lenne, már célnál is lennék, mert senki sem szereti talán faját, anyanyelvét olyan lángolóan, mint és. De ehhez akarat, kitartás, munka és egészség is kell. Mindent, mindent elkövetek, hogy előrehaladjak, és gyűlölöm az elbizakodottságot, mint a haladás legnagyobb ellenségét"
Így írt Dsida Jenő Benedek Eleknek 1924 januárjában. 17 éves ekkor. De hogyan került kapcsolatba és tartós levelezésbe a fiatal erdélyi gimnazista a kor ünnepelt írójával, a Cimbora szerkesztőjével, a mesemondó doyennel?
Binder Jenő Emil
Már Dsida Jenő szüleinek szerelme is igazi regénybe illő történet. Apja, Dsida Aladár katonatiszt Beregszászon bérelt szobát az állomásfőnök házában. Itt ismerkedett meg a szépséges, jómódú földbirtokos családból származó Csengeri Tóth Margittal. A vonzalom azonnal fellángolt közöttük, ám a lány családja ellenezte a házasságot. A fiatalok mégis megszöktek, és amikor Jenő már úton volt, titokban összeházasodtak volna. Margitot azonban erőszakkal máshoz kényszerítették, így Dsida Jenő születési vezetékneve is az első férj neve: Binder Jenő Emil. Margit csak fia születése után tudott elválni, és hozzámenni szerelméhez, Jenő biológiai apjához, aki a fiút azonnal a nevére vette. Így kezdődött a költő élete egy nagy, tiltott szerelem gyümölcseként 1907. május 17-én Szatmárnémetiben.
Városról városra
A család 1910-től Budapesten, majd Beregszászon élt. Az első világháborúban az apa orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a fronton. A család elvesztette vagyonát, hadifogságból visszatérve apja az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselőjeként dolgozott Szatmárnémetiben, ami stabil, de nem túl magas jövedelmet biztosított. Jenő így rengeteget váltott iskolát: Budapesten tanult meg írni, Beregszászon lett gimnazista és végül Szatmárnémetiben érettségizett. Közben pedig nyelveket tanult, Dsida kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, latinul, franciául, olaszul, angolul, oroszul és románul is olvasott, saját művei mellett műfordításokkal is kísérletezgetett. És írásaival már 15 és fél évesen pénzt is keresett.
Nagyapó
Dsida már kora ifjúságától verseket írt. 1923-ban elküldte első műveit (köztük egy kis névnapi köszöntőt) a nagy mesemondónak, Benedek Eleknek, aki ekkoriban a Cimbora c. gyereklap főszerkesztője volt. Benedek Elek azonnal felismerte a fiatalemberben a géniuszt, innentől rendszeresen közölte a verseit és műfordításait a lapban (1923–1927/28 között). „Elek nagyapó” (ahogy Dsida szólította) nem csupán publikációs lehetőséget adott neki, hanem mentorként, szinte unokájaként támogatta: leveleztek, biztatta, nevelte.
A fiatal író-költő 1925-ben a család kérésére beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára - az írásnál a család szerint jóval biztosabb megélhetést nyújtó jogi pályát azonban végül nem kezdte meg. Tanulmányait félbehagyta az írás kedvéért és csatlakozott az erdélyi magyar irodalmi élet meghatározó közösségeihez: először a hagyományokat követő Kemény Zsigmond Társaság, majd a dinamikusabb Erdélyi Helikon mozgalom tagja is lett.
Marosvécs, Helikon
Az Erdélyi Helikon a trianoni traumát követő kulturális önvédelmi és közösségépítő erőfeszítésként született meg. Célja az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet megújítása, a széthúzás helyett az összefogás volt. A mozgalom központi helyszíne Marosvécs, Kemény János báró kastélya. 1926-tól kezdődően szinte minden évben meghívták ide az erdélyi magyar írók, költők és művészek legjelentősebb alakjait (Áprily Lajos, Kós Károly, Reményik Sándor, Tamási Áron, Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Wass Albert és mások). Ezek a találkozók nem csupán irodalmi felolvasások voltak, hanem komoly szellemi műhelymunkák, viták, közös tervezés és baráti közösségépítés. A Helikon a „szellemi ellenállás” egyik legszebb példája lett: kultúrát, identitást és reményt adott. Dsida 1929-től vett részt rendszeresen a Helikon munkájában, a fiatalabb nemzedék egyik legtehetségesebb tagjaként.
Karrier, katonaság, utazás
Dsida ismertsége nőtt, karrierje felfelé ívelt.1928-tól volt a Pásztortűz szerkesztője, megjelent első kötete is, A leselkedő magány. 1930-ban részt vett az Erdélyi Fiatalok című folyóirat megalapításában, amelynek főmunkatársa lett. Ugyanebben az évben az Erdélyi Irodalmi Társaság és az Erdélyi Katolikus Akadémia is tagjává választotta, utóbbinak titkára is volt. Emellett a PEN Club romániai magyar tagozatában is tevékenykedett. Számos titulusa és megbízása ellenére állandó anyagi gondokkal küzdött, és minden apró munkát elvállalt - még a bűnügyi rovat híreit és a kis színeseket is.
1932 novemberében vonult be katonai szolgálatra - ekkor 25 éves. Először Fălticeniben (Faltaceni), majd Jászvásáron teljesített szolgálatot. Szívbetegsége azonban súlyosbodni kezdett, így egészségi okokból leszerelték.
Ekkoriban Kolozsváron élt, aktívan részt vett az irodalmi életben, szerkesztett, fordított, és folyamatosan építette kapcsolatait az erdélyi írók közösségében. Ezek az évek jelentették pályája erősödésének és nyilvános elismertségének időszakát, miközben egészségi állapota és a szűkölködés már ekkor is korlátozta lehetőségeit.
Dsida élete egyetlen nagyobb utazását 1933-ban tette. Az Erdélyi Lapok Szentévi jubileum alkalmából közel 300 fős erdélyi magyar zarándokcsoportot kísért tudósítóként Itáliába. Az zarándoklat Budapesten keresztül indult, majd Trieszten, Velencén, Firenzén át érkezett Rómába. A tíznapos, meglehetősen zsúfolt út során a csoport meglátogatta Itália legfontosabb kulturális és vallási helyszíneit. Rómában május 5-én a pápa audienciáján vehettek részt. Dsida Jenő már az utazás alatt naplót vezetett, amelyben színes, érzékeny stílusban örökítette meg élményeit. Az útinapló először az Erdélyi Lapokban jelent meg folytatásokban (1933. május–június), majd még ugyanabban az évben könyv formájában is kiadták Magyar karaván Itálián keresztül címmel.
Szerelem
Dsida Jenő és felesége, Imbery Melinda 1931 őszén ismerkedett meg Kolozsváron, egy a kolozsvári leány árvaház javára rendezett jótékony célú amatőr színdarab próbáin. Dsida ekkor 24 éves volt, és a darabot beugrósként rendezte (az eredeti rendező, a szerző, Csűrös Emília épp lebetegedett - Dsida egyébként nekiudvarolt is korábban). Melinda mindössze 19 éves volt, a szintén amatőr zeneszerző lányaként zongorán kísérte a próbákat. A lány Dsidához hasonlóan sokat betegeskedett - de nem szívével, hanem tüdejével. A kapcsolat elején Dsida ágynak esett szívproblémái miatt, és levélben kérte Melindát, hogy látogassa meg. Ezután kezdődött komolyabb levelezésük és udvarlásuk, amely néhány év alatt mély, szenvedélyes szerelemmé vált. 1936-ban eljegyezték egymást, majd 1937. augusztus 29-én kötöttek házasságot.
Dsida hiába dolgozott és volt elismert költő és szerkesztő, állandóan megélhetési gondokkal küzdött. Az írásból nem lehetett jól élni - még megélni is csak épphogy. Melinda szülei így nem nézték jó szemmel kapcsolatukat, féltették a párt az állandó nélkülözéstől, lányukat vidékre költöztették -de nem tudták útját állni a fiatalok kitartó szerelmének. Dsida hitt benne: ha kitartóan dolgozik, az anyagi jólét is beköszönt. Melindának írt leveleiből tudjuk, mennyire reménykedett, hogy elnyerheti a Baumgarten-díjat (ám sajnos nem sikerült). Minden munkát elvállalt, amit tudott - persze ez megterhelte egészségét.
1936 nyarán olvasta fel ikonikus versét, a Psalmus Hungaricust a Kemény-kastélyban a Helikon tagjai előtt.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
A költemény a magyar sors fájdalmas, imádságszerű vallomása – siratóének és öntudat, nehézség és remény. Wass Albert visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a vers felolvasása után beálló mély csendben felállt Kós Károly, barázdás arcán könnyekkel ment oda a fiatal Dsida Jenőhöz, megölelte és azt mondta neki:
„Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!”
A Psalmus Hungaricus később tragikus sorsra jutott. A vers ereje és nemzeti töltete miatt a román hatóságok betiltották, létezését igyekeztek elfeledtetni.
Az utolsó miatyánk
1938. Év elején Dsida megfázott - vagy elkapott egy influenzát. A meghűlés súlyos szövődményekkel járt, szívére húzódott. A kolozsvári zsidó kórházban kezelték, Kemény János Angliából hozatott számára speciális gyógyszereket. Még a kórházban is, szó szerint lázasan dolgozott. Itt született az Angyalok citeráján-kötet címadó verse - ez Dsida 3., utolsó kötete - és több vers is a kötetből, mint pl. a Tükör előtt.
A kórházban, látva, hogy nem tudnak rajta segíteni, orvosai úgy döntöttek: térjen haza. Utolsó verseit Melindának mondta tollba. Szíve még két hétig bírta a folyamatos magas láz miatti megterhelést. 1938. június 7-én, mindössze 31 évesen, álmában hunyt el.
Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.
