Mesék, anekdoták, karrier és kompromisszumok, kísérlet a szabad írásra, beszédre diktatúra idején - és szemet szóért. 99 éve született Sütő András.
Sütő András (Pusztakamarás, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Kossuth-díjas író, drámaíró a mezőségi Pusztakamaráson született, román többségű falusi környezetben. Szülei Sütő András és Székely Berta.
A mesemondás világába nagyapja, az uradalmi cseléd Sütő Mihály vezette be a mezőségi világ igaz történeteivel. És Benedek Elek - mert Kemény Béláné bárónő, mint elemi iskolai védnök, időről időre kastélyában látta vendégül a kisiskolásokat, és felolvasott nekik. Sütő pusztakamarási világában meghatározó karakter még a közösség „Balassija, Csokonaija, Arany Jánosa, nyelvújítója és nyelvcsősze" a mindenkori tiszteletes, „régi fegyvertársaival: Károli Gáspárral és Luther Mártonnal.” És persze a tanító: Tóth Károly olvastatta el először Sütő Andrással a Toldit, amely meghatározó nyelvi alap maradt számára egész életében, hallotta benne az „anyanyelv erdőzúgását".
Sütő már elemiben írni kezdett: Arany stílusában írta első verseit, melyeket füzetlapokra másolva osztogatott iskolatársainak.
1940 őszétől a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákja - Jenei tiszteletes ajánlására, ahol a mosónő báró úrfinak szólította, mert Kemény Béláné Kemény Anna kelengyéjéből csomagolt neki monogramos paplanhuzatot. Magyartanára, Vita Zsigmond ösztökélésére és támogatása mellett novellákat ír. 18 évesen jelentkezett először íróként a Világosság című lapban Levél egy román barátomhoz című, román-magyar barátság mellett érvelő nyílt levéllel. Balogh Edgár főszerkesztő az írás megjelentetésével egyidejűleg meghívja a laphoz munkatársnak, amit örömmel elfogad.
1945 nyarán otthon, Pusztakamaráson népdalokat gyűjt, majd bejut a kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégiumba. Közben ír.
1949-től a Falvak Népe (később Falvak Dolgozó Népe) főszerkesztője lett. Újságíróként közel került a falusi emberek mindennapjaihoz, azokhoz az élethelyzetekhez, amelyekből későbbi prózájának is számos alakja született. Ugyanakkor ez az időszak a kompromisszumok és kényszerek kora is volt: Balogh Edgár javaslatára belépett a Kommunista Pártba, később azonban saját családja is megtapasztalta a rendszer igazságtalanságait.
1951-ben Bukarestbe helyezik a Falvak Népe szerkesztőségét - és Sütő költözik a szerkesztőséggel együtt. Amikor szüleit kuláknak minősítették, Sütő tiltakozásul le akart mondani vezetői tisztségéről, de lemondását nem fogadták el (szüleit később rehabilitálták). 1953-ban ismét megpróbált távozni posztjáról, de nem mehetett: ezt követően már csak a kulturális rovatban dolgozik. 1954 elején végül otthagyja a fővárost: Hajdú Győző meghívására Marosvásárhelyre érkezik, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat munkatársa lesz. A város élete végéig otthona maradt.
Írói pályája az 1940-es évek közepén indult. Első novellái és írásai az erdélyi magyar sajtóban jelentek meg; első novellája, a Hajnali győzelem 1948-ban látott napvilágot. Első drámája a Mezítlábas menyasszony 1950-ben jelent meg, első novelláskötetei közé tartozik az Emberek indulnak (1953) és az Egy pakli dohány (1954) - amely címadó darabjában nagyapjának, a mesemondónak állít emléket. A Félrejáró Salamon (1955) alapján film is készült - de végül cenzúrázták, nem kerülhetett a közönség elé.
A hatvanas években egyre inkább a színpad felé fordult. Drámáiban a történelmi példázatok és erkölcsi kérdések mögött gyakran jelen idejű problémák jelentek meg: hatalom és kiszolgáltatottság, hűség és árulás, közösség és egyén konfliktusa.
A hatvanas évek második felétől Sütő András egyre gyakrabban utazott ki külföldre írói és kulturális delegációk tagjaként. Ezek az utak – Olaszország, Irán, az NDK – nemcsak szakmai tapasztalatot jelentettek számára, hanem azt is, hogy egyre élesebben érzékelte: az erdélyi magyar lét kérdései kívülről nézve más hangsúlyt kapnak, mint belülről átélve.
1967-ben mutatták be Marosvásárhelyen a Pompás Gedeon című darabját Harag György rendezésében. A bemutató után a darabot gyorsan levették - így vált a színház Sütő számára a konfliktusok terepévé. (A darabot Kaposváron lehetett látni aztán 1971-ben, rendező: Komor István.) Ettől kezdve drámái egyensúlyoznak a kimondhatóság és a kimondhatatlanság közti vékony mezsgyén. A Kleist nyomán írt Egy lócsiszár virágvasárnapja, majd a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel és A szuzai menyegző nem pusztán történelmi tárgyú művek, hanem a hatalom és erkölcs viszonyának újra és újra felrajzolt modelljei. Ezekben a darabokban a történelmi alakok mögött mindig jelen van a kimondatlan kortárs tapasztalat is: hogyan működik a félelem, a hallgatás, a kompromisszum.
Az esszéíró Sütő ezekben az években már egy másik hangon szólalt meg. A Rigó és apostol és az Istenek és falovacskák útinapló-szerű szövegei nem egyszerű beszámolók voltak, hanem önreflexív írások arról, mit jelent egy kisebbségi kultúra képviselőjeként „kifelé” beszélni a világról.
Az 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című művében újra visszatért a forráshoz: a családhoz és Pusztakamarás világához. A könyv naplóregényként egy anya és egy falu életét őrzi meg, de valójában egy eltűnő világ dokumentuma is. Sütő itt nem egyszerűen emléket állít: megpróbálja megmenteni a beszédmódot, a gondolkodást, azt a nyelvet, amelyben egy közösség önmagára ismerhet.
A magyar nyelv kérdése is ezért vált életművének egyik központi témájává. Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című kötetében nem elvont kulturális értékként beszél az anyanyelvről, hanem úgy, mint az ember egyik legfontosabb otthonáról. A nyelv számára egyszerre jelentett örökséget, kötelességet és védendő közösségi teret.
Sütő András 1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. Közben egyre hangsúlyosabban állt ki az erdélyi magyar közösség kulturális és nyelvi jogai mellett. Memorandumokban, nyilatkozatokban és írásokban tiltakozott a kisebbségi jogok korlátozása ellen. Kapcsolatban állt többek között Király Károllyal és Illyés Gyula is támogatta törekvéseit. Új darabjait gyakran korlátozták vagy nem engedték bemutatni Romániában, írásait cenzúrázták.
Utolsó jelentős romániai kötete az Évek – hazajáró lelkek (1980) volt. Ezt követően művei kiadását Romániában betiltották, csak Magyarországon tudott publikálni, darabjait is az anyaországban mutatták be. Az Advent a Hargitán (1986) című drámája komoly visszhangot váltott ki; 1997-ig több száz előadást ért meg. Az Álomkommandó (1987) tovább növelte a körülötte kialakult politikai feszültséget. Megfigyelés alatt állt, környezetét és családját is zaklatták.
Sütő 1989 júniusában lemondott az Új Élet főszerkesztői tisztségéről. A döntés mögött nem egyszerű szakmai váltás állt, hanem egy korszak lezárása: az a felismerés, hogy az addigi működési tér beszűkült.
1989 decemberében, a romániai rendszerváltás idején a marosvásárhelyi főtéren már nemcsak íróként, hanem közéleti szereplőként is megszólalt, 1990 februárjában a magyar közösség jogaiért tartott megmozdulások egyik ismert szónoka volt. Néhány héttel később, 1990. március 19-én a marosvásárhelyi "fekete március" eseményei során az RMDSZ székház ostroma során súlyosan megsérült, fél szemére megvakult. Budapesten és az USÁ-ban is kezelték.
Sütő ezután már erdélyi íróként és tanúként beszélt az európai közvélemény előtt az eseményekről. Strasbourgban az Európa Tanács vezetőinek számolt be, nyílt levelekben követelte az erőszak miatt bebörtönzöttek ügyének rendezését.
Írói munkásságában az 1990-es években fokozatosan a visszatekintés és az emlékezet került előtérbe. Az 1990-es években a Magyarok Világszövetségében és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány munkájában is szerepet vállalt. Naplójegyzeteit Szemet szóért (1993) és Heródes napjai (1994) címmel adta ki. Későbbi drámái közé tartozik Az ugató madár és a Balkáni gerle (1998).
2001-ben a csíkszeredai Neptun Könyvkiadó elindította a Száműzött könyvek sorozatot, amely az 1989 előtt Magyarországon megjelent műveinek új kiadását tette lehetővé.
Sütő András hosszú betegség után 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, de otthon, Marosvásárhelyen a református temetőben, a Bolyaiak sírjának közelében helyezték örök nyugalomra október 7-én. Koporsójára pusztakamarási és sikaszói földet is szórtak.
Fontosabb kitüntetései közé tartozik az Állami-díj (1951, 1953), a Füst Milán-jutalom (1978), a Herder-díj (1979), a Bethlen-díj (1990), a Kossuth-díj (1992), a Kisebbségekért-díj (1995), a Magyar Örökség díj (1996), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), a Magyarság Hírnevéért-díj (1997), a Hazám-díj (2002) és a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2005). Az Osztrák P.E.N. Club dísztagja és a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.
források: Görömbei András: Sütő András
Parászka Boróka: Sütő András - a magyarországi író (Holmi, 2007)
cover: Sütő András, 1974. Azopan/Weiss András
