Táncháztalálkozó... de mi is ez valójában? Ahol találkoznak a táncházak? Vagy az ezekben résztvevő emberek találkozója? Akkor miért nem a „Táncházasok Találkozója”? És mit keres itt a kézművesség? Ezt egyszerűen megérthetjük, ha a hetvenes évek népművészeti mozgalmának fejlődéstörténetét nézzük. Tóth János írása.

Az 1930-as évek Trianon utáni Romániájában a magyarság megtörve, kifosztva, szinte reménytelenül maradt. Nem számíthattak másra, csak saját közösségeikre és a közösségek által megtartott hagyományaikra, ezért ott is alakultak hagyományőrző csoportok, mozgalmak, akárcsak a megcsonkított Magyarországon a Gyöngyösbokréta mozgalom. Ez Erdélyben az észak-erdélyi területek visszacsatolása után méginkább kibontakozott a „kicsi magyar idő”-ben, amikor az 1940-es években gombamód szaporodtak a vidéki városokban, majd falvakban a hagyományőrző csoportok, akik a saját tánc- és zenei hagyományukat és emellett népszínművek színpadi feldolgozásait vitték színpadra.

Ez a második világháború végével és a kommunista ideológia romániai előretörésével megbicsaklott. Megbélyegezték a gyökerező mozgalmat a „nadodnyik” jelzővel és a politikai vezetés által túlságosan nacionalistának ítélt vezetőit meghurcolták, volt, hogy több éves börtönre ítélték.

A világ első táncháztalálkozója

Ezeknek az előzményeknek tudatában, az 1970-es években talán még erősebben indult a mozgalom városi fiatalok indíttatásából való újjászervezése. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 1978-ban megszervezték Székelyudvarhelyen a világ első Táncháztalálkozóját az addigra már számos helyen működő vidéki - erdélyi, főleg székelyföldi – város táncházas közösségének, ahol elsősorban a népzenei együttesek köré szerveződött a mozgalom.  Ezek voltak: Csíkszeredában a Barozda, Székelyudvarhelyen a Venyige, Marosvásárhelyen a Regösök, Kolozsváron a Bodzafa, az Ördögszekér, majd a Bogáncs zenekar.

Ez az első Táncháztalálkozó olyan jól sikerült, hogy egyre több nagyobb erdélyi városban is szerveztek hasonlókat Marosvásárhelyen és Kolozsváron, később Sepsiszentgyörgyön, de ezek nem rendelkeztek teljes országos kitekintéssel. Az egyre nagyobbá váló tömegmozgalom azonban gyanússá vált ismét a román kommunista vezetés szemében és az ötödik találkozó megszervezése után 1983-ban egyszerűen betiltották, szintén a túlzott nacionalizmusra hivatkozva. Ezzel talán méginkább felkorbácsolva az érdeklődést a Erdély népi hagyományai iránt a magyarországi táncházas közönség és a néptánc- és népzenekutatók körében.

A rendszerváltás és az  új lendület

A rendszerváltás pedig új lendületet adott Romániában is a népi hagyományok éltetőinek, hiszen a mozgás sokkal szabadabbá vált, a kiemelkedő egyéniségek köré pedig intézmények kezdtek szerveződni, hivatásos táncegyüttesek alakultak először Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában amelyeknek műsorai gerincét a mozgalom által megőrzött hiteles erdélyi néptánc színpadra alkalmazott változatai alkotják a mai napig. Ezekkel a kezdetekkel indult ismét útjára 2017-ben az Erdélyi Táncháztalálkozó. (Erről bővebben itt olvashat.)

2026

Idén 2026-ban a Táncháztalálkozó megszokott tematikája mellett kiemelt programok is szerepeltek, amiknek a fiatal elkötelezett néptáncosok, népzenészek, énekesek a főszereplői - tehát az utánunk következő generációk.  Az egyik, két olyan jelentős népzeneoktatási program bemutatása volt, amelyek a színpadokon is kézzel foghatók voltak. A HangŐRZŐ program az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és az Erdélyi Hagyományok Háza közös projektje. Ez egy olyan kisfilmsorozat és zenei program, amely bemutatja az erdélyi tehetséges fiatal énekeseket, táncházzenészeket és népzenekarokat. Célja a hiteles, autentikus népzenei örökség dokumentálása és továbbadása. A program videói elérhetők saját youtube csatornájukon is. A Székelyföldi Énekiskola a másik program, mely a gyergyóvidéki, csíki, keresztúri és Udvarhely környéki gyerekek közös éneklésén és népdaloktatásán keresztül épít közösséget és adja tovább népdalaink örökségét.

 

A másik program pedig az anyaországból érkezett Erdélybe. Mutatja, hogy a fiatalok körében is szoros és fontos a kapcsolat a nemzetrészek között. A Gyermek Néptáncosok XVII. Országos Szólótánc Fesztiválja döntőjének egyik legjelentősebb elismerése a kiemelt fődíj volt, amelyet a legkiemelkedőbb fiú szólisták és páros táncosok nyertek el. Ők alkották azt a válogatott csapatot, amellyel az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesületet képviselte idén az Erdélyi Táncháztalálkozón, hogy bemutatkozhassanak az erdélyi közönség előtt is, erősítve a Kárpát-medencei magyar kultúra egységét.

Kiemelt témája volt az idei Erdélyi Táncháztalálkozónak Kallós Zoltán a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő születésének 100. évfordulója. Több helyszínen kiállításokkal, és a munkásságának szentelt nagyszabású gálaműsorral emlékezett a táncházas közönség Kallós Zoltánra (Kallós Zoltánról szóló cikkünket itt olvashatja).

A Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus által rendezett nagyívű „Idegen földre ne siess…” címet viselő produkció hűen mutatta meg Kallós Zoltán munkásságának minden sarokpontját, az életmű epizódjait, melyet az erdélyi hat hivatásos néptáncegyüttes a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a sepsiszetgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, a székelyudvarhelyi Udvarhely Néptáncműhely és a nyárádszeredai/szovátai Bekecs Néptáncszínház táncosai és zenészei, Kallós Zoltán gyűjtőterületeinek táncaival és zenéivel tisztelegtek a népzenekutató előtt. Tették ezt a megjelent kézműves mesterekkel, mesemondókkal és a rekordszámú érdeklődővel együtt, akik mind Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről, mind pedig Magyarországról, vagy akár a tengeren túlról látogattak el erre a Kárpát-medencei rendezvényre.

 

És igen, ebben a legfontosabb maga a találkozás! Emberek emberekkel, közösségek közösségekkel éljenek azok bárhol a föld kerekén, hiszen „…több, mint táncháztalálkozó”, a kultúránk megtartó erő és azt is tudjuk, hogy:

„Idegen földre ne siess,
Amíg hazádban megélhetsz,
Ne menj messze földre lakni,
Míg hazádban meg tudsz élni.”

(Gyimesfelsőlok, 1984. Gyűjtő: Kallós Zoltán)