Navratil Andrea, Pál István Szalonna, Berecz István, Vecsei H. Miklós, Rátóti Zoltán - csak néhány a fellépő művészek közül. Zámolyon egy hét éve érlelt és lépésről lépésre véghezvitt terv megvalósulásának lehetnek tanúi - és egy programokban gazdag ünnepségnek lehetnek részesei, akik március 18-án Zámolyra utaznak.

A zámolyi önkormányzat már több éve foglalkozik a Csoóri-szülőház emlékházzá alakításának gondolatával. A polgármester, Sallai Mihály 2019 óta dolgozik az ügyért . Most, az avatóünnepség előtt így ír a község honlapján:

" 2021 januárjában Dr. Balogh Júlia asszonnyal, Csoóri Sándor özvegyével, Balog Zoltán püspök úrral, a Dunamelléki Református Egyházkerület frissen megválasztott püspökével és Törő Gábor országgyűlési képviselő úrral elsétáltunk a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus földink Petőfi utcai magántulajdonban lévő, lakatlan szülőházához, ahol az omladozó falak és a beszakadt tető látványa mindannyiunkban egyszerre fogalmazta meg a gondolatot, hogy tennünk kell valamit, mielőtt végleg elszáll a szülőház megmentésének lehetősége. Sokat dolgoztunk addig, míg végül 2024-ben Zámoly Község Önkormányzata megvásárolta az ingatlant, 2025. február 3-án, Csoóri Sándor születésének 95. évfordulóján pedig nagy örömmel hallgattuk, amikor Dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette a kormányzati szándékot a szülőház felújításáról. "

A munkát a  Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta és a  Petőfi Kulturális Ügynökség is közreműködött a folyamatban. A fizikai kivitelezést a Pelaproject Kft. végezte el.  A felújítás rendkívül gyorsan fejeződött be az idei évben.

 

 A főépület felújítása után a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállítást rendezett be az épületben Csoóri Sándor eredeti használati tárgyaival.  A tárlat az író  életét, munkásságát és a letűnt paraszti kultúrát is bemutatja. A gazdasági épületek helyére múzeumpedagógiai oktatótér épült, ami a jövőben a közösségi programoknak is helye lesz  - sőt, nyárra tánccsűr is készül.  A csűrt Mezőbergenyéről szállítják ide és  Kisgyőr polgármesterének vezetésével erdélyi fafaragó mesterek fogják felépíteni. 

"Ezzel szinte egyedülálló kulturális pont létesül településünkön, melynek nem csak mi leszünk használói, hiszen csillogó éke lesz a Kárpát-medence kulturális és turisztikai térképének"- írja a polgármester. 

Az épület ünnepélyes átadó ünnepsége március 18-án lesz közjogi elöljárók és egyházi méltóságok, akadémikusok részvételével és gazdag kulturális programmal. 

Csoóri Sándor költő és Veres Péter író, 1962. Fortepan / Hunyady József
Csoóri Sándor Zámoly Község díszpolgára, Magyar Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus.  1930. február 3-án Zámolyon született, az elemi iskolát is szülőfalujában végezte. Mint paraszti származású gyermek 1942-ben a népi írók által kezdeményezett Országos Falusi Tehetségkutató Intézet segítségével a Pápai Református Kollégiumban tanult és érettségizett  1950-ben. 1951-52-ben Budapesten, az Egyetemi Orosz Intézetben műfordítás szakon tanult, ám tanulmányait betegsége miatt félbe kellett hagynia. 1953 augusztusában egyszerre 14 verse jelent meg, melyekre a kritika is felfigyelt. Különböző irodalmi lapokban kezdett el dolgozni. 1958-ban lett szabadfoglalkozású író, 1968-1988 között a MAFILM dramaturgja, az 1980-as évektől a szellemi és politikai ellenzék egyik vezéralakja. Jelentős szerepet vállalt az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak. 1988-tól elnöke volt a Hitel irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, majd 1992-ben főszerkesztője lett. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. 2016 szeptemberében hunyt el.