Folytatódik a Hagyományok Háza állandó táncház-sorozata a Hagyományok Háza Átriumában szombatonként, 19 óra és hajnali 2 között. A nagy hagyományokkal rendelkező, beavató táncház mindenki számára lehetővé teszi, hogy megismerkedjen az adott napon sorra kerülő falvak népzenéjével, néptáncával, és olyan közösségi szórakozásban legyen része, amelynek során mindig újabb és újabb ismeretekre tehet szert.

2025 februárjától a táncházat megelőző tanfolyamon vízmelléki, azon belül szászcsávási magyar, haranglábi román és désfalvi cigány táncokat tanulhatnak az érdeklődők. Egykoron mindhárom településen a napjainkban is közismert Szászcsávási Zenekar húzta a talpalávalót a falusi táncosoknak.

„Nekünk alapvető dolgunk az, hogy beavató táncház legyünk, ami azt jelenti, hogy bárki, aki az utcáról bejön, az élménnyel menjen haza, és ne azt érezze, hogy a magyar tánc olyan nehéz, hogy én ezt még egyszer meg sem próbálom.” (Kelemen László) 

A nyolc alkalmat felölelő tanfolyam alatt két családi zenekar látogat el hozzánk, két gálaműsor keretében. Táncházainkban nagy hangsúlyt fektetünk a tánctanításra, a táncoslábú érdeklődők több hónapon keresztül kiváló oktatóktól tanulhatják egy-egy tájegység táncát.

A ciklusok zárásait bállal ünnepeljük meg. Minden alkalomra meghívjuk az adott tájegységről származó helyi zenészeket is. Tehetséges népdalénekesekkel ismerkedünk az egyes tájegységek vokális dallamkincsével, és a táncházi élet legismertebb zenekarai húzzák a talpalávalót hajnalig - így a felhőtlen szórakozásra is alkalmat kínálunk.

Egy kis ízelítő a hangulatból:

Kezdő tánctanfolyamunkra szeretettel várjuk a teljesen kezdőket és az újrakezdőket! Kezdő csoportunkban olyan alap tánctudást szerezhetnek a táncolni vágyók, amivel bátran tudnak majd mulatni a táncházakban.

Belépő:

Tánctanfolyam és táncház: 2.500 Ft

Táncház jegy 21 órától: 1.500 Ft