„Soha nem fognak meggyőzni valamiről, ha a lelkiismeretemmel ellenkezik, még ha az egész világ vonul is fel ellenem!” - vallotta a sarutlan karmelita rend alapítója, Ávilai Szent Teréz. A magyar elnevezés megtévesztő: valójában a sarusok nem saruban, hanem zárt lábbelieben jártak. A sarutlanok jártak saruban vagy mezítláb....és ezért évtizedeken át kellett küzdeniük. Teréz nap a magyar néphagyományban is jeles nap. Tóth János írása.
Teresa Sánchez de Cepeda Dávila y Ahumada néven látta meg a napvilágot 1515. március 28-án egy ávilai (Spanyolország) nemesi családban. Érdekes, hogy a felmenői még iszlám vallású arabok voltak, a Nagyapja még morisco (mór – újkeresztény a korabeli jogi rend szerint), azaz katolikus hitre tért arab volt. Családja talán pont emiatt a hátrány miatt nagyon komolyan vette a katolikus hitet és az egész család, mind a tizenkét gyermekével rendkívül hithű katolikusként éltek és nevelték a gyermekeket. Ezért is történhetett, hogy Teréz gyakori fiatalkori kicsapongásai és engedetlenségei miatt édesapja tizenhat évesen kolostorba küldte. Ekkor nagy vívódások közt döntötte el végleg, hogy a világi élet helyett a szerzetesit választja és apáca lesz és belépett a karmelita rendbe.
Nagy hatással voltak rá Szent Ágoston vallomásai – ennek oka a hasonló fiatalkori kicsapongó életritmus lehetett – aki szintén megtérve a keresztény hitre, írásaival ma is tanítja a keresztény hívőket. Ennek hatására kereste egyre nagyobb vehemenciával az üdvösséget. Teréz az evangéliumi szegénység és szigorúság szellemében fáradozott a kármelita rend megújításán, ezzel sok támogatót és persze sok ellenséget is szerezve magának, de diplomáciai érzéke és harcos természete minden nehézségen átsegítette, olyannyira, hogy IV. Piusz pápa engedélyével, pénz nélkül fogott az első sarutlan (reformált) kármelita kolostor építéséhez, melyet 1562-ben szenteltek fel.
Ezek után egyik kolostort a másik után alapította, követőinek száma egyre nőtt, emiatt a kármeliták sarus ágának vezetése - mely az egész rend vezetését adta – megtámadta a reformjai miatt. A rend generálisa 1575-ben kiközösítette a sarutlan kármelitákat, az új alapításokat feloszlatta, Terézt pedig száműzték a rendből.
A kármelita rend a Kármel-hegyi remetékig vezeti vissza eredetét, akik a 13. század elején szigorú, böjtre, hallgatásra és imára épülő regulát tartottak. A későbbi pápai enyhítések, főként IV. Jenő 1432-es rendelkezése, könnyítettek ezeken az előírásokon. Megengedték a húsevést, lazult a klauzúra és a szegénység, a kolostorok pedig népes, nyitottabb közösségekké váltak. Ezt az enyhített szabályzatot követték a sarus kármeliták, spanyolul carmelitas calzados - vagyis lábbelit viselő karmeliták.
Ávilai Szent Teréz ezzel szemben az eredeti, szigorúbb regulához akart visszatérni. 1562-ben Ávilában alapított első reformált kolostorában kis létszámú közösség élt szigorú elzártságban, teljes szegénységben, böjtben és elmélyült belső imában. Követői a sarutlan nevet a szerény életvitel miatt kapták. (Carmelitas descalzos - azaz lábbeli nélküliek.) A férfiágban Teréz ösztönzésére Keresztes Szent János indította el a reformot, aki 1568-ban társával megalapította az első sarutlan férfikolostort. Ez heves ellenállást váltott ki: sarus rendtársai 1577-ben be is börtönözték. A sarutlanok és a sarusok harcának végül külső hatalom vetett véget: 1580-ban önálló rendtartományt kaptak, majd II. Fülöp király közbenjárására egy pápai dekrétum emelte önálló renddé a sarutlan kármelitákat 1593-ban.
Ezután sorra alakultak a Teréz által alapított kolostorok. Élete során összesen 17 női és 15 férfi kolostort alapított, mindegyiken saját maga irányítva az építkezést, sok esetben ő varrta a rendi ruhát a rendjéhez csatlakozott nővéreknek.
A rendkívüli túlhajszoltság következtében 1582. október 5-én halt meg az általa építtetett Alba de Torres-i kolostorban. Itt temették el és bebalzsamozott szíve ma is látható a kolostorban. Halálának napja egybeesett Szent Gergely-féle naptárreform bevezetésével, aminek következtében tíz nap kiesett a Juliánusz-féle naptárból, és ezért került halálának napja október 15-re, amikor is mai napig megemlékezünk Ávilai (Nagy) Szent Terézről.
Terézt 1614-ben V. Pál pápa avatta boldoggá, nyolc évvel később, 1622-ben XV. Gergely pápa emelte az egyház szentjeinek sorába. Szent Teréz a spanyol katolikus írók, a spanyol hadsereg és hadbiztosság, valamint a fejfájástól szenvedők védőszentje.
Teréz nap a magyar hagyományban
Teréz napja az úgynevezett „kisfarsang” időszakára esik, amikor még javában tartott a szüret, sőt Erdélyben és a Kárpát-medence északi és délnyugati dombos vidékein (például Göcsejben), meg az Alpokalján, sőt régebben Egerben is csak ekkor kezdődött meg igazán a szüret.
Ez még a legjobb idő az őszi lakodalmakra. Ezen a napon kezdték a kukoricafosztást, vagy -hántást, mely szintén egy közösségi kalákaalkalom volt, ahol összegyűlt a rokonság, szomszédság és barátok, egymást segítve, hogy mihamarabb a tárolókba kerüljön a letört kukorica. Teréz-nap környékén szokott beköszönteni a vénasszonyok nyara. Ilyentájt a hűvös, de nem fagyos éjszakákat langymeleg, napos, kellemes nappalok követték. Ez segítette, kellemesebbé tette a nehéz fizikai munkát.
Számos vidékünkön dologtiltó nap, mint Bácskában, vagy a Bánátban. Az asszonyok igyekeztek a kenyeret is előző nap megsütni, hogy Teréz napon már ne kelljen, mert a Teréz-napi munka bajt és veszedelmet hoz a házra és lakóira. Gyulán úgy tartották, hogy Teréz napjára fel kellett szedni a földekről a zöldségeket, mert „Rézák összepisilik”. (Réza a Teréz régi helyi beceneve).
Az időjárásra vonatkozó megfigyelés és jóslat is kötődik Teréz naphoz, vagy október elejéhez, közepéhez. Például az októberi zivatar szeszélyes telet jelenthet, de ha meleg október hónapja, hideg lesz a február. Ha viszont októberben fagy és szél van, úgy a január hónap enyhe lesz.
Ezek a megfigyelések mára babona számba mennek, hiszen ezeknek más társadalmi, környezeti hatásokban volt érvényük. Miután a hagyományos faluközösségeink felbomlottak, nem lehet tetten érni a szerves hagyományok jelenlétét a falusi közösségekben, csak a legidősebb generáció tud felidézni egy-egy jeles naphoz köthető hagyományt, melyet közülük is csak elenyésző ember tart meg a mindennapjaiban. Pedig lehetnek ezek még mindig érvényesek. Próbáljuk ki, hogy működnek-e még például a Teréz naphoz kapcsolódó népi jóslatok.
cover: François Gérard: Ávilai Szent Teréz portréja (1827)
Források:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Budapest, 1977.
Diós István: A Szentek élete. Budapest, 1984.
Magyar Néprajz VII. kötet – Népszokás – Néphit – Népi vallásosság. Budapest, 1990.
Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.
