18 évesen találta a Magyarosaurust, 20 évesen már Albániában utazgatott, hogy megismerje "Európa szegény gyerekeit". Néprajzosból hírszerző lett, és nevéhez fűződik az európai repüléstörténet első fegyveres gépeltérítése. Három éven át barangolt motoron Európában fosszíliák után kutatva.149 évvel ezelőtt, 1877 május 3-án született az egyik legkalandosabb életű magyar tudós.
Bécs, 1933. április 25.
A reggeli csendben egy úriember leül az íróasztalához, és levelet fogalmaz a rendőrségnek. Közli, hogy sajnálatos módon megőrült. Hogy az idegrohamokat már nem kívánja tovább elviselni. Majd leteszi a tollat, átmegy a szomszéd szobába, és alvás közben lelövi titkárát, egy albán férfit, akihez évtizedes szerelem és barátság fűzte. Utána visszatér, és magával is végez.
Ez volt báró Nopcsa Ferenc búcsúja a világtól. Úgy hagyta el földi világot, ahogyan élt — váratlanul, drámaian, és teljesen kiszámíthatatlanul.
Magyarosaurus a kertben
Nopcsa Ferenc 1877-ben született Déván, erdélyi nemesi família sarjaként. Apja országgyűlési képviselő, anyja grófnő — a család megfelelt minden elvárásnak, amit a kor egy bárótól számon kért. Kivéve egyet: a kiszámítható, decens viselkedést.
Már a nagyapa, Nopcsa László is kivételes figura volt. Az irodalomtörténészek szerint ő lehetett Jókai Mór maszkos rablóvezér-karaktere, Fatia Negra ihletője a Szegény gazdagokban. A família állítólag fegyverrel fenyegette Jókait, hogy álljon el a publikálástól - de nem győzték meg.
Az ifjú Nopcsa Bécsben, a Theresianumban tanult földtant, amikor 1895-ben levelet kapott a szacsali családi birtokról: a 12 éves húga, Ilona furcsa csontokat talált a kastély közelében. A 18 éves diák hazautazott, megnézte a leleteket — és azonnal felismerte, hogy nem egy meggyilkolt juhász maradványait tartja a kezében, hanem dinoszaurusz-csontokat a kréta-időszakból. Nopcsa két évvel később tudományos igényességgel le is írta az egész anyagot. A csontok a a szacsali kastély mellett, Szentpéterfalván, a Hátszegi-medencében kerültek elő. A dinoszaurusz a Magyarosaurus dacus nevet kapta. Ez volt az első lépés a tudományos karrier felé - amely mellett hamarosan valami egészen más is kibontakozott.
A tudós, a kém és a trón
A fiatal báró nem szokványos tudós volt. Az volt az elképzelése, hogy a hátszegi magyarosaurusok ún. sziget-populációt alkothattak - kisebbek voltak mint másutt talált fajtársaik, így arra következtetett, hogy a krétában ez a táj sziget lehetett. Szenvedélyesen érdekelte az izolált környezetben élő fajok sorsa — hogy miért lesznek kisebbek, primitívebbek a zárványpopulációk. De nem csak ezzel foglalkozott - hangulatverseket is írt, Colez Marku álnéven, albánul.
Igen: albánul. Mert Nopcsa nemcsak a múlt kövületei iránt érdeklődött, hanem a jelenkor legvadabb tájainak emberei iránt is. Bukarestben ismerkedett meg Bajazid Elmaz Dodával, egy albán férfival, aki a titkára, kutatótársa és szerelme lett egyszerre. Együtt utaztak el Albániába, amely ekkor még az Ottomán Birodalom árnyékában élt. Ez volt 27 éven át tartó kapcsolatuk kezdete.
Az utazás nem indult ígéretesen: a legenda szerint az ismert rabló, Mustafa Lita elrabolta őket. De kiszabadultak, és Nopcsa Dodával Albániában maradt. Megtanulta a hegyi albánok nyelvét, megismerte szokásaikat, kultúrájukat, fotózta és térképezte a tájat és embereit. Megírta A legsötétebb Európa című könyvét, amely Észak-Albánia életéről adott addig példátlan részletességű képet.
Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege hamar felfigyelt a különös kalandorra. Nopcsa hírszerző lett — tökéletes fedéssel, tökéletes nyelvtudással, tökéletes vakmerőséggel. Amikor 1910-ben valóban kitört az albán felkelés a törökök ellen, ő már nem elégedett meg a megfigyelői szereppel. Hamisított magának egy megbízólevelet, amelynek értelmében Bécs teljhatalmú küldöttjeként tárgyalhatott a felkelők nevében. Sőt: komolyan fontolóra vette, hogy Albánia királyává kiáltatja ki magát — egy még meg sem született ország trónjára pályázott. Tartótisztjei kevésbé lelkesedtek az ötletért. 1911-ben visszarendelték Albániából.
Április elseje Mátyásföldön
Az első világháború mindent felforgatott. Nopcsa visszatért Erdélybe, majd a román megszállás elől Budapestre menekült. A Tanácsköztársaság idején viszont újra menekülnie kellett. Ki kellett jutnia az országból.
Nopcsa ismét kreatívan találta fel magát: elővett egy korábban a Hadügyminisztérium által a nevére kiállított dokumentumot, és — finoman szólva — kissé átírta. Az így keletkezett irat arról tanúskodott, hogy a nevezettnek sürgősen Sopronba kell utaznia állami megbízatás teljesítésére. Kiment a Mátyásföldi Repülőtérre, azonnali intézkedést kért. Kapott egy gépet, pilótával együtt. Győr felett azonban előkapta a revolverét, és közölte a pilótával, hogy a menetrendet módosítják: a cél Bécs. A pilóta engedelmeskedett.
Ez volt a világ első repülőgép-eltérítése. 1919. április 1-jén. A Guinness Rekordok Könyve is nyilvántartja. ( A sors fintora, hogy éppen április 1-jére esett.)
Nopcsa Horthy kormányzósága idején, 1920 novemberében tért vissza szacsali birtokára. Érkezésekor felháborodva látta, hogy juhászok legeltetnek a földjén. Mikor számon kérte őket, azok rátámadtak és agyba-főbe verték. Végül Bécsbe került vissza gyógykezelésre, ott tudták koponyájának hiányzó darabkáját egy ezüstlemezzel pótolni. Idegösszeomlást kapott. Ezután jelentkeztek rendszeresen fejfájással járó hangulatingadozásai, rohamai.
A csontok és a csend
Bécsben Nopcsa folytatta, amit mindig is szeretett: tudósként, kutatóként dolgozott. 1925-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójává nevezték ki, visszatért Budapestre, publikált, előadott, kutatott. De nem bírt egy helyben maradni sokáig. 1928-ban otthagyta igazgatói posztját — az irodai lét egyszerűen nem volt neki való. Nem sokkal ezután Dodával együtt motorkerékpárra ültek, és bejárták az Alpok hegyeit Ausztriában és a Dolomitokat Olaszországban, fosszíliákat keresve. A Natural History Museum visszaemlékezése szerint a túra körülbelül 3 évig tartott. Nopcsa felfedezett egy új teknősfajt, amelyet titkára után Kallokibotion bajazidi névre keresztelt. (Érdekesség: korábban már róla is elneveztek egy ősmadár-fajt, 1913-ban, az Elopteryx nopcsai-t. A British Museum kurátora, Charles William Andrews volt a keresztapa.) Az utazás végén Bécsbe tértek vissza, ahol Nopcsa anyagi nehézségekbe ütközött, és adósságai törlesztésére eladta fosszíliakollekcióját a londoni Natural History Museumnak.
A háborús évek, a koponyasérülés, a folyamatos vándorlás megviselte. Bécsben még dolgozott — az Appennini-félsziget keleti partjának földtani történetéről írt cikket. Közben egyre több időt töltött szanatóriumban. Sajnos az Adria történetéhez. Egy tektonikai tanulmány már a nagy kalandor hattyúdalának bizonyult
A pénz elfogyott, a fosszíliákat eladta, az akadémiai tagságáról már 1930-ban lemondott. .Az idegrohamok szaporodtak. 1933-ban Nopcsa úgy döntött: elég.
A levél a rendőrségnek megírva, a revolver töltve. Doda — Nopcsa szerint — nem érdemelt nyomorúságos öregkort. Ezt a döntést is egyedül hozta meg - ahogy feltehetően az összes többit.
Albánia emlékezete
Albánia nem fejeltette el Nopcsa Ferencet. Tiranában 2008-ban teret neveztek el róla. Shkodrában utca és díszpolgárság őrzi a nevét. Az észak-albániai hegyvidék Qafe Thore-i hágóján emlékmű áll — azon a tájon, ahol valaha a magyar báró revolverrel az oldalán lovagolt a hegyi törzsek között, albánul tárgyalt - és verseket írt.
