Füsti fecske

A füsti fecske az egyik leghatékonyabb szúnyoggyérítőnk - mégsem vigyázunk rá eléggé. Pedig ez a kicsike madár a magyar nép legkedvesebb madara. Mindenki várja megérkezésüket, sok helyen, például a Nyárád-mentén a gyermekek tavasszal kitakarították az előző ősszel otthagyott fecskefészkeket és még kalácsdarabokat is tettek bele. Úgy várták a fecskéket, mit a rég nem látott kedves vendéget. Mágikus szokások is kapcsolódnak e kicsiny madárhoz, amely nemrégiben még hatalmas rajokban érkezett meg a Kárpát-medencébe minden tavasszal. Tóth János írása.

A füsti fecske a legelterjedtebb a ma már szinte csak az emberek által lakott területeken. Teljesen vadon alig található belőle, főként, mert az eredeti életterei - melyek az esőtől védett barlangbejáratok és sziklapárkányok alatti helyek voltak - az évszázadok alatt teljesen megváltoztak, így másik fecskefajtársával, a molnárfecskével együtt teljesen emberkövető fajjá vált - hiszen kiváló életteret teremtett számára az állattartó ember. A házak és ólak, istállók ereszalja adta azt a védelmet, melyet előtte a természetes hegyvidéki élőhelyek, és emellett a számos állat miatt megjelenő legyek és vérszívók kiváló élelemforrást jelentettek és jelentenek számára.

A fecske Isten madara

Ez a kiemelés a madarak közül a magyar néphagyományban kicsit homályba vész. Megfigyelések szerint a fecskék leggyakrabban szeptember 8-ától kezdenek el gyülekezni a nagy utazásuk előtt. Ezt a napot Kisboldogasszony napja, Szűz Mária születésnapjaként  ünnepli a keresztény világ .Hívják ezt a napot sok helyen Fecskehajtó Kisasszony napjának is - lehet, hogy ezért lett Isten madara.  Vagy lehet, hogy egyszerűen azért, mert a fecske az a madarunk, mely a legtöbb időt tölti az égben, levegőben, így folyamatosan Isten közelségében van, mintha tényleg az Ő mindennapi szolgája lenne, és nem maradhat el tőle sok időre.

Magyar népi elnevezései: cifra fecske (Csorna), vörös fecske, véres fecske, villásfarkú, villásfecske, tarkafecske, istenfecske, istenmadara, ficseri, viresföcske (Baranya), vizesföcske, kéményi fecske, Mária-madara.

De milyen is a füsti fecske?

A füsti fecske az egész északi féltekén megtalálható, de annak leginkább a keleti részén -  a tengerentúlon nem. Európa, Ázsia és Afrika északi területei adják az élettereit. Vonuló faj, kedveli a meleget, ezért is van, hogy testhőmérséklete normális állapotban is meghaladja a 40 ⁰C-t.

A Kárpát-medencében az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelhető meg. Rendkívül gyakori fészkelő. Leginkább a vízközelben lévő nyílt területeket kedveli, a mezőket, legelőket, alacsony növényzettel borított sík vidékeket, ahol legeltető állattartás folyik. Repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra és hernyókra is ráfanyalodik.

Egy gyakori népi megfigyelés szerint, amikor eső közeleg, akkor a „fecskék alacsonyan repülnek”. Ennek oka a megváltozó légnyomás, mely miatt a táplálékaik is alacsonyabbra kerülnek és azokat csak alacsony repüléssel kaphatják el. Ez a megfigyelés teljesen releváns és valóban lehet belőle következtetni egy közelgő nyári záporra.

A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénkrozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik. A farok hosszúsága meghatározza a párválasztást is, mivel a hosszabb és villásabb farktollú hímek sokkal kapósabbak a tojóknál, mivel jobb a manőverező képességük, így a túlélési esélyük is, mely fontos tény egy olyan madárfajnál, mely egy egész éltre választ párt magának.

A csésze alakú fészket mára szinte kizárólag emberi környezetben, épületek (istállók, pajták) fedett részeiben cseppenként és szálanként tapasztják össze a pocsolyák sarából és különféle növényi részekből. Egy fecskepár évente többnyire két - bőséges időben három - fészekaljat nevel fel. A fecske egy alkalommal 4-6 fehér alapon kékes-barnás pettyekkel tarkított tojást rak, amelyek 14-16 nap múlva kelnek ki. A fiókák kezdetben csupaszok és vakok, mintegy 18-23 napon belül válnak alkalmassá arra, hogy elhagyják fészküket. Csillapíthatatlan étvágyukat addig mindkét szülő igyekszik kielégíteni. Ilyenkor egy nagyobb fészekaljhoz akár naponta félezer alkalommal hoznak eleséget a fiókáknak.

Összegezve a legfőbb tulajdonságait, Herman Ottó 1901-ben így jellemzi a füsti fecskét:

„Tavaszrakelve a füsti fecske régi fészkéhez tér vissza, kitatarozza és kezdődik a családi boldogság. Hajnalban már ott ficserékel valami ágon, vagy az ablak tábláján, keresztpánton, rúdon; ezután szárnyra kap a pár és nyilaló röptével végig hasít a levegőn, kapdosva a legyeket közben-közben röptében szeretkezve; majd jön a költés ideje, kikelnek a fiak és kezdődik azoknak etetése, felápolása; felváltva nagy buzgósággal dolgozik a fecskepár és mikor a fiak már anyányiak, sőt szárnyrakeltek, még akkor is kiüldögélnek szép sorjába valamelyik ágra s az öregek nem sajnálják tőlük a falatot. Ennek láttára megenyhűl még a falelkű ember érzete is. Csak a déli népeké nem: százezrével fogdossák és eszik! Népünknek kedves madara, tehát megvédi a magyarságnak tiszta embersége.” (Herman Ottó – A madarak hasznáról és káráról 1901.)

Az ember egyik legfőbb segítője, mégis az ember veszejti el…

A magyar néphagyomány talán legkedvesebb madarára a füsti fecske, ezt számos népdalszöveg is tanúsítja.

Villásfarkú fecske, felszállott a levegőbe.

Nem láttad e a régi babámat az este,

Láttam biz én az inaktelki selyemréten

Kesely lábú lovát legeltette kötőféken.

(Kalotaszegi népdal)

Mégis egyre gyakoribb, hogy az emberek leverik a fészket fiókákkal, tojásokkal együtt, sőt lelövik a felnőtt madarakat (délebbre lakó embertársaink el is fogyasztják) vagy gusztustalan színes lógó szalagokat függesztve az eresz alá akadályozzák a fészekrakást.  Vajon miért is lett ilyen ellenséges a már urbanizálódó falusi ember is? Sokakat a hangjuk zavar, mert elég hangosak is tudnak lenni, de a leggyakoribb ok az ürülékpotyogás, hogy a madarak a fészek alá és környékére, akár a házfalra is piszkítanak. Erre eleink ügyet sem vetettek, hiszen minden évben úgyis újrameszelték az egész házat kívül.

Megoldás azonban természetesen van a nemesvakolatok megmentésére is, mégpedig az, hogy egy egyszerű, a fészeknél nagyobb lemez- vagy deszkadarabot erősítünk a fészek alá, így a potyogtatás nem a falra és nem a talajra kerül. Ezt lehet a fiókák kirepülése után tisztítani is.

Bármi is az ok, tény ami tény: pár év alatt megfeleződött a fecskeállomány a Kárpát-medencében. Ennek oka nem a tudatos pusztítás, hanem leginkább az, hogy megváltozott a társadalom, az emberek már nem tartanak háznál állatokat, hanem fogyasztóvá váltak. Ráadásul a nagyüzemi gazdálkodás magával hozta azokat a kemikáliákat, amelyek a fecske zsákmányállatait, a  rovarokat tizedelik -  megpecsételve így a fecskeállomány sorsát is. A szárazság a fecske fészkelési lehetőségeit szűkítette be, nincsenek már azok a sáros pocsolyák, amik alapanyagul szolgáltak a fészeképítéséhez. Az éghajlatváltozás miatti heves viharok pedig a vonulásuk során pusztítják őket. A füsti fecske állománya az 1999-es felmérés szerinti 320 ezer párról tíz év alatt 150 ezer pár alá csökkent Magyarországon.

Ebben a folyamatban, mint minden ilyenben, mi emberek lehetünk a legnagyobb vesztesek, hiszen az új kártevőkkel már nem lesz, ami megbirkózzon. A fecskék igazi biológiai fegyverek a vérszívó rovarok legnagyobb ellenségei. A levéltetvek, a szúnyogok, legyek, böglyök között óriási pusztítást visznek végbe, ezzel megvédve bennünket számos veszélyes betegségtől.

A Nyugat-nílusi láz és a szarvasmarhákat veszélyeztető kéknyelv-betegség már jelen van Magyarországon, mint ahogy a kutyák körében szúnyogcsípéssel terjedő szívférgesség is. Az embereket megbetegítő, afrikai eredetű Chikungunya-lázat terjesztő ázsiai tigrisszúnyogot pedig már több mint 12 európai országból mutatták ki, Európa mediterrán térségeiben egyre gyakoribb a Dengue- vagy csonttöréses láz.

Egy fecske egy nap alatt nagyjából ezer rovart fogyaszt el és a fészekaljaival együtt a ma Magyarországon fészkelő fecskék nagyjából 50 tonnányi vérszívótól szabadítják meg az embereket.

Jó lenne hát vigyázni rájuk. 

Magyarországon, mint minden más fecskefaj, a füsti fecske is védett madár, eszmei értéke 50.000 forint. De egy kitakarított, kaláccsal "bélelt" fészek értéke egy fecskepár számára hatalmas segítség lenne ma is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület javaslata szerint a lakosság segíthet a fecskéknek: a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető "fecskepelenkák" felszerelésével segíthetünk az állomány csökkenésének megállításában. 

Források:

Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról Budapest, 1901.

Katona Mihály: Magyarországi madarak népies elnevezésének gyűjteménye 2020.

Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant – Madárhatározó 1999. London

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – A füst fecske

Schmidt Egon – Madárlexikon 2020.