A forradalom előtti napon szüretre ment, 23-án nem akart kimenni felvonulni, kommunista volt - miért érdemli mégis a máig tartó tiszteletünket?
Szüret - forradalom előtt
„Őszre minden az ölembe hull” – mondta 56 nyarán Nagy Imre egy látogatójának. Úgy hitte, a pártba való visszavétele után a párt maga hívja majd vissza a vezetésbe, ezért az ellenzék vitáitól távol tartotta magát, és alig készült a hatalomra. 1956 október 22-én, miközben az egyetemeken már a másnapi tüntetésre készültek, mégsem maradt az események közelében. Badacsonyba utazott – szüretre. Vásárhelyi Miklós visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy ő például nem tartott vele: úgy érezte, ebben a helyzetben nem a vidéki utazás a jó választás. Kicsit össze is különböztek ezen, Nagy mégis elutazott. Csak a kora esti órákban ért vissza Budapestre.
Losonczy lakásán
Október 23-án késő délelőtt Losonczy Géza lakásán ült össze a szűk kör: a házigazda, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd, Jánosi Ferenc (Nagy Imre veje), Vásárhelyi Miklós és Gimes Miklós. A műegyetemi pontokról, a délutáni tüntetésről és a pártvezetés lehetséges átalakításáról beszéltek. Abban egyetértettek, hogy Nagy csak határozott feltételekkel vállalhat tisztséget. Losonczy feljegyzése szerint így fogalmaztak: „Nem szabad megismételni 55 tavaszának tragédiáját.” Fel is vázolták az új pártvezetést: Nagy Imre lett volna a miniszterelnök, a Politikai Bizottságban pedig a régi vezetésből csak az elégedetlenek kaptak volna helyet, köztük Kádár János – Gerő Ernő már nem.
A tüntetésről viszont megoszlottak a vélemények. Nagy Imre ellenezte, és nem akart megjelenni a felvonulók között. Gimes, Losonczy és Vásárhelyi ezzel szemben kimentek az utcára, és beálltak a menetbe. Akkor még nem sejtették: Nagy Imrét este majd a parlament erkélyén lehet látni.
Háború, fogság, kommunizmus
Nagy Imre fogságban lett kommunista. Az első világháborúban orosz fogságba esett - és egyenes út vezetett a kommunizmus ideológiájához és a bolsevik párthoz. 1921-ben már pártmegbízással tért haza. Miközben szülővárosában, Kaposváron raktáros, majd biztosítási tisztviselő, a szociáldemokrata pártban, majd a kommunisták fedőpártjaként működő Magyarországi Szocialista Munkáspártban dolgozik, szervezkedik. 1925-ben feleségül vette Égető Máriát, és 1927-ben megszületett lányuk, Erzsébet, de a család sem tartotta vissza a pártszervezéstől. 1928-tól Bécsből és illegálisan Budapestre járva a kommunista párt falusi szervezését irányította.
Moszkva
1930-ban a Kommunisták Magyarországi Pártjának Moszkva melletti kongresszusán „jobboldali elhajlás” miatt bírálták. A kongresszus után nem tért haza. Családjával együtt másfél évtizedig élt Moszkvában, a Komintern Nemzetközi Agrárintézetében foglalkozott a magyar mezőgazdaság kérdéseivel. A sztálini terror éveiben ő is veszélybe került: 1936 elején kizárták a pártból és elbocsátották az intézetből, csak szerződéses munkát kapott. 1939 februárjában vették vissza a pártba, 1940-től a moszkvai rádió magyar adásánál dolgozhatott.
Nagy Imre a német támadás után, 1941 júliusában egy NKVD-különítménybe került, amelyet a front mögötti diverziós akciókra szerveztek. Kiképzést kapott, de bevetésen nem vett részt. 1942-től a Tbilisziből sugárzott magyar adást vezette, 1943-tól a Kossuth Rádió főszerkesztője lett. Még Moszkvában vett részt a párt agrárprogramjának kidolgozásában, 1944. november 5-én pedig Gerő Ernővel, Farkas Mihállyal és Révai Józseffel érkezett haza a szovjetek által megszállt Szegedre.
Miniszter, miniszterelnök - és kizárt
1944 decemberében az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere lett, és a még Moszkvában kidolgozott terv alapján ő vezényelte le a földreformot, amely révén százezrek jutottak földhöz. Ő lett a „földosztó miniszter”. 1945 végén rövid ideig belügyminiszter volt, 1947 és 1949 között az Országgyűlés elnöke.
Mivel ellenezte az erőszakos téeszesítést, 1949-ben elvesztette politikai bizottsági tagságát, és egy évre az egyetemi katedrára szorult vissza. 1950-ben visszatért: élelmezési, majd különös fordulattal begyűjtési miniszter lett. Sztálin halála után, 1953 nyarán a szovjet vezetés kezdeményezésére miniszterelnökké nevezték ki. Az „új szakasz” programjával részleges amnesztiát hirdetett, megszüntette az internálást és a kitelepítést, enyhítette a parasztság terheit, és lehetővé tette a kilépést a termelőszövetkezetekből.
Rákosi Mátyás azonban a háttérben Moszkvában is ellene dolgozott: 1955 áprilisában leváltották, decemberben a pártból is kizárták. Ezután vitairatokban védte politikáját, körülötte alakult ki a pártellenzék. 1956. október 13-án vették vissza a pártba.
Ekkor készült az őszre - és ekkor ment teljes nyugalommal szüretre Badacsonyba a forradalom előtti napon. Valószínűleg ott, Zabóéknál a teraszon ő sem sejtette: másnap a parlament erkélyén forradalmi tömeghez fog majd beszélni.
Az erkélyen
1956 október 23-a estére a Kossuth tér megtelt - a becslések kétszázezer emberről szólnak. A tömeg Nagy Imrét követelte. Az Országház tetején leoltották a vörös csillagot, egy időre a tér világítását is lekapcsolták. A tüntetők erre a Szabad Nép példányaiból gyújtottak fáklyát.
Nagy Imre a pártvezetés hívására ment ki a Parlamenthez.
Kilenc óra után lépett ki az erkélyre. Az „Elvtársak!” megszólításra a tömeg így felelt: „Nem vagyunk mi elvtársak!” Nagy „Barátaim!”-ra váltott, de a beszéd így is csalódást keltett. A problémák párton belüli, alkotmányos megoldását ígérte, nyugalomra és hazatérésre szólított fel. Közben füttykoncert szakította félbe. Az MTI gyorsírói által rögzített szöveg szerint ekkor megkérdezte: „Szeretném megkérdezni, vajon ez a füttykoncert kinek szól?” A tömeg kórusban felelte: Gerőnek. A végén együtt énekelték el a Himnuszt.
A térről a tömeg egy része nem ment haza. Sokan a Rádióhoz vonultak, ahol aznap este eldördültek az első lövések. A Rádió Bródy Sándor utcai székháza az ostrom alatt működésképtelenné vált, ezért 24-én ideiglenes stúdiót építettek ki a Parlamentben. Nagy Imre tíz óra tájban a pártközpontba ment. Saját, 1957-es vallomása szerint jelen volt, amikor Gerő Ernő közvetlen vonalon tájékoztatta a szovjet pártvezetést, majd közölte: a szovjet csapatok parancsot kaptak, hogy Budapest felé vonuljanak. A vallomás szerint a jelenlévők ezt szó nélkül tudomásul vették. Nagy Imrét éjszaka bevették a Központi Vezetőségbe és a Politikai Bizottságba. Gerő Ernő eltávolítását – a Losonczy lakásán megfogalmazott legfontosabb feltételt – nem tudta elérni, másnap reggel mégis elvállalta a kormány vezetését - Gerő pedig az MDP első titkára maradt.
Tizenkét nap
Az első napokban a régi vezetés gyűrűjében dolgozott, de már október 25-i rádióbeszédében – a szovjetek tiltakozása ellenére – szóba hozta a szovjet csapatok kivonását. Rainer M. János szerint október 26-án érett meg benne, hogy a népi mozgalom élére kell állni; a fordulatot a küldöttségek közvetítette tömegnyomás és elvbarátai fellépése hozta meg. Október 28-án a Politikai Bizottságban már így érvelt: „A nagy, hatalmas népi erőknek, amelyek mozgásban vannak, az élére kell állni.” Aznap este rádióbeszédében a forradalmat nemzeti demokratikus mozgalomnak nevezte, tűzszünetet, amnesztiát és az ÁVH megszüntetését ígérte.
A parlamentben
Nagy Imre október 29-én tette át a székhelyét az Akadémia utcai pártközpontból a Parlamentbe. Október 30-án a forradalomhoz hű rádiósok szerkesztőbizottságot választottak, és átvették a parlamenti stúdió irányítását. Ez lett a Szabad Kossuth Rádió, a stúdió az Országház 107-es és 108-as szobája előtti folyosón működött, egy emeletnyire a kabinettől.
Nagy Imre innen jelentette be október 30-án az egypártrendszer megszüntetését, november 1-jén pedig a Varsói Szerződésből való kilépést és az ország semlegességét. November 3-án este Mindszenty József bíboros is innen szólt az országhoz.
November 4-én hajnalban, a szovjet támadás hírére Nagy Imre felhívta Andropov nagykövetet, aki megígérte, hogy kapcsolatot keres a szovjet parancsnoksággal. Amikor később ismét telefonált, az ügyeletes azt közölte vele: a nagykövet aludni tért.
5 óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre talán legismertebb rádióbeszéde: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” A valóság ennél bonyolultabb volt: a főváros felkelői és több alakulat felvette ugyan a harcot, de a túlerő láttán sem a kormány, sem a katonai vezetés nem rendelt el fegyveres ellenállást – a miniszterelnök pedig nem sokkal később a jugoszláv nagykövetségre ment. A beszéd – ahogy utolsó mondata is mondja – az ország népének és a világ közvéleményének szólt: azt rögzítette, hogy Magyarországot megtámadták, és a törvényes kormány nem mondott le.
5 óra 56 perckor a rádió Nagy Imre nevében felszólította Maléter Pált és a katonai küldöttséget, hogy azonnal térjenek vissza – őket ekkor már órák óta fogva tartották Tökölön. 7 óra 57 perckor Háy Gyula olvasta fel a Magyar Írók Szövetségének felhívását a világ íróihoz és tudósaihoz: „Segítsetek!”
A Szabad Kossuth Rádió 8 óra 7 perckor hallgatott el végleg, amikor szovjet katonák érkeztek az épületbe. Nagy Imre ekkor már családjával és legközelebbi munkatársaival a jugoszláv nagykövetségen volt.
Követség, busz, Románia
November 4. után Kádár János azt akarta elérni, hogy Nagy Imre és társai elhagyják a jugoszláv nagykövetséget. A jugoszláv kormánynak adott írásos garanciában ígérte, hogy bántatlanul hazatérhetnek otthonaikba. November 22-én este a csoport a családtagokkal együtt felszállt a nagykövetség elé küldött autóbuszra, amelyet szovjet katonák kísértek. Néhány sarokkal odébb a buszt megállították, a velük utazó jugoszláv diplomatákat leszállították, a menekülteket pedig szovjet őrizetbe vették. Másnap Romániába vitték őket, ahol a Bukarest melletti Snagovba internálták a csoportot. A Kádár-kormány szóvivője november 23-án azt jelentette be, hogy Nagy Imre és társai Romániába távoztak.
1957. április 9-én az MSZMP vezetése Kádár javaslatára döntött a büntetőeljárás megindításáról. Április 14-én Nagy Imrét letartóztatták, és társaival együtt Budapestre szállították. Április 16-i első kihallgatásán megtagadta a válaszadást, és ettől kezdve a kihallgatási jegyzőkönyveket sem írta alá.
A per
Nagy Imre és társai elleni per 1958 júniusában, zárt tárgyaláson zajlott a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa előtt, Vida Ferenc tanácsvezető bíró elnökletével. A vádlottak padján nyolcan ültek: Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós. Szilágyi József ügyét elkülönítették - Losonczy Géza pedig még a vizsgálati fogságban meghalt.
Nagy Imrét a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és hazaárulás vádjával állították bíróság elé. A vádakat végig elutasította, a bírósági eljárás jogosságát sem ismerte el. Június 15-én hirdettek ítéletet, fellebbezési lehetőség nélkül: Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglanra, Donáth Ferencet 12, Jánosi Ferencet 8, Tildy Zoltánt 6, Vásárhelyi Miklóst 5 év börtönre ítélték. Nagy Imre kegyelmet sem kért.
Az ítéletet másnap hajnalban a Kozma utcai börtön udvarán végrehajtották. A közvélemény csak június 17-én értesült róla: a kivégzést a Parlamentben jelentették be. Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál holttestét a Kisfogház udvarán földelték el, majd 1961-ben vitték át a 301-es parcellába. Nagy Imre Borbíró Piroska álnéven a 23. sor 9. sírhelyére került.
1989
1989. június 16-án a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel az öt mártír koporsóját: Nagy Imréét, Gimes Miklósét, Losonczy Gézáét, Maléter Pálét és Szilágyi Józsefét. Mellettük állt egy hatodik, üres koporsó, amely a megtorlás összes névtelen áldozatát jelképezte. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az 1958-as ítéletet, és Nagy Imrét és társait bűncselekmény hiányában felmentette. Ugyanezen a napon meghalt Kádár János.
Források: Rainer M. János: A forradalom előtti pillanat. Nagy Imre 1956 októberében (Történelmi Szemle, 1999) · Rainer M. János: A szovjet nagykövetség és az 1956-os forradalom (Budapesti Negyed, 1993/1) · Nagy Imre – az 1956-os Intézet lexikona (rev.hu) · Horváth Zsolt – Szabó Róbert – Szakolczai Attila: Kaposvártól a Kozma utcai börtön udvaráig – Nagy Imre politikai pályája (Újkor.hu, 2021) · Baráth Magdolna – Sipos Levente (szerk.): A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában (Napvilág, 2006) · Szilágyi Sándor: A Nagy Imre-kormány sajtófőnöke voltam – Beszélő-beszélgetés Vásárhelyi Miklóssal (Beszélő, 1988) · Mit mondott pontosan Nagy Imre október 23-án? (Múlt-kor, 2008) · Az ágyú torkában – a szabadság 12 mámoros napja (Múlt-kor, 2016) · Példaképből „börtönőr” – Nagy Imre változó megítélése (Mérce, 2018) · A 301-es parcella rejtélye (Feol.hu, 2016) · 1956. november 4. emlékére (Cultura.hu/MTI) · Szabad Kossuth Rádió (Wikipédia) · Felfedező: 1956 a zenében (MMA)
cover: Nagy Imre igazolványképe 1945-ből. Fortepan / Jánosi Katalin
