Johann Nepomuk Mälzel (vagy Maelzel) a regensburgi származású német feltaláló, mérnök és showman 1772. augusztus 15-én született, és 1838. július 21-én hunyt el egy hajón, a venezuelai La Guaira kikötője közelében, feltehetően alkoholmérgezésben. Nevét ma is minden zenész ismeri a „M.M.” jelzésből – Mälzel metronómja –, amely a kottákon a pontos tempót jelöli.

Mälzel orgonaépítő apja mellett nőtt fel Regensburgban, és a műhelyben zenei és mechanikai képzésben is részesült. 1792-ben Bécsbe költözött, ahol zeneoktatással és mechanikus hangszerek fejlesztésével foglalkozott. Számos automatát alkotott: a panharmonikont, egy mechanikus zenekart, amely több hangszer hangját utánozta, valamint egy automatikus trombitást, amely élethű mozgásokkal francia és osztrák katonai jeleket és dallamokat adott elő. 1808-ban tökéletesített hallókészüléket (fülkürtöt) és zenei kronométert készített. Beethoven számára is készített fülkürtöket. Emellett megszerezte és továbbfejlesztette Wolfgang von Kempelen sakkozó automatáját, a „Mechanikus Törököt”, amelyet Európa-szerte bemutatott.

Beethoven és Mälzel vitája a Wellington győzelme körül
1813-ban Johann Nepomuk Mälzel javasolta Ludwig van Beethovennek, hogy komponáljon ünnepi művet a Vitoria-i csata alkalmából a panharmonikonra. Beethoven megírta a darabot, majd teljes zenekarra átdolgozta Wellingtons Sieg (Op. 91) címmel. A bécsi bemutató hatalmas sikert aratott. A vitát a jogok kérdése robbantotta ki: Mälzel ugyanis a művet saját tulajdonának tekintette, és Beethoven engedélye nélkül előadta Münchenben. Beethoven ügyvédhez fordult, nyilvános nyilatkozatban tagadta a jogok átruházását, és bírósági eljárást indított. A per évekig elhúzódott, végleges ítélet nélkül. 1817 végén, amikor Mälzel visszatért Bécsbe, a két férfi kibékült.Thayer életrajza és a beszélgetőfüzetek alapján ekkor rendezték a vitát, a költségeket megosztották, és együtt töltöttek egy vidám estét a „Kamehl” nevű helyen.

Mälzel  sokakkal keveredett vitába - általában jogok és jogdíjak körül. A metronóm története sem kizárólag Mälzel nevéhez fűződik. A ma ismert forma alapját a holland Dietrich Nikolaus Winkel (kb. 1776–1826) dolgozta ki Amszterdamban, körülbelül 1812–1815 között. Winkel felismerte, hogy az egyszerű inga helyett a kettős súlyú (compound) pendulóval – egy rögzített alsó és egy állítható felső súllyal – rövid hosszúság mellett is pontosan mérhetők a lassú tempók. 1815-ben bemutatta készülékét a Holland Tudományos Akadémiának.

Mälzel 1815-ben Amszterdamban találkozott Winkel készülékével. Felismerte a gyakorlatias előnyeit, és megpróbálta megvásárolni a jogokat. Winkel visszautasította, de Mälzel ennek ellenére saját neve alatt szabadalmaztatta a szerkezetet 1815. szeptember 14-én Franciaországban, majd Angliában is. A szabadalmi leírásban óvatosan megjegyezte, hogy nem a pendulumszerű időmérést, hanem annak konkrét alkalmazási módját igényli, amely lehetővé teszi a percenkénti ütések számának könnyű változtatását. Ő adta a szerkezetnek a „metronome” nevet a görög metron (mérték) és nomos (szabály, törvény) szavakból. Hozzáadta a skálát, amely a percenkénti ütések számát jelzi (általában 40–208 között), és a szerkezetet piramis alakú házba helyezte, óraművel hajtva, hallható kattanással.

1816-ban Párizsban megalapította az első gyárát, és megkezdte a metronómok sorozatgyártását. Londonban és Bécsben is szabadalmat szerzett, és a készülék gyorsan elterjedt Európában. Winkel később a holland akadémia előtt sikeresen érvényesítette prioritását, Mälzelnek pedig el kellett ismernie a forrást, de ez alig befolyásolta a közvéleményt. A készülék Mälzel nevén vált ismertté, és a gyártás folytatódott.

A metronóm elterjedéséhez jelentősen hozzájárult Ludwig van Beethoven. A  Wellington győzelmével kapcsolatos vita és kibékülés után Beethoven lelkesen fogadta az új eszközt, és részletes tempójelzéseket készített az addigi szimfóniáira (1–8.), amelyeket a lipcsei Allgemeine musikalische Zeitung-ban publikált. A „M.M.” jelzés azóta is a kottákon a Mälzel-metronóm szerinti ütésszámot jelenti.

Mälzel nem csupán feltaláló, hanem ügyes vállalkozó is volt. Készülékeit Európa- és Amerika-szerte bemutatta, és a metronóm révén tartós nyomot hagyott a zenei gyakorlatban. Bár a mechanikai alapötlet Winkelé, a skála, a név, a gyártás megszervezése és a széleskörű elterjesztés Mälzel érdeme. A hagyományos, piramis alakú, rugós, állítható súlyú metronóm formája több mint kétszáz éve lényegében változatlan, és a digitális változatok mellett ma is használatban van.

Mälzel életének utolsó szakaszában Amerikába utazott automatáival, köztük a Mechanikus Törökkel. Haláláról a legközvetlenebb korabeli leírás Daniel Willard Fiske The Book of the First American Chess Congress (1859) című művében található. Eszerint Mälzel az Otis brigen utazott Havannából Philadelphia felé, magával vitt egy láda vörösbort, gyengesége miatt az üvegből ivott az ágyában, és 1838. július 21-én holtan találták a kabinjában. A hajó akkor a La Guaira kikötőjében vagy annak közelében tartózkodott; a testet tengerbe temették.1838-ban halt meg a tengere.  Sírja nincs – a tengerben temették el – de az „M.M.” jelzés minden zenészt emlékeztet a munkásságára.