Szeretők, csalások és megcsalások, szemfényvesztés és mágia. Mesés gazdagság helyett sárga por. Vér és arany. A valódi alkímia az emberben kezdődik, az anyagban folytatódik és az emberben fejeződik be — írta Jakob Böhme. De pontosan mit is kerestek — és végül mit találtak az alkimisták? És persze mit kerestek a magyar királyok udvarában? Miért hívták tevékenységüket művészetnek ÉS tudománynak — és miért tekintünk az alkímiára ma inkább filozófiai-történeti érdekességként, mint tudományként? Vidám (át)tudomány-történet következik — röviden.

Az alkímia eredetileg spirituális és szimbolikus gyakorlat volt, amelynek célja az emberi lélek átalakítása és tökéletesítése. Az alkímia központi gondolata a transzmutáció, vagyis az átváltoztatás — amelyet a belső, spirituális fejlődés szimbólumaként értelmeztek. Az alkimisták úgy hitték, hogy az anyagok tisztulása és átváltozása az emberi lélek tökéletesedését szimbolizálja. A legmagasabb szintű tisztulás eredménye a kvintesszencia, az ötödik elem, amely az alkimisták szerint az anyag legfinomabb, leglényegibb része. A „kvintesszencia” az anyag és a szellem közötti kapcsolat szimbóluma;  minden dolog legtisztább formája. Aki megcsinálja, megtalálja vele a Bölcsek Kövét.

A Bölcsek Köve az alkimisták Szent Grálja volt - a korabeli orvoslók számára pedig a megoldást jelentette volna minden bajra. De ne feledjük, ekkoriban minden kőnek és sok furcsán előállított, természetből származó anyagnak is csoda gyógyhatást tulajdonítottak - csak néhány példa, ahogyan dr Mayer Ferenc Kolos sorolja a medikamentumok listáját : 

„Az epilepsias rohamait megszüntető smaragd, vagy a piócában talált kő, a vérzéscsillapító jáspis, a terheseknek könnyű szülést biztosító, balkézben hordott gyémánt, a mérges állatok ellen védő achat, a fejedelmek maitresseitől viselt fogamzásgátló orchites, a rablókat elrettentő topáz, az antialkoholistává tevő amethyst, a házasságtörést felfedező mágnes, vagy a varangy agyában, sasfészekben, fecske, kakas gyomrában talált konkrementumok, valamint a középkor „Kräuterbuch” -jaiban és receptgyűjteményeiben említett növények és állati részek, mint a terhesség elleni körtefa, a szerzetest szüzességi fogadalmának megtartásában segítő agnus castus-fű, továbbá a gyermekágyi lázban használt vedlett kígyóbőr, a vizelési nehézségeken átsegítő veréb, a malária ellen nyakba kötött sáska vagy homlokra tapasztott pók – valamennyi sokszor használt specifikus, „a dolgok természetes erején” (Paracelsus) alapuló medikamentum."

Libikóka

Az alkímia, mint rendszer folyamatosan libikókán ült - a tisztán anyagot érintő műveletek és a tiszta filozófia közt hintázott fel és le. Voltak alkimisták akik egyre inkább a fizikai transzmutációra, különösen a közönséges fémek arannyá változtatására koncentráltak. Abban hittek, hogy az, aki rátalál a kvintesszenciára, képes annyira átlényegíteni, szellemivé tenni az anyagot, hogy annak romlása megáll, örökké időt álló lesz - vagyis fizikai síkon arannyá válik. Persze ezzel párhuzamosan spirituális szinten is lezajlik a folyamat: a Bölcs egyben halhatatlanná is lesz. (És persze nem mellesleg, gazdaggá is, ha már bármit képes arannyá változtatni.)

Az alkímia drága kísérleteihez az adeptusnak mindig szüksége volt egy patrónusra, aki rendelkezésre tudta bocsájtani a szükséges anyagokat és eszközöket. A patrónus persze anyagi befektetésként tekintett az alkimistára - és nem szellemi átlényegülésére, hanem konkrétan anyagi haszonra, aranyra is vágyott. Ez az ambivalens alaphelyzet aztán, mint látni fogjuk,  a történelem során sok furcsaságot hozott magával.

Az alkímia műveleteinek egy része a kémiából is ismerős lehet: például a kalcinálás (égetés, a szennyeződések eltávolítása)  desztilláció (folyadék elválasztása, a tisztítást és a finomítást szimbolizálta) koaguláció (összesűrítés, az anyag végső formájának kialakítása) a szublimáció (a szilárd anyag légneművé válása a folyékony halmazállapot kihagyásával). Az alkimisták, miközben kémcsöveik és edényeik közt ügyködtek, vegyületeket, illóolajokat, gyógyszereket fedeztek fel. De ezt nem találták annyira lényegesnek, mint a filozófiai vetületet. A patrónus viszont várt a forintosítható eredményekre - örült a gyógyszereknek, de azért leginkább az aranyat várta el az adeptustól - vagy minimum a Bölcsek Kövét.

 

Aki óvatosan kerülgette

A reneszánsz világban nyílt meg az alkimisták előtt a magyar királyi udvar, Hunyadi Mátyás regnálása alatt. Mátyás király különösen érdeklődött az asztrológia és a kapcsolódó okkult tudományok iránt; ekkoriban az  udvarban több különféle ún.  „misztikus művészetet"  (asztrológiát, mágiát és filozófiát) gyakoroltak. Még egy olyan neves személyiség, mint Marsilio Ficino, a Mediciek asztrológusa is megfordult Mátyás udvarában, sőt,  „De triplici vita” (1489) című művét részben Mátyásnak ajánlotta. 

 

Marsilio Ficinoolasz filozófus, orvos, humanista és asztrológus, a Mediciek megbecsült udvari tudósa, különösen Lorenzo de' Medici támogatását élvezte. Ficino jelentős szerepet játszott a platonizmus reneszánszkori újraélesztésében,az ő révén ismerte meg a művelt nyugat Platón műveit -  ő fordította le latinra az életművet.  Legnagyobb filozófiai munkája a „Theologia Platonica”, amely az emberi lélek halhatatlanságát tárgyalja.

Asztrológusként  Ficino mélyen hitt a csillagok és bolygók emberi életre gyakorolt hatásában, és gyakran alkalmazta ezt az orvosi gyakorlatában. Szerinte az asztrológia szorosan kapcsolódott a filozófiai és teológiai gondolkodáshoz. Úgy vélte, hogy a csillagok csak az anyagi világra vannak befolyással, de az emberi szabad akarat és a lélek felette áll ennek. Marsilio Ficino  nem volt gyakorló alkimista, de gondolkodása és munkássága nagy hatással volt az alkímia reneszánsz kori értelmezésére. Így Ficino az alkímiai gondolkodás egyik szellemi közvetítője lett, filozófiai írásaiban a szellemi transzformáció fontosságát hangsúlyozva. 

Ficino az alkímiát az emberi lélek átalakításának és tökéletesítésének metaforájaként értelmezte, ahol az anyag átlényegítése a belső szellemi fejlődést tükrözi. Platón és a hermetikus írások hatására hitt abban, hogy az ember képes összekapcsolódni az isteni energiákkal, és ezt a folyamatot gyakran az alkímiai transzmutációval hozta párhuzamba. Az alkímia számára nem elsősorban fizikai folyamat volt, hanem spirituális és intellektuális fejlődés is, amely révén az emberi lélek magasabb szintre emelkedhetett. Ez a nézet különösen vonzó volt a reneszánsz humanista körökben az alkímia és a hermetikus filozófia újraéledése idején.

Aki konkrétan pedzegette

Az első kísérlet az alkímia gyakorlati alkalmazására Magyarországon Melchior Miklós nevéhez fűződik. Őt a nehézségek ellenére (széthúzás, hatalmi viszályok, háborúk és Dózsa György) reneszánsz udvart tartani kívánó II. Ulászló fogadta fel, aki szokatlan módon aranycsinálással kívánta megoldani a kincsár problémáit. Melchior Ulászló király pénzügyi nehézségei miatt nyerte el az uralkodó kegyeit, aki őszintén hitt az alkímia által ígért anyagátalakításban, és az így elérhető gazdagságban. De, mint tudjuk, reményei nem váltak valóra. Sőt, szélütését követően már Melchior sem tudta visszahozni ifjúkori lendületét tevékenysége „melléktermékeként" felfedezett gyógyhatású szereivel.

Melchior Miklós magyar alkimista, orvos és teológus életéről kevés konkrét adat maradt fenn, de kéziratai igen. Az alkímia egyik elkötelezett kutatójaként ismerték egész Európában. Melchiort szenvedélyesen foglalkoztatta a fémek és ásványok transzmutációja és természetesen a Bölcsek Köve. Teológiai képzettségének köszönhetően a spiritualitást és a tudományt virtuóz módon ötvözte munkáiban. Alkímiai kísérleteit ő is az emberi lélek átalakításának metaforájaként értelmezte és a belső spirituális fejlődés útjának tekintette. Különös ötlettől vezérelve módszereit egy misébe komponálva is hátrahagyta az utókornak. A téma lelkes kutatója, Dr. Szathmáry két kéziratos forrásból kutatta fel és le is fordította magyarra a speciális mise egyes részleteit. 

„A misének introitusa; a „Gaudeamus" dalIama szerint énekelendő

„A művészet alapja a testek oldása, nem tiszta felhő vizében (eső), hanem mercurialis vízben, amelyből a valódi bölcsek köve fejlődik."

Az introitus verse: „A vitriolnak és a salétromnak egyenlő részei adják az oldásnak bizonyságát."

Az atyának és fiúnak és Szentléleknek.

Kyrie: „Jóságnak forrása, a szent művészetnek sugallója, melyből minden jó jön elô a te hiveid számára; könyörülj! Krisztus! Az áldott művészetnek szent köve, ki a világ üdvéért a tudománynak fényét lehelted szét a törökök kipusztítására. Könyörülj! Urunk (Szent Lélek) isteni tűz, segítsd a mi kebleinket, hogy a te dicsőségedért hasonlóképen legyünk képesek a művészet szentségeit szétterjeszteni".

Melchior kapcsolatban állt több európai udvarral, ahol tanácsadóként tevékenykedett, különösen gyógyászati ismeretei révén - rájött ugyanis, hogy az alkímia melléktermékeként nyert vegyületek egy része betegek kezelésére is használható. 

Aki sok embert megcsalt 

A történelem kevés női alkimistája közé tartozik Cillei Borbála, Zsigmond király felesége. Idősebb korában mélyedt el az alkímia tanulmányozásában, különféle alkimistáktól tanult, és fémek arannyá alakításával próbálkozott. Ezek a kísérletek azonban néha inkább bűvészet-, mint mágia-szerűek voltak -  ahogy azt Johann von Laaz krónikás is megörökítette:

„Sokfelől hallottam, hogy a fennkölt emlékű Zsigmond király neje a természettudományokban jártas, felkerestem őt és megnéztem kissé művészetét. A feleletekben finom asszonyi ravaszság nyilvánult meg. Szemem előtt vett kénesőt, arzént és más anyagot, amelyet megnevezni nem akart, és ebből egy port készített, amelytől a réz fehér lett. Olyan arcot hagyott hátra, mint az ezüst, de a kalapácsütést nem bírta el.  Ezzel sok embert megcsalt. Amidőn én a sok csalást láttam, szemrehányást tettem neki. Börtönbe akart vetni, Isten azonban megsegített, mert békével távozhattam.”

Ausztriai Miksa (1564–1576) uralkodása idejére az alkímia gyakorlása egyre elterjedtebbé vált a királyi udvarban. Miksa udvarába érkezett Andreas Zehendtner von Zehentgrub, aki megígérte, hogy ezüstből aranyat állít elő. A projekt Miksa kezdeti érdeklődését elnyerte ugyan, de a  király nem tudott megállapodni a költséges kísérlet esetleges nyereségének megosztásáról az adeptussal  - így  végül betiltotta Zehendtner kísérleteit. 

Akinél csaltak sokat

Miksa legidősebb fia, Ausztriai Rudolf (1552–1612) örökölte apja érdeklődését - sőt, nem csak alkimistákat foglalkoztatott, de maga is elkötelezett aranycsináló volt. Prágai palotájában maga végezte a laboratóriumi kísérleteket néhány megbízható szolgája segítségével. Hatalmas birodalmában nem volt nevesebb alkimista, aki ne fordult volna meg udvarában. A király buzgalma és elkötelezettsége a terület iránt olyannyira ismert volt, hogy „német Hermes Trismegistos”-nak is nevezték.

Hermész Triszmegisztosz az ezoterikus irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, akit Thot egyiptomi istennel, az istenek írnokával azonosítanak. A legenda szerint Hermész Triszmegisztosz szent könyveket hagyott hátra, amelyek a teológia, tudomány és filozófia alapjait fektették le (beleértve az asztrológiát, a filozófiát és az orvostudományt). Titkos tanait csak a legmagasabb rangú papok olvashatták. Hermész Triszmegisztoszt az alkimisták atyjaként tisztelték, neki tulajdonítják a Bölcsek Kövének titkát. A hermetikus iratok, köztük a híres Tabula Smaragdina, nagy hatással voltak a középkori és reneszánsz gondolkodókra. A Tabula Smaragdina legismertebb mondata a kezdőmondat: Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van.

Rudolf 1552. július 18-án született, magyar királlyá 1572-ben, német császárrá 1576-ban koronázták. Hatalmas birodalma kormányzása helyett visszavonult a prágai Hradzsinba, ahol az aranycsinálás és az asztrológia foglalta le. A legenda szerint halála után 17 tonna aranyat találtak, amelyet téglákba öntöttek, más források szerint ez az aranymennyiség 84 mázsa, míg az ezüst 60 mázsa volt. És természetesen — a legenda szerint — mindet Rudolf csinálta...

Rudolf udvarába orvosi vizsgálatot követően juthattak be a magukat alkimistának mondó személyek.  Thadeus Hayek udvari tudós és orvos ellenőrizte tudományos ismereteiket, megtekintette kísérleteiket és átnézte korábbi munkáikat, mielőtt Rudolf színe elé engedte volna a jelentkezőket. De néha még ő is benézte a jelölteket. Így került a király elé 1585-ben az angol Edward Kelley is, akit Angliában csalás miatt már fül-levágással büntettek. Kelley sikeresen bemutatta, hogyan alakítja át az ólmot arannyá, amiért Rudolf nemesi rangra emelte. Ám amikor a király a Bölcsek Kövét követelte tőle, Kelley zavarba jött, hiszen nem volt nála...Végül börtönbe zárták, és szökési kísérlete során lezuhant, lábát törte, ami a halálához vezetett. 
De nem mindegyik alkémista kereste fel Rudolfot jószántából. Ha valaki hirdette magáról, hogy adeptus, a király hívatta — börtön kilátásba helyezésével nyomatékosítva a kérést.  1603-ban Philipp Jakob Güstenhöver strassburgi aranyműves így vált Rudolf áldozatává, miután az uralkodó értesült arról, hogy aranyat készít vörös por segítségével, amelyet egy idegentől kapott. A király elé vitték, ahol Güstenhöver háromszor állította elő az aranyat, ám a király továbbra is is kételkedett, faggatta az aranyművest, aki szintén nem bírta a Bölcsek Kövét, így nem tudta azt Rudolfnak átadni. Ő börtönben végezte. 
Rudolfot persze sok csaló is meglátogatta, akik közül akik közül Kelleyhez hasonlóan többen is átcsúsztak Hayek szűrőjén.  Ilyen volt Johann Heinrich Müller, egy borbély, aki az aranycsinálás mellett azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ólom-amalgámból készített golyóval állítólag sebezhetetlenné vált. Végül kiderült, hogy közönséges szemfényvesztő - így csalásai miatt felakasztották.

Universalis, mágnes

Rudolf árnyékában kisebb udvarok is próbálkoztak az alkímia Egyetlen Műveletének varázslatát végrehajtani. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) is érdeklődött az alkimista tudományok iránt, kamarása, Csáki István írásai tanúsága szerint. Csáki a „TR universalisról”- azaz tinktura universalisról - és a Sendivogius-féle mágnesekről ír. Bethlen udvarában szintén megfordulhattak alkimisták, akiknek tevékenysége hozzájárult a kor kémiai- és orvostudományának fejlődéséhez, de a források Rudolf tekintetében bőségesek  — hiszen ő direkt írókat és festőket foglalkoztatott az alkímia csodájának megörökítésére — Bethlennél viszont csak a kamarás jegyezte fel a tapasztalatokat, így be kell érnünk ennyivel.

Báró von Chaos

III. Ferdinánd (1637–1657) szintén kapcsolatba került alkimistákkal. A beszédes nemesi nevet a király jóvoltából elnyert Johann Konrad Richthausen von Chaos ( német alkimista, orvos és tudós) például vörös port adott neki, amely állítása szerint a Bölcsek Köve volt, és amelyet Ferdinánd saját kezével használt, hogy kénesőt arannyá alakítson. A transzmutáció ceremoniális körülmények között zajlott, és valamennyire minden bizonnyal sikeres is volt, mert  Richthausen hamarosan bárói rangot kapott. Az aranyeső további sorsáról azonban nem maradtak fent adatok. Ami biztos: báró Richthausen von Chaos az udvarnál maradt I. Lipót király (1657–1705) uralkodása alatt is. 

Akit csaltak sokat

Mária Terézia (1740–1780) nem kedvelte az aranycsinálókat. Udvari pletykák szerint azért, mert férje,  I. Ferenc legalább akkora rajongója volt az alkímiának, mint a női szépségnek. A franciás laza eleganciát Bécsben a korban szinte egyedüliként képviselő sármos Ferenc a  „zu den drei Kanonen”(a Három Ágyúhoz) nevú rózsakeresztes páholyba is belépett,  amelynek a kor leghíresebb két magyar alkimistája, Báróczy István és Székely László is tagja volt. A gyűlések okán Mária Teréziát gyakran hagyta magára a palotában. 

Mária Terézia Ferenc nőügyei felett kénytelen volt szemet hunyni - de az alkimisták ellen fel tudott lépni. Férje halála után szigorú rendeletet is bocsátott ki - és betiltotta az egész kísérletezgetést szerte a Birodalomban 1768. április 25-én:  

„Minthogy Felséges Asszonyunk kegyesen azt óhajtja, hogy a közjó szempontjából, az összes alkimisták bármiféle rangúak is napfényre kerüljenek, mint akik a birodalom lakosait a nyereségszerzés különféle ürügyei címén becsapják és őket gyakran és ismételten egészen a tönk szélére juttatják, és hogy a laboratórium felállításától és segítőtársaknak az előbb említett műveletek céljaira való felfogadásától eltiltassanak, a családoknak ebből a forrásból eredő és más gyakran szomorú példákon tapasztalt végromlásának elhárítása céljából érceknek, fémeknek és félfémeknek magánúton való olvasztása, kiválasztása és desztillálása ezennel megtiltatik. Hogy ha ennek a tilalomnak megszegői külföldiek vagy nem nemes személyek lennének, vagyonuk és a műveleteknél használt anyagok elkobzásán kívül zárassanak be és a vád minősége szerint büntettessenek meg vagy a birodalomból távolíttassanak el. Nemesek és mágnások másként büntetendők.”

Mindezek után egészen meglepő, hogy unokája,  I. Ferenc József szintén foglalkoztatott alkimistákat. Valószínűleg a kilátásban lévő hatalmas nyereség csábította - egy forrás szerint befektetése 16-szorosát ígérték neki az adeptusok - aranyban. Szathmáry László így számol be a nevezetes esetről az  Alkémisták a magyar királyi udvarban című, 1928-ban a Természettudományi Közlönyben megjelent tanulmányában: 

„1867. szeptember 11-én három egyén érkezett Párizsból Bécsbe. Az egyikük Antonio Simenec de la Rosa szicíliai származású, aki korábban katona volt, majd mexikói rendőrfőnök, a másik Conte de Fresno y Landres nyugalmazott ezredes a karlista seregből, a harmadik pedig egy római főpap, Romualdo Roccatini. A királynál audienciát kértek, és bemutatták tervüket, mely szerint kénesőből aranyat készítenének. Előre nem kértek semmit, de ha sikerrel járnak, akkor részesedést kértek a bevételből. Hajlandóak voltak a kísérletet bárhol és bármilyen ellenőrzés mellett végrehajtani, ahogy azt kijelölik. Az eljárást leírták, és Őfelsége rendelkezésére bocsátották. A királyt annyira megnyerte behízelgő modoruk, hogy megbízta Anton Schröttert, a bécsi műegyetem tanárát, hogy vizsgálja meg, érdemes-e a kérdéssel foglalkozni, miután előéletüket a rendőrséggel ellenőriztette. A terv szerint finom ezüstöt 5 millió forint értékben alakítottak volna arannyá 80 millió forint értékben, amihez egy évre lett volna szükség. A kísérletek elkezdődtek, és bár eleinte 3 gramm aranyat nyertek 150 gramm ezüstből, később de la Rosa további támogatást kért a királytól, aki 3000 frankot biztosított számára. A három alkimista kisebb-nagyobb összegeket kapott további támogatásként, de végül a kísérletek eredménytelennek bizonyultak. Schrötter a végén visszavonult, és a csalókat végleg elbocsátották."

Szathmáry szerint ez volt az utolsó kísérlet arany előállítására, amely a bécsi császári palotából indult.

És aki rátalált — valamire

És nem királyoknak dolgozott ugyan, de alkímiáról magyarul írva muszáj megemlítenünk Hamvas Béla író-filozófus nevét. A Tabula Smaragdina és a Scientia Sacra adják Hamvas alkímiával kapcsolatos gondolatainak legtömörebb összefoglalását  amelyből megérthető ez a különös, misztikus filozófia, amelyet ma már nem nevezünk tudománynak.  Hamvas Béla az alkímiára mint spirituális eszmerendszerre tekint. Szerinte az alkímiában az elemek és a műveletek szimbolikusak, a procedúra végső értelme pedig az anyag (prima materia) átszellemítése, a világ és az ember tökéletesítése, arannyá (materia benedicta) változtatása.

Hamvas szerint a művészi tevékenységnek is ez az eredeti értelme —  vagyis a művészet olyan szellemi szolgálat, amely a világot szebbé teszi.

forrás: Szathmáry László: Alkémisták a magyar királyi udvarban (Természettudományi Közlöny, 60. kötet, 1928. február)

dr Mayer Ferenc Kolos: A bölcsek kövéről

Danyi Zoltán: Hamvas Béla ezoterizmusa