Mikszáth realizmusa a XIX. század utolsó harmadának magyar irodalmában újat hozott: romantikus túlzás helyett éles, de kedélyes megfigyelést, anekdotikus mesélést, népnyelvi fordulatokkal dúsított stílust. Életből merített, nem könyvekből; falusi gyermekkor, balassagyarmati szolgálat, szegedi évek adták anyagát. Humorában irónia keveredett empátiával: nem ítélkezett, hanem életbölcsességgel mutatta fel az emberi gyarlóságot és erényt.
„Mit kínozzuk ezt a gyereket a betűkkel? Megél ő is ezen a portán, mint az apja és nagyapja megélt!” – így próbálta Mikszáth János, a szklabonyai kocsmáros-mészáros lebeszélni feleségét, Veres Máriát arról, hogy a kis Kálmánt (1847. január 16.) iskolába küldje. Az anya győzött: a fiú 1857-ben már Rimaszombatban, majd Selmecbányán tanult, végül Pestre került joghallgatónak. „A pesti diákéletben elvesztette a fejét” – írja róla Pintér Jenő, és valóban: 1869-ben ügyvédi vizsga nélkül hagyta ott az egyetemet, adósságokkal, szerelem nélkül.
1870-ben, huszonhárom évesen apja bejuttatta Mauks Mátyás Nógrád megyei szolgabíró mellé esküdtnek Balassagyarmatra: „vármegyei joggyakornok, a szolgabíró írnoka, némi ínséges napidíjjal”. Itt beleszeretett a szolgabíró 18 éves lányába, Mauks Ilonába, de „nem kérheti meg szerelmese kezét, mert nincsen komoly állása s jogi vizsgáit sem fejezte be”. Pesti író akart lenni – apja megbotránkozva vette a „kapa-kaszakerülő” terveket és Mauks Mátyás is bizalmatlanul nézi a „skriblert”.
Mikszáth 1871-ben lemondott esküdtségéről, ügyvédjelölt lett, de a pörösködések és végrehajtások kiábrándították: „nem vette be a természete”. 1872-ben aljegyzőnek jelölték, de visszalépett; inkább gazdálkodni próbált szülőfalujában. Titokban levelezett Ilonával, de az apa így látta: „Látom, sohasem lesz belőle komoly ember. […] Könnyelmű, gondatlan ember. Azért mondja, hogy író lesz, mert azt reméli, hogy így kevesebb dologgal megél. Író! Szép dolog lenne az, ha ezer holdja lenne hozzá, de szegény embernek ez nem pálya, nem kenyérkereset.”
Mikszáth végül 1873-ban, huszonhat évesen Pesten, hirtelen elhatározásból, apai áldás nélkül vette feleségül Ilonát és az esküvő után hazaköltöztek a szklabonyai házba. Szülei ekkorra már kolerában meghaltak, a teljes birtok sorsa az író felelőssége, aki nem ért a gazdálkodáshoz. Hogy az anyagi krízist elkerüljék, a birtokot bérbe adja és Ilonával Pestre költöznek. Kivesznek egy lakást a Mária utcában. Kéziratokkal bombázza a szerkesztőségeket - de egyelőre senki nem közöl tőle semmit.
1874-től a jelentéktelen népies hetilap, a Magyar Néplap szerkesztője lesz. Havi ötven forintért nem csak szerkeszt, hanem szinte egyedül törti meg az újságot tartalommal, cikkeit, riportjait, elbeszéléseit közli a lapban. Közben fia születik, de betegségben meghal, Ilonát hazaköltözteti szüleihez és levélben kéri: váljon el tőle.
„ Nekem mennem kell a megkezdett úton, mely vagy felvezet a magasba vagy le a mélységbe. Magát azonban jó szívvel nem ránthatom magammal, ha ez az út lefelé vezet. Soká küzdöttem lelkemben, meg lehet róla győződve, hogy nagy fájdalommal mondok le magáról, de, becsületes ember vagyok, hát ennek meg kell lenni. Ki kell mondani a nagy szót: váljunk el. A szülei, tudom, örülni fognak, kérje meg édesapját, hogy adja be ellenem a válópert, bármi okot mondanak, én mindenbe beleegyezem, egy szóval sem fogok ellenkezni."
Ilona beleegyezik a válásba és hagyja, hogy Mikszáth egyedül küzdjön tovább. Az író az orient szálló egy félreeső, koszos szobájában él, fűtésre nincs pénze - így hidegtől gyakran elgémberedő ujjaival ritkán tuja időre befejezni kéziratait. Megélhetésért küzd nap mint nap - így, mikor a Szegedi Napló állandó állást ajánl, nem habozik. Itthagyja a fővárost.
" Büszkeséggel szólok palóc véreimről, kik mind olyan rebellisek, királyokat nem tisztelő, kormányokat ócsárló emberek, mint jómagam" - írja ellenzéki lapjának. Végre rendszeres munka és rendszeres jövedelem mellett kicsit kényelmesebben élhet. Az 1879-es árvízről írt riportjai országos figyelmet keltettek.
A fordulópont: „A tót atyafiak 1881-ben jelentek meg, s egycsapásra híressé tettek” – emlékezett vissza. A kötet négy novellája a felvidéki tót parasztvilágot mutatja be olyan erővel, hogy Jókai is elismerte: „Ez az ember magyarul ír, de úgy, ahogy még senki.”
A Pesti Hírlap kiadója, Légrády Károly felveszi a Hírlaphoz, és hamar rájönnek: Mikszáth jellemábrázoló virtuóz, persze maga csak szerénykedik: „Én nem vagyok regényíró, én csak karcolok, mint a cigány a hegedűn.” Rábízzák a parlamenti karcolatokat, amivel egy csapásra belopja a magát a Hírlap olvasóinak szívébe.
„Mintha Apollo beszélt volna pipaszó mellett az Olimpuson; isteni jókedv, emberi tréfa játékának látszott, amit mond, de a tréfák és elmésségek hátteréből mindig láttuk, hogy súlyos bölcsesség kacsint ki hallgatóira. " - írta róla Rákosi Jenő.
Egy évvel később, 1882-ben jött A jó palócok: „Bede Anna tartozása”, „A néhai bárány”, „Tímár Zsófi özvegysége” – mind-mind élőbeszédű, anekdotikus remekművek. „A palócok olyanok, mint a tótok, csak magyarabbak” – mondta róluk Mikszáth.
A tót atyafiakkal és A jó palócokkal Mikszáth stílust teremtett: a falusi realizmus sajátos, ironikus, mikszáthi hangját.
Innentől sikeres író, sorra jelennek meg regényei, legnagyobb sikerrel A beszélő köntös (1889) és a Szent Péter esernyője (1895).A könyv 1914-ig 36 kiadást ért meg, és Mikszáthot világhírűvé tette.
Az író így már képessé vált arra, hogy eltartsa szerelmét: 1883-ban ismét feleségül vette Mauks Ilonát. Három gyermekük született.
Herczeg Ferenc így emlékezett Ilonára:
„ Úgy képzelem, hogy Mikszáth Kálmán feleségének lenni nem lehetett nagyon könnyű hivatal. Mauks Ilona azonban olyan tökéletes és lágy negatívuma volt a költő sokszálkájú egyéniségének, hogy együttvéve szerves egészet alkottak. Mind a ketten egy-egy tűnőfélben levő típus képviselői. A táblabíró, a kiskirály, akinek tudata alatt a férfi-csalhatatlanság igénye él; a magyar úriasszony, aki első látásra mindenkiben a jóság, «tisztaság, a melegség fogalmát eleveníti meg. Művelt, olvasott nő volt, de ambíciói sohasem lépték túl a háza küszöbét. Tudott akarni, de nem kívánt külön egyéni életet élni; beérte azzal, hogy Mikszáth Kálmán felesége. Az élet élvezeteit a gyermekszobában kereste. Az ura halála után visszaemlékezéseket írt, amelyek finoman, graciózusan és szomorúan ölelik körül Mikszáth Kálmán fejfáját, mint a rózsabokor."
Az író politikai pályája 1887-ben indult: Illyefalváért választották képviselővé. 1892-től Fogaras, majd 1906-tól ismét Illyefalva küldte Budapestre. Tisza Kálmán bizalmasa lett, de soha nem lett igazi pártkatona: „Én szabadelvű vagyok, de nem vakon” – mondta.
Késői nagy regényei: Különös házasság (1900), Sipsirica (1902), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1908). Utóbbiból származik a híres mondat: „A magyar úr olyan, mint a magyar kutya: ha egyszer elindul, nem lehet megállítani.”
1910 tavaszán, írói pályafutásának 40. éves jubileumára ünnepséget rendeznek Mikszáth számára. I. Ferenc József király a Szent István-renddel tünteti ki, az Akadémia tiszteleti taggá választja, a budapesti tudományegyetem filozófiai doktorsággal tiszteli meg, a nemzet megajándékozza anyai őseinek visszavásárolt birtokával, szülőfaluját a kormány Mikszáthfalvának nevezi el, a jubileum estéjén Balassagyarmat összes házait kivilágítják. Az író a vigadói emlékünnep végén tartott köszönő beszédében arra kéri a dicsőségére egybegyűlt fényes közönséget: menjenek haza azzal a tudattal, hogy láttak végre egy boldog embert.
Mikszáth Kálmán 1910. május 28-án, 63 évesen képviselői országjáró körútja során, váratlanul hunyt el.
