"Orsós Jakab tudása archaikus tudás. Egy bölcsnek, egy mesemondónak a tudása. Sokkal többet tud, mint amennyit egy ember tudhat. Amikor elmegy egy-egy iskolába cigánygyerekek közé és beszél nekik, akkor mindig az emberi egyenlőségnek és az emberi méltóságnak az eszméjét vagy a vágyát adja tovább" - írta Nádas Péter Orsós Jakabról, akinek a magyar cigány himnuszt köszönhetjük.
Orsós Jakab író, novellista, gyűjtő és fafaragó az anyakönyv szerint 1920. május 24-én született a szepetneki út végén lévő erdőben. Valójában azonban Kollátszegen jött a világra, és apja szerint – a vándorló életmód miatt hónapokkal később anyakönyvezték – nem biztos, hogy éppen május 24-én, de biztos, hogy 1920 májusában, „amikor a vadrózsa nyílott”.
Hatéves koráig szüleivel, testvéreivel erdőkben, kunyhókban élt, nagy szegénységben. Hétévesen a palini tanító elhatározta, hogy a környékbeli vándorló cigány gyerekek közül harmincat beültet az iskolapadba. Rongyokban, cipő nélkül, magyarul egy szót sem tudva érkeztek, de a tanító rávette a helyi sváb és zsidó családokat (Schwarzok, Hitzfelderek, Nittek, Müllerek stb.), hogy etessék a gyerekeket. "A nagycsaládok a korszellemnek és talán az iskolába járó gyerekeiknek is köszönhetően, „kijöttek az erdőből”, letelepedtek, kéthelyiséges vályogházakat építettek. A kosztos gyerekek szivacsként szívták magukba a friss leves és a tiszta abrosz illatát a magyar nyelvvel együtt, amit addig egyáltalán nem beszélt."
Az olajipari évek
Az 1930-as években az amerikai Standard Oil koncessziót kapott a dunántúli olajkutatásra. 1937-ben felfedezték a lispei olajmezőt, megszületett a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT). Orsós Jakab 1940-ben csőillesztőként került az olajiparba és bejárta a fél Dunántúlt az olajtávvezetékek építése során. 1942-ben bevitték katonának. Hosszú hadifogság után 1948-ban tért haza.
Az író és a gyűjtő
Első novellája 1952-ben jelent meg Idézés a túlvilágra címmel egy helyi lapban. Igaz történet volt az alapja: egy már hat éve halott ember nevére érkezett bírósági idézés. A groteszk hangvételű írás akkora hatást váltott ki, hogy Jakab később azt mesélte, a bíróság vezetője személyesen fel is kereste őt. Ekkortól kezdett tudatosan saját közegéről írni.
Fokozatosan ébredt rá: saját környezetébőé leginkább a cigányság kultúrájáról tud egyedit, soha addig nem hallottat mondani-írni. Rájött: saját népéről kell írnia – úgy, hogy a mindenki elolvassa. A cigányság kultúrájáról, annak szépségéről és hihetetlen alkalmazkodóképességéről mesélt. Két novelláskötete jelent meg, írásait rendszeresen publikálta irodalmi lapokban.
Az 1970-es években egy baleset miatt nem tudott már tovább fizikai munkát végezni, így irodai állásban dolgozott tovább. Itt új feladatot kapott: cigány fiatalokat toborzott és tanított be az olajipari munkára. És irodalmi témákat is gyűjtött, ahogy közelről megismerte a cigányság három nagy csoportját, a lovárikat, a beásokat és a romungrokat.
Legfontosabb gyűjtői munkája a beás népmesék és népköltemények megmentése volt. Ezek közül az egyik szöveg alapja később a „Zöld az erdő, zöld a hegy is” című dal magvává vált.
A dal szövegének alapját Orsós Jakab gyűjtötte beás nyelven zalai közösségéből. Bari Károly költő készítette a magyar nyelvű költői átköltést (1985, Tűzpiros kígyócska). A dallamot Varga Gusztáv (Kalyi Jag) szerezte. A dal az 1990-es évek elején vált igazán himnusszá. Pesszimista, mégis felemelő sorai a szerencse változandóságát, a szenvedést és a túlélést éneklik meg.
A dal ma is az egyik legmeghatóbb identitásképző ének a magyarországi roma közösségekben. Így szólt a Sükösdi Tamburazenekar előadásában a Parlament május 9-i alakuló ülésén:
A fafaragó művész
Orsós Jakab a hagyományos beás fafaragás egyik utolsó nagy mestere és művészi szintre emelője volt. A mesterséget családi hagyományként örökölte: ősei teknőket, vedreket és használati tárgyakat faragtak. Ő azonban már nem csak használati eszközöket, hanem igazi művészi alkotásokat készített – szobrokat, reliefeket, díszített tárgyakat.
Munkáit számos kiállításon mutatták be, országos hírű népművész lett. A faragás egész életén keresztül elkísérte: az olajipari évek alatt is szabadidejében faragott, majd nyugdíjazása után még intenzívebben folytatta. Művei egyszerre őrizték a beás cigány hagyományt és mutatták egy egyéni, érzékeny művész kezét. A faragás számára nem csupán kenyérkereset vagy hobbi volt, hanem identitásának fontos része – egy olyan ősi mesterség folytatása, amely a vándorló életmóddal együtt lassan eltűnőben volt.
Család és örökség
Orsós Jakab és felesége, Ili közösen teremtettek otthont Gellénházán. Négy gyermeküket sikerrel nevelték: a lányok érettségiztek, a fiuk Orsós László Jakab kulturális manager és az unokák közül is többen szereztek diplomát. Orsós Jakab története nem csak egy emberé, hanem egy egész közösség felemelkedésének és megmaradásának krónikája. 2002. március 19-én hunyt el.
források:
Aki hallja, aki nem hallja. Orsós Jakab portré, dokumentumfilm
Forgatókönyv: Kóthy Judit, Topits Judit
Hangmérnök: Almásy Péter, Wahl Frigyes
Vágó: Szabó Zsolt
Operatőr: Stenszky Gyula
Gyártásvezető: Tóth Ferenc
Producer: Pécsi Vera
Rendező: Kóthy Judit és Topits Judit
Gyártó: KLT Kulturális Kft. 2002
