Hetven éve, 1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg második, döntő támadása a forradalom ellen. Azóta is visszatérő kérdés, ki „hívta be az oroszokat”, és a közbeszéd rendszerint egyetlen névvel felel: Kádár Jánoséval. Az iratok szerint azonban két beavatkozás volt, mindkettőhöz utólag elkészített magyar „kérés” tartozott, és a papírokon három különböző név szerepel...
Október 23: az első telefon
Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára október 23-án este rádióbeszédében minden engedményt elutasított, a tüntetést pedig ellenségesnek bélyegezte. Nem sokkal később a Rádiónál eldördültek az első lövések. Gerő aznap este többször is egyeztetett Jurij Andropov szovjet nagykövettel, este tíz körül pedig telefonon Hruscsovval is beszélt. A szovjet páncélosok október 24-én hajnalban már Budapest utcáin voltak.
Hogy Gerő „kérése” mennyit nyomott a latban, a történészek között vitatott. A Magyarországon állomásozó szovjet Különleges Hadtest parancsnoka már 1956 júliusában utasítást kapott, hogy készítsen tervet a „szocialista rend” fegyveres helyreállítására. Hadtörténeti feldolgozások szerint október 23-án 19 óra 45 perckor riadóztatták a kárpátaljai gárdahadosztályokat - vagyis még a Hruscsovval folytatott beszélgetés előtt. Ezért többen úgy látják, Gerő inkább tudomásul vett és utólag igazolt egy már előkészített szovjet döntést, semmint elindította volna. Pártvezetői pályája azonban ezzel le is zárult: október 25-én Kádár János váltotta az első titkári poszton.
Nagy Imrének ebben nem volt része. A pártvezetés csak éjfél után, október 24-re virradóra javasolta miniszterelnöknek, amikor a csapatok már úton voltak. Mivel azonban másnaptól a rádióban az ő kormánya nevében hangzottak el a közlemények, sokan mégis őt tartották a behívónak.
Statárium, reggel 8.45 körül, Nagy Imre nevében:
A rádió a miniszterelnök rendelkezéseként jelentette be a rögtönítélő bíráskodást, amely halálbüntetéssel fenyegette a fegyveres ellenállókat. Nagy aznap ebben a sorrendben tiltotta be a gyülekezést, rendelt el kijárási tilalmat, majd statáriumot.
A szovjet csapatok segítségül hívása, Nagy Imre aláírása nélkül:
Nem sokkal később a rádió azt közölte, hogy „kormányszervek” a Varsói Szerződés alapján segítséget kértek a Magyarországon állomásozó szovjet csapatoktól, és a szovjet egységek a kormány kérésére segítenek helyreállítani a rendet. Ezt a közleményt nem Nagy Imre jegyezte.
Nagy Imre rádióbeszéde 12.10-kor:
Rendet és nyugalmat kért, és megígérte, hogy aki aznap 14 óráig leteszi a fegyvert, az mentesül a statárium alól. A szovjet csapatokat egyáltalán nem említette.
Méray Tibor szerint a közvélemény mindkét reggeli közleményt Nagy Imrének tulajdonította, holott csak a statáriumot írta alá. Méray úgy látja, hogy ezt Gerő köre tudatosan időzítette így.
A dokumentum és Hegedüs András
Moszkva aláírt dokumentumot is akart. Hruscsov azt kívánta, hogy a beavatkozást a magyar miniszterelnök írásban kérje - pártvezetőként Gerő erre nem volt illetékes. Nagy Imre megtagadta az aláírást. A levél végül az addigi kormányfő, Hegedüs András nevével készült el, október 24-i dátummal: eszerint a magyar kormány kéri a szovjet kormányt, hogy csapatokkal segítsen a budapesti „zavargások” felszámolásában. Andropov október 28-án táviratozta Moszkvába, napokkal azután, hogy a harckocsik megérkeztek. A szöveg a Szovjetunió felbomlása után, az úgynevezett Jelcin-dosszié irataival vált ismertté. Hegedüs később Gerővel együtt a Szovjetunióba távozott; hazatérése után szociológus lett, a rendszer bírálójaként 1973-ban kizárták a pártból.
November 4: a felhívás
A szovjet egységek október 30-án kivonultak a fővárosból, de Moszkvában október 31-én felülvizsgálták és megváltoztatták a döntést: a pártelnökség a második, immár teljes katonai beavatkozás mellett határozott. November 1-jén Nagy Imre kimondta az ország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépést. Aznap este Kádár János nyomtalanul eltűnt Budapestről. Münnich Ferenccel együtt november 2-án és 3-án Moszkvában tárgyalt, és ott dőlt el, hogy ő vezeti az új kormányt.
November 4-én hajnalban, a szovjet támadással egy időben szólalt meg a szolnoki adón Münnich nyilatkozata, majd 5 óra 5 perckor az ungvári rádió sugározta a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról szóló felhívást. Ebben az új kormány bejelentette: a szovjet hadsereg parancsnokságához fordult, hogy segítsen leverni az „ellenforradalmat”. A szöveget Moszkvában és Ungváron fogalmazták, és a „kérés” akkor hangzott el, amikor a tankok már a fővárosban jártak. Kádár és Münnich aznap szovjet kísérettel Szolnokra érkezett, Budapestre csak november 7-én, szovjet páncélosok kíséretében jutottak be. Ez a felhívás lett a következő évtizedek hivatalos narratívájának alapköve. Eszerint a „testvéri” szovjet hadsereg a magyar kormány hívására „mentette meg" az országot – csakhogy ekkor Budapesten még Nagy Imre volt a miniszterelnök, aki soha nem mondott le.
November 4-e 2013 óta nemzeti gyásznap.
cover: Fortepan/Nagy Gyula, Fortepan / Bor Ambrus József körút a Corvin (Kisfaludy) köznél, kiégett szovjet T-34/85 harckocsi.
További információk, források: A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról – MEK · Andropov Telegram, 1956. október 28. – Wilson Center Digital Archive · Horváth Miklós: A Kossuth téri sortűz az újabb források tükrében – Hadtörténelmi Közlemények, 2018 · Jobbágyi Gábor – Valóság, 2017/7 (EPA) · Szolnok 1956 – Jászkunság Almanach, 2003 (EPA) · Az 1956-os forradalom leverésének áldozataira emlékezünk – Infostart · Revolutionary Workers'-Peasants' Government of Hungary – Wikipedia
