Mozizenekarban hegedült, kottákat másolt. Aztán tanított, komponált, a magyar kórusmozgalom egyik motorja lett, és megújította a karnagyképzést. Ha ma egy magyar iskolai kórus fellép, jó eséllyel Bárdos-mű is van a műsorban. Mert Bárdos komolyan vette Kodály tételét, hogy minden zenei műveltség alapja az ének – és azon dolgozott, hogy legyen mit és kivel énekelni. Bárdos Lajos 127 éve született október elsején - ami mára már a zene világnapja is lett.
Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.
Kodály Zoltán
Mozizenekartól a katedráig
Bárdos Lajos 1899. október 1-jén született Budapesten. 13 éves korában állt be a cserkészek közé. Valószínűleg itt érezte meg először saját bőrén: jó lenne együtt énekelni - de nincs mit. 1920-ban a Zeneakadémián Siklós Albert és Kodály Zoltán tanítványa lett, 1925-ben végzett. A pályakezdés nehezen indult: az első hónapokban kottamásolásból és mozizenekari hegedülésből élt, egy állásajánlat miatt még Isztambulba is elutazott - eredménytelenül. Kodály ekkoriban egy újságcikkben védte meg fiatal tanítványait, és Bárdosról meg társáról, Kerényi Györgyről azt írta: „flaubert-i szívósságra lesz szükségük, hogy a célt elérjék”.
A szívósság megvolt.
1925 őszétől az Attila úti fiúgimnáziumban tanított éneket és vezette a fiúkórust, mellette átvette a városmajori templom Cecília Kórusát. Ugyanebben az évben kezdődött hosszú alkotótársi kapcsolata Dienes Valéria mozdulatművésszel: 1925 és 1942 között tizenhárom misztériumjátékot hoztak létre közösen, a legnagyobbakban ezer szereplő mozgott és énekelt egyszerre a színpadon. Több később önállóvá vált kórusmű ezekből a darabokból nőtt ki, köztük a világszerte máig sokat énekelt Libera me.
Kotta nélkül nincs kórus
1928-ban Harmat Artúr hívására a Zeneakadémián is tanítani kezdett, és 1966-os nyugdíjazásáig ott maradt. Számos tárgyat ő dolgozott ki és tanított elsőként Magyarországon, a prozódiától a zeneelméleten át a karvezetés gyakorlatáig. Visszaemlékezése szerint az akkori hazai zeneoktatás olyan volt, mintha a fizikát a legújabb felfedezések ismerete nélkül tanítanák – ezért döntött úgy, hogy új rendszert dolgoz ki.
A kórusvezetők legnagyobb gondja az énekelhető anyag hiánya volt. Erre adott első választ a 101 magyar népdal 1929-ben: a cserkészeknek összeállított füzet Kodály előszavával jelent meg. Két évvel később Ádám Jenővel, Kerényi Györggyel és Kertész Gyulával – Kodály három másik egykori tanítványával – megalapította a Magyar Kórus kiadót és az azonos nevű folyóiratot, amelyet ő szerkesztett. 1933-ban az iskolai énektanítás szaklapja, az Énekszó is elindult. Két évtized alatt mintegy kétezer művet adtak ki, a régi mesterektől a kortárs magyar szerzőkig. A kiadót 1950-ben államosították, addigra azonban a kották már ott voltak az iskolákban és a templomokban.
A gyerek a főszereplő - és a közönség is
1934 áprilisában a kiadványaikból hangversenyt szerveztek a Zeneakadémia nagytermében. Az első Éneklő Ifjúság-koncert akkora sikert aratott, hogy decemberben már a másodikat kellett megrendezni, és a kezdeményezés rövid idő alatt országos mozgalommá nőtt, amelynek Bárdos egyik fő szervezője és motorja lett. Ezeken az estéken gyakran több volt az énekes, mint a hallgató: ezer-ezerötszáz gyerek énekelt együtt a nagy összkarokban. „Az Éneklő Ifjúság újszerű hangversenyein elsősorban maga a gyermek a közönség” – írta Bárdos. A kórusok egymást hallgatták, egymás erényeiből és hibáiból tanultak, és így tanulták meg egymást megbecsülni is.
Kodály kiindulópontja egyszerű volt: hangszeres zenetanulás lehetőségéhez kevesen jutnak - hangja viszont mindenkinek van. Bárdos ezt a gondolatot három szinten fordította le a gyakorlatra.
Anyagot adott: népdalgyűjteményeivel, feldolgozásaival és a Magyar Kórus kiadványaival olyan repertoárt teremtett, amelyet tanár és kórus kézbe vehetett. Karnagyokat képzett: négy évtizeden át tanította a Zeneakadémián a leendő énektanárokat és karnagyokat.
Intézményt épített: a kiadó kottát nyomott, az Éneklő Ifjúság fellépőhelyet és közönséget adott, az iskolai énekkarok hálózata pedig rendszert teremtett.
A Kodály-módszer nemzetközi híre később főként a relatív szolmizációhoz és a zenei írás-olvasáshoz kapcsolódott. Itthon a talapzata Bárdos nélkül hiányos volna: énekelhető kotta, képzett karnagyok és élő mozgalom tette megélhető valósággá az ének-alapokon nyugvó zenei oktatást.
Cecília, Mátyás
1938-ban az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke lett, ezzel a hazai egyházi énekmozgalom irányítójává vált. 1939-ben nyugat-európai turnéra vitte a Cecília Kórust, 1941-ben pedig a Cecília és az általa korábban szintén vezetett Palestrina Kórus egyesítéséből megalakította a Budapesti Kórust. 1942 és 1962 között a Mátyás-templom karnagya volt; az együttes Budapest ostroma idején is folyamatosan szolgált. Az egyház-zene legaktívabb hazai terjesztőjeként a negyvenes évek végén fenyegető kritikák is érték. A munkát ettől függetlenül folytatta.
600
Zeneszerzőként életművét szinte teljes egészében a kórusnak szentelte: közel hatszáz darabot írt. Zenéjében a reneszánsz polifónia és a magyar népzene találkozik, Bartók és Kodály nyomdokain. A műjegyzékben népdalfeldolgozások, misék, motetták és kánonok sorakoznak – jórészt olyan darabok, amelyeket egy iskolai kórus is meg tud szólaltatni. A Cantemus!, az Adorna thalamum vagy a Magos a rutafa ma is ott van a hazai és külföldi kórusok műsorán. Zenetudósként Bartók és Kodály zenéjéről is jelentős tanulmányokat írt. Munkásságát Erkel-díjjal (1953), Érdemes művész (1954) és Kiváló művész (1970) címmel, valamint Kossuth-díjjal (1955) ismerték el, 1985-ben a Gyermekekért-díjat is megkapta.
Népes családjával évtizedekig a budai Margit körút 64/b alatt élt: tizenegy gyermeke született. A házat a második világháborúban több bombatalálat érte - a romos lakásba bárki felmehetett, és el is vitte, amit akart – így tűnt el Bárdos filmfelvevője is, amellyel a családi életet örökítette meg. Öccse, Deák-Bárdos György orgonista és zeneszerző lett. Bárdos Lajos 1986. november 18-án halt meg Budapesten. Egykori lakóházán ma emléktábla áll, ahol minden év október elsején koszorúzással emlékeznek rá.
A zene világnapjáról Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa (IMC) lausanne-i közgyűlésén döntött 1973-ban, első megünneplésére 1975-ben került sor. A cél az volt, hogy a zeneművészet a társadalom minél szélesebb rétegeihez eljusson, és az UNESCO szellemében a népek közti barátságot és megbékélést szolgálja. Menuhin elképzelése szerint a zenének ezen a napon ki kell lépnie a koncerttermekből: régi és kortárs művek egyaránt szólaljanak meg köztereken és utcákon, zenekarok, kórusok és muzsikusok spontán előadásában. Magyarországon a nap és Bárdos születésnapja különleges egybeesés - így kétszeresen is van okunk ünnepelni a zenét október elsején.
Források: Fenyves Márk – Pethő Villő: Dienes Valéria és Bárdos Lajos misztériumjátékai (Neveléstörténet, 2017) · Brückner Huba: Bárdos 125 – Koszorúzás a Margit körúton (Parlando, 2024/6.) · Göblyös Péter: Várhelyi Antal (Magyar Egyházzene, 2017/2018) · Lajos Bárdos – Wikipedia · Bárdos Lajos – BMC zeneszerzői adatbázis · Bárdos 120 – Zeneakadémia, 2019 · Presto Music: Lajos Bárdos
cover: Fortepan / Lissák Tivadar Városmajor, kistemplom, középen Bárdos Lajos karnagy 1940.
Fortepan / Lissák Tivadar, Jézus Szíve-templom árkádsora, jobbra mappával a kezében Bárdos Lajos karnagy. 1940.
