A búbos banka különösen cifra nevet érdemelt ki a néptől- ráadásul nem is egyet. Hogy miért? Tóth János írásából kiderül!
Járva az erdők szegélyezte pusztát az út porából sokszor felröppen egy nagyon érdekes és színpompás madárka. A színére, formájára és röptére is felkapja az ember a fejét, mert szokatlan mind. Ez a madarunk a búbos banka. Nem sok ilyen madarunk van, aminek a népnyelv ilyen sok nevet adott... Történhetett ez azért, mert igen kedvelik a jelenlétét díszessége miatt az emberek annak ellenére, hogy a körülötte áradó illatok, inkább szagok nem túl kellemesek, így ezt tükrözik a különböző tájegységeken felgyűjtött nevei is:
banka, büdös banka, sáros banka, babuta, babuba, bugybóka, babuk, babuka, babucska, babutyka, budoga, dutka, daduk, dudoga, dod, szurtos dudu, büdös dod, baták, ganajmadár, jututu banka, szaros babucska, cifra banka, poklonca, fostos huputa.
Küllemre a rigónál nagyobb madár, alapjában halvány rozsdaszínű teste fényes fekete dolmánnyal van tarkítva. Farkán félholdszerű fehér keresztszalag. A legérdekesebb mindenképp a feje, és az azon lévő, felállítható bóbita, búb, melyről az irodalmi nevét is kapta.
Vékony, könnyen hajló csőrével a turkálás nagymestere, főleg a legelő állatok által hullajtott, már rovarokban gazdag lepényekben, trágyacsomókban. Mondják is róla, hogy a rovarok „főrendőre” a pusztán és az azt övező kertekben. Összeszedi a cserebogarakat, pajorokat, hernyókat, lótetűt, szöcskét, legyet, álcákat és minden kertre, veteményre káros repülő és földi rovart. Nagyon kedveli az átmeneti övezeteket, ahol a legelő, erdősáv és megművelt mezőgazdasági területek találkoznak. Nagyon jó életfeltételt nyújtott számára a Kárpát-medence, amíg a rendszerváltás után meg nem jelentek a nagybirtokok és a mozaikosság szinte felszámolódott a mezőgazdasági termelésben és felváltották azt a monokultúrák. A kisparcellás művelési ágak jelentenek az állományának biztonságot, illetve a lakott területek közelében mesterséges odúk, vagy kőrakások felállításával lehet segíteni az állomány haza mennél nagyobb számú költését. Igen kedveli a szőlőültetvényeket és gyümölcsösöket, hiszen ott fordulnak meg leginkább a táplálkozásának legfőbb eledelei.
Egyik vonuló madarunk (kivéve Spanyolországot és Portugáliát, ott túl jól érzi magát télen is) és amint márciusban, vagy áprilisban megérkezik, fészkét eldugott faodvakba (szívesen foglalja el a harkályok odúit), vagy kőrakások üregeibe rakja, melybe négy-hét szürkés zöldes olajszínű tojást rak. A fészken kizárólag a tojó kotlik, hím-társa az élelmet hordja a kotlójának. Amint fiókáik kikeltek a tojásokból, mindkét szülő odaadóan szállítja nekik a fenti „csemegéket”. A fiatalok 26-27 nap múlva ki is repülnek a fészekből és végzik tovább, együtt szüleikkel, az ember számára kimondottan hasznos munkát.
Spanyolországtól Kínáig, Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. A búbos banka világállományát 5 millió egyedre, hazai fészkelő állományát 10-17 ezer párra becsülik a szakemberek.
„Valamennyi madár közt a banka leginkább az, a mely fészkét rutítja, a melynek fiai piszokból és szennyből kelnek; ezért az anyamadár éppen úgy, mint fia is nagyon rossz szagú. Ezért az a «büdös» jelzője.” (Herman Ottó – Madarak hasznáról és káráról 1901.)
A szagok egyik forrását a fiókák ürüléke jelenti, ami nem az odú nyílásán repül ki, hanem annak belső falán landol, ennek köszönhetően odabent egyre büdösebb lesz. De van egy még meglepőbb magyarázat is a madarak büdösségére. A tojó és a fiókák fartőmirigye egy nagyon szagos, barna színű váladékot is termel, amit a tojó már a fiókák kikelése előtt kiken az odú belsejébe. Ebben a váladákban rendkívül nagy számban fordul elő az úgynevezett Enterococcus baktérium, melynek nagy köze van a fiókák sikeres kikeléséhez, ugyanis az ezek által termelt antibiotikumok védelmet nyújtanak a káros baktériumokkal szemben. Emellett a kéretlen látogatók is távol tartják magukat a fészekaljtól.
A csordások és gulyások madara
A búbos banka a pusztai emberek egyik legkedvesebb madara. Különösen a gulyások és csordások vagyis a tehénpásztorok kedvelik - a banka ugyanis, ha teheti, a csordákkal és a gulyákkal együtt jár a legelésük közben. Teszi ezt több okból, is. Egyrészt, mert a tehenek által potyogtatott lepények a táplálékának jó részét adják, mert abban bújnak meg sokszor a táplálékául szolgáló rovarok, valamint ezt az anyagot használja a fészke bélelésére is. Malonyai Dezső a 19. és 20. század fordulójának neves művészettörténésze gyűjtései során a magyar népművészetet tanulmányozva a következőt találta a búbos bankáról:
„A gulyás kis gyermekeinek babuka-madarat farag. A babuka szárnyai nagyok, szélesek, kerekítettek. Fejét bóbita ékesíti, amelyet rendesen összehajtva, részint hátrafelé visel, de ha odaszáll a pásztor mellé, ha körülötte röpköd, akkor bóbitáját legyező alakban fölmereszti, úgy tesz vele, mint mikor legyezőt játékból nyitogatunk.” (Malonyai Dezső – A magyar nép művészete III. kötet 1911.)
Egy nemzet jelképe a búbos banka
A búbos bankát, héber nevén a duchifát 2008-ban választották Izrael nemzeti madarának. Hogy miért? Mózes harmadik könyvében a tisztátalan , meg nem ehető állatok közé sorolva emlékezik meg róla a Biblia, de van egy legenda Salamonról és a búbos bankáról.
„Amikor Slomó (Salamon) király nekilátott a jeruzsálemi Szentély építésének, kérdést intézett a bölcsekhez: „Ha, amint mondjátok, az Örökkévaló lakhelyéül szánt szentély felépítéséhez nem szabad vasból készült szerszámokat használni, hogyan vágják majd ketté az építőmesterek a hatalmas köveket az építmény falaihoz?” Így feleltek neki: „Messze-messze, a legmagasabb hegyek legtetején él egy gyönyörű szép madár, a búbos banka. Ő az őrzője egy kis bogárnak, melyet sámirnak, kőrepesztő féregnek neveznek, mert akár a puszta nézésével ketté tud repeszteni egy sziklatömböt. A madár nem engedi meg senkinek, hogy hozzáférjen a kis állathoz, azonban erre van szüksége a király munkásainak ahhoz, hogy fel tudjon épülni a Szentély, melynek falait nem érheti vasszerszám, mivel a vassal gyilkolnak az emberek, ahogy írva van a Tórában: ’Ha pedig kőoltárt csinálsz nekem, ne építsd faragott kövekből, mert vasadat emelted rá és megszentségtelenítetted azt’.” A bölcs király így hát követeket küldött a búbos bankához, hogy megszerezzék számára a sámirt. Mentek-mentek a sokat próbált harcosok hegyeken-völgyeken át, keresztül a sivatagon, míg végül megtalálták a búbos banka fészkét. Az anyamadár azonban nem volt otthon, talán élelmet keresett fiókái számára. A követek felhasználták az alkalmat: teljesen tiszta, átlátszó lappal takarták le a fészket. Amikor a tojó visszaérkezett, sehogyan sem tudott odaférkőzni a fiókáihoz, és azok sem őhozzá. Így hát a madár újra szárnyra kapott, és elrepült, hogy elhozza nagy kincsét, a jelentéktelennek kinéző, ám annál értékesebb sámirt, a kőrepesztő férget. Slomó király küldöttei így meg tudták fogni a kis csúszómászót és elvitték magukkal a fővárosba, Jeruzsálembe. A Szentély építéséhez előkészített hatalmas kövekre vonalakat húztak, és a kis féreg pontosan a megjelölt helyen vágta szét az óriási tömböket. Így járult hozzá a búbos banka a Szentély felépítéséhez.”
(A történetet közreadta: Chana Deutsch 2023-as írásában)
A búbos bankát 2015-ben választotta Az Év Madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Források:
Chana Deutsch: A búbos banka is hozzájárult a Szentély felépítéséhez (Bösálách) In.: zsido.com
Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról Budapest, 1901.
Katona Mihály: Magyarországi madarak népies elnevezésének gyűjteménye 2020.
Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant – Madárhatározó 1999. London
Malonyai Dezső: A magyar nép művészete III. kötet Budapest, 1911.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – A búbos banka
Schmidt Egon – Madárlexikon
