Színes őszre és vidám adventre készül a Hagyományok Háza! Évadnyitó sajtótájékoztatójukon részletesen ismertették a néptáncos, a múzeumi programokat, sőt, a Magyar Állami Népi Együttes Gyökerek és szárnyak című új előadásából is láthattunk részleteket.

Both Miklós, a Hagyományok Háza igazgatója az intézmény egyedülálló komplexitását hangsúlyozta az évadnyitó sajtótájékoztatón. Az intézmény a Magyar Állami Népi Együttest, a Népi Iparművészeti Múzeumot, valamint képzési és minősítő tevékenységeket ölel fel, hatalmas archívummal és könyvtárral.

Both szerint a világban zajló értékvesztés kihívásaira a Hagyományok Háza a népi kultúra hiteles bemutatásával és kortárs adaptációval jól és érvényesen képes válaszolni - különösen a fiatalok megszólításával. Három fő tevékenységet emelt ki:  a színpadi művészetet, a múzeumi kiállításokat és a Hagyományok Háza közművelődésben betöltött szerepét. A színpadi programok között a Magyar Állami Népi Együttes új bemutatói és határon túli együttműködések szerepelnek az idei évadban is hangsúlyosan a programban, míg a múzeum kiállításai a népművészet és kortárs divat kapcsolatát vizsgálják. A közművelődés területén az oktatás és közösségépítés áll a középpontban. Both Miklós büszkén említette, hogy egy friss kormányrendelet értelmében ebben a tanévben már a Hagyományok Háza is díjmentesen látogatható diákcsoportok számára, ezzel is elősegítve az esélyegyenlőséget.

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

Dr. Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum igazgatója a múzeum őszi kiállításait mutatta be, amelyek a népművészet és a kortárs divat kapcsolatát helyezik előtérbe.

" Több mint 150 ruharuha kiegészítő és ékszer látható a kiállításon, és nagyon izgalmas az, hogy először a kiállításunkra egy nemzetközi lábat is kapott, és olyan ruhák is érkeztek és láthatók a kiállításon, amelyek még Európában sem voltak soha láthatóak. Ezzel a kiállítással szerettünk volna azokhoz a nagy nemzetközi múzeumokhoz csatlakozni, akiknél most jelenleg a kiállításaiknál fókuszban van a divat, és azt gondolom, hogy a divat az egy nagyon jó kommunikációs nyelv arra, hogy kérdéseket tegyünk föl és beszélgessünk a látogatókkal, és mi itt a kiállításban a népművészet és a kortárs divat kapcsolatáról elemélkedünk, történeteket mesélünk, és ezeket a fontos kérdéseket tárjuk a látogatók elé."

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum kiemelt programjai 2025 őszén és telén:

Folk Fashion – Divat a folklórban

A kiállítás október 31-ig látható, több mint 150 ruhadarabot és kiegészítőt mutat be magyar és nemzetközi gyűjteményekből. 

Szeptember 17-én családi tárlatvezetés kismamák/kispapák és kisbabák számára.

Október 4-én Herczku Ágnes zenés tárlatvezetése,

október 5-én Madarasi Klára színházi performansza,

október 12-én Szatmári Judit divattörténész vezetése,

október 15-én Romani Design ékszerkészítő workshop,

október 18-án Verebély Kincső folklorista tárlatvezetése 

október 30-án finisszázs.

Gyöngyélet – Népi ékszer a XXI. században

November 29-ig látható a Hagyományok Háza pinceszintjén. Vezetett túrákkal várják a közönséget  szeptember 27-én, október 12-én és novemberben négy alkalommal.

Illatok, ízek, formák – Nézd kézzel, lásd szívvel!

Állandó kiállítás, interaktív, látás- és hallássérültek számára is elérhető. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendeznek, népi kézművességet gyakorolhatnak a gyerekek, elsősorban mézeskalács és nemezelés témában. Népszerű a a gyerek tárlatvezetés is - legközelebb szeptember 13-án lehet részt venni ezen.

Magyar Állami Népi Együttes

Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Pál István "Szalonna", a Hagyományok Háza művészeti főigazgató-helyettese a Népi Együttes őszi évadát ismertették. 

Kiemelték a Gyökerek és szárnyak premiert, amelyből a sajtótájékoztató résztvevői részleteket is láthattak. Magyarország legszebb táncai, zenéi kerülnek terítékre ebben a  folklórelőadásban, amely határon túli táncantológiák ívét hivatott méltón zárni.

"A cím egy Goethe-idézet: a legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: Gyökereket is szárnyakat. Ez pontosan meghatározza azt, amivel foglalkozunk az Állami Népi Együttesben. Az előadásban fiatal alkotóink, tehát az együttes fiatal, tehetséges táncosai kapnak lehetőséget. És az előadás  nem egy leletmentés,  hanem az az alkotói folyamaton keresztülmenő újraértelmezése a tradíció világának, hogy a ma embere számára legyen hozzá fogódzó" - mondta Mihályi Gábor.

Külön kiemelték a Mester, Timár Sándor 95. születésnapját (október 2.)  amelyre nagyon készülnek majd a Hagyományok Házában és a Nemzeti Táncszínházban is. Mihályi Gábor számára Timár Sándor alakja meghatározó volt pályája kezdetén - és az ma is.

"Majdnem abbahagytam a néptáncot, de megjelent a Mesti, és magával ragadott. Azóta se engedett el ez a pálya engem. És idén 95 éves."

És ha már mester: a Mesterek és tanítványok sorozat, amely 2012 óta fut 2025 őszén is folytatódik majd, a mesterek és tanítványok közös fellépéseivel. És persze külön készül a Népi Együttes is Adventre. A Csodaváró betlehemest kilencszer játsszák majd a Müpában decemberben. És Adventi muzsika is lesz Szalonnával és zenekarával a Hagyományok Házában.

"Aki táncot szeretne, menjen a Müpába, aki zenét hallgatna, az jöjjön a Hagyományok Házába - de lehetőség szerint mindkét helyre jöjjenek, várjuk együtt a karácsonyt" - mondta Pál István Szalonna, és egy   különösen kedves bejelentést is  tett az Adventi muzsika kapcsán.  "A karácsonyhoz számtalan kedves gyermekkori emlék köt, hiszen én egy hagyományos kultúrában nőttem fel otthon,  kántáltunk, énekeltünk, megéltük a karácsonynak és az újszülöttnek a szentségét. És idén különleges lesz a karácsony még egy szempontból: december 24-ére van kiírva a nejem, akkora várjuk gyermekünket." 

Néptáncos Szakcsoport a Hagyományok Házában

Busai Norbert, a Hagyományok Háza néptáncos szakcsoport vezetője  a néptáncos programokat mutatta be, hangsúlyozva a táncházak és oktatási programok szerepét.  "Engedjék meg, hogy figyelmeztessek minden szülőt, nagyszülőt, fiatal szülőt, hogy kisgyermekkorban érdemes megismertetni a többségüket, saját tánckultúrájukat," mert számára különösen fontos, hogy a gyerekek játékos formában ismerjék meg a népi kultúrát" - kezdte.

Szeptember 20-tól szombatonként, Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes közreműködésével folytatódik a táncházsorozat Nádasmente táncaival. Novembertől decemberig Mezőföld táncai jönnek, a decemberi zárógálán a Forrás Néptáncegyüttes lép majd fel. Folytatódik az Aprók tánca sorozat is, péntekenként a legkisebbeket várják.

Fókuszban a koreográfusok: Október 12-én, Juhász Zsolt és Kovács József–Kovács Jelenik Emese alkotásaival, Duna Művészegyüttes és Nógrád Táncegyüttes fellépésével folytatódik majd a sorozat.

A Kis Fekete

Szabó Erzsébet, a Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoport szakmai munkatársa pedig pályázati hírekkel érkezett. 

 "A kis fekete, ahogy Coco Chanel ikonikus darabjára utaló név is sugallja, továbbra is szimbólum, letisztult, mégis kifejező" - mondta majd hozzátette, hogy az októberben eredményhirdetéssel záruló textiltervezőknek kiírt pályázatban  a kis fekete ruha koncepciója a hagyomány és modernitás ötvözetét jelenti. A matyó, kalocsai és sárközi viseleteket kellett alapul venniük a  tervezőknek, és ezeket ötvözni a kis fekete chanel-i koncepciójával.  A pályázat hivatalos díjátadója október 11-én lesz 16:00 órakor.

" A kiválasztott művek hitelesen kapcsolódnak a magyar népviselet motívumaihoz, szabásvonalaihoz, miközben friss, mai formában szólítják meg a közönséget "- mondta Szabó Erzsébet.

A Hagyományok Háza tehát idén ősszel és télen is több helyszínen,  gazdag programkínálattal vár kicsiket és nagyokat! További részletek a HH honlapján olvashatók.

Fotók: Csákvári Zsigmond