Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni - kérte. Nem is írhatnánk róla, azt kérte: ne legyen se hős, se mártír, hanem felejtsük el.
Angyal István 1928-ban született a Békés megyei Magyarbánhegyesen, zsidó kisiparos-kereskedő családban. A polgári iskola után származása miatt nem tanulhatott tovább. 1944-ben édesanyjával és nővérével Auschwitzba deportálták. Egyedül ő tért haza: anyját elvesztette, nővérét kivégezték.
Kommunistaként jött vissza Budapestre, de a sztálini változatból hamar kiábrándult. Eörsi István szerint 1949-ben fejjel lefelé akasztotta fel Sztálin képét a vécéjében – akkoriban ez életveszélyes tréfa volt. Magyar–történelem szakra járt az egyetemre, de miután a Lukács György körüli vitában kiállt a filozófus mellett, kizárták. Vasbetonszerelő lett, később építésvezető, többek között Sztálinvárosban. 1950-ben megnősült, egy kisfia született.
A Tűzoltó utca
A forradalom kitörésekor Esztergomban volt. Feljött Budapestre, csatlakozott a tüntetéshez, este a Rádió ostrománál a sebesülteket segítette. Október 25-én részt vett a véres zászlós tüntetésen, és az ő javaslatára vonultak a tüntetők az amerikai helyett a jugoszláv követség elé. A következő napokban röplapokat terjesztett, és a Péterfy Sándor utcai kórházból élelmet vitt a harcolóknak. Így került a Tűzoltó utcai felkelőkhöz, akik hamarosan a parancsnokukká választották.
A csoport eredményesen harcolt, Angyal mégis végig hangsúlyozta, hogy csak védekeztek: a városrészt védték, támadást sosem kezdeményeztek. Fellépett az önbíráskodás ellen. Huszonnégy ávós sorkatonát vett őrizetbe, és etette őket a forradalom napjaiban, kommunista funkcionáriusok háza elé, azok kérésére, védőőrséget állított. Eörsi István riporterként járt akkoriban a Tűzoltó utcában, ott mondták neki róla: az Angyal valóban angyal.
Október 29-én Janza Károly honvédelmi miniszter, majd Nagy Imre is tárgyalt a Tűzoltó utcai és a Corvin közi parancsnokokkal. Angyal részt vett a fegyverszüneti tárgyalásokon, a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló ülésén pedig a Tűzoltó utcaiak képviselték a civil fegyvereseket. A tűzszünet idején a rend fenntartását és a forradalom tisztaságának megőrzését tartotta a legfontosabbnak.
A politikusok közül sokáig Kádár Jánosban bízott. November 1-jén arra kérte, hogy másnap jelképesen vegye át a csoport vezetését. Kádár megígérte – de a megbeszélt napon nem a Tűzoltó utcába ment. A november 4-i szovjet támadás után Angyal már őt tette felelőssé a kialakult helyzetért, egyik röplapján nemzetirtással és hazaárulással vádolta.
A kórházi szoba
A Tűzoltó utcaiak november 7-ig, egyes források szerint 8-ig harcoltak. Utána Angyal a Péterfy Sándor utcai kórházban húzódott meg, és a harcot röplapokkal folytatta: írta, sokszorosíttatta és terjesztette őket. Úgy gondolta, a fegyverek helyett most a szónak kell harcolnia. A kórház környékén ekkor egy egész kis ellenálló hálózat működött - ebben dolgozott Tóth Ilona is, aki az ő röplapjait terjesztette.
November 16-án razziát tartottak a kórházban. Angyal egy orvosi szobában volt, és amikor meghallotta, hogy elviszik a társait, lement tiltakozni. Ekkor már egy hete nem aludt, injekciókkal tartotta magát ébren. Őt is letartóztatták.
Emlékiratok
A börtönben megírta az emlékiratait. Két év fogság után is hitt a forradalom győzelmében. A bíróság előtt bűnösségét soha nem ismerte el, kegyelmet nem kért. Az utolsó szó jogán így magyarázta a forradalomban vállalt szerepét: „Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni.” 1957 nyarán szervezkedés kezdeményezése és vezetése miatt halálra ítélték. Több mint egy évet töltött a siralomházban.
Ebben az időben jutott el egy búcsúlevele Eörsi Istvánhoz, aki akkor maga is a márianosztrai börtönben ült. Vécépapírra írta, ceruzaheggyel. Egy rabtárs csúsztatta Eörsi kezébe. Eörsi megtanulta kívülről, a papírt megsemmisítette. Egy évvel később egy szabaduló barát vitte ki a szöveget - ismét vécépapíron.
A levélben Angyal arra kérte a barátját, hogy tiltakozzon, ha az utókor hőst vagy mártírt csinálna belőlük - inkább felejtsék el őket.
„Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni.”
Angyal Istvánt 1958. december 1-jén kivégezték.
Források: Eörsi István: Angyal István búcsúlevele (Beszélő, 1987) · Arcok 1956-ból – Angyal István (Infostart, 2016) · Angyal István (szabadságharcos) – Wikipédia · Angyal István – Névpont · Eörsi László: Tóth Ilona (Beszélő, 2002) · L. még: Eörsi László (szerk.): Angyal István saját kezű vallomásai (Múltunk); Lukácsy András: Felismerem-e Angyal Istvánt? (1990)
