Őshonos erdeink lakója. Jelenléte mutatja, hogy az erdő nemcsak fák sokasága, hanem az élet eleven szövete. Minden koppanása azt jelzi, hogy él, lüktet az erdő. Rendkívül visszahúzódó és azokat a hegyvidéki erdőségeket kedveli, ahol nem, vagy csak kevés esetben fordul meg az ember. A nagy tölgyesek és bükkösök rengetege az otthona. Tóth János írása.
A fekete harkály varjakhoz hasonló méretével a legnagyobb harkályfajunk. Azon túl, hogy egész Európa szerte megtalálható, jelen van populációja Oroszországon át Ázsiában, a Kaukázus erdeiben, és még Japánban is. Hazánkban főleg az Északi Középhegységben találkozhatunk vele, de hazai állománya mára sokat változott, hiszen közparkok kevésbé háborított részeiben is megfigyelhető, több példánya él a Gödöllői Királyi Kastély parkjában is, vagy a Tisza-menti ártéri erdőkben.
Nem nehéz kitalálni, hogy miért kapta a nevét. A teljes teste fekete, ám a hím fején lévő piros, vörös korona igen impozáns - ez adja jellegzetes báját. A fekete harkály egész évben velünk marad és soha nem hagyja el választott és vigyázott erdejét, melyet igen vehemensen véd. Csak kivételes esetekben leshetjük meg közelebbről.
Tápláléka főleg nagy erdei hangyákból, különböző lárvákból, rovarokból, bábokból, férgekből, hernyókból áll. Különösen szereti a farontó darazsak, lódarazsak, kecskedarazsak lárváit. Egy-egy fekete harkálypár nagy, kiterjedt területen szokott élni s mást ott nem tűr, maga azonban szorgalmasan végigjárja birodalmának hangyabolyait, korhadó fáit – kivált a tuskókat – hogy napi eleségét megszerezze. A fakopáncsokra nem jellemző módon a fekete harkály a földön is vadászik.
A fészekaljba 3-5 tojását akár már márciusban lerakja, áprilisra pedig kikelnek a kis fiókák. A fiatal harkályok 25-30 nap után hagyják el a fészket, ám a szülői gondoskodás itt még nem ér véget: a harkályszülők még hetekig segítik utódaik táplálékszerzését a mindennapokban.
Az erdők építészének is mondják. A fekete harkály ugyanis hihetetlenül erős csőrével képes nagy lyukakat vájni a fák törzsébe, hogy ott fészket alakítson ki. Ezeket a „lakásokat” később más állatok is használhatják, például mókusok, baglyok vagy akár méhek. Elhagyott odúiban költhet többek között még a szalakóta és a füleskuvik is. Hatalmas erős csőrével valóságos ácsmunkát végez a fákon, hogy élelemhez jusson, vagy odút készítsen. Rengeteg forgács kíséri munkáját, ezért is ismerhető fel könnyen a fekete harkály munkája.
A magyar hagyományban nem jelenik meg olyan erőteljesen az alakja, mint más, természetközeli népeknél. Az őshonos észak-amerikai indián törzseknél totemállaként van jelen, választott születési totemként, védelmezőként azoknál a gyermekeknél, akik nyár derekán születnek, mivel a kis harkályok is ekkor kezdik a fészek védelméből kirepülve az igazi életet, így mint tanító jelkép is megjelenik.
A magyar néphagyomány esőjelző madárként tartja számon, mivel az elcsendesedése, a szüntelen kopácsolásában való megállás és egy magasabb, de védettebb ágra való repülése jelzi az időjárás változását is, az eső közeledtét.
A harkály, mint kopogtató madár a középkori keresztény értelmezésben egyszerre jelenítette meg a jót és a rosszat. Mivel az üres fákat kopogtatja, az ördög szimbólumának tartották, mely a bűnös, „üres” szíveket, lelkeket keresi, de másik értelemben pedig a szűntelen kopogtatása az állhatatos imádság jelképeként jelent meg.
Magyarországon a fekete harkály védett, állománya közel 16.000 párra tehető. Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
Források:
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka: Magyarország madarai: A fekete harkály In.: egy.hu
Chernelházi Chernel István: Magyarország madarai Budapest 1899.
Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról Budapest, 1901.
Katona Mihály: Magyarországi madarak népies elnevezésének gyűjteménye 2020.
Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant – Madárhatározó 1999. London
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – A fekete harkály
Schmidt Egon – Madárlexikon 2020.
