Patikusnak nem való - kénsavval égeti me g a kezét. Akadémikusnak nem való - otthagyja Munkácsyt. Párizsinak nem való - kell a magyar vidéki nyugalom. És monogámnak sem sikerült lennie - hiába volt 37 évvel idősebb második szerelménél. Rippl-Rónai József, az egyik legnagyobb festőnk. De milyen volt a kacskaringós életút a művek mögött? Miért választja valaki Kaposvár nyugalmát sikeres párizsi élete helyett? 165 éve született Rippl-Rónai József.
Patika, kénsav, München
Rippl József Kaposváron született 1861. május 23-én, egy tanító fiaként. Családja anyagi okokból gyógyszerészi pályára szánta. A kaposvári gimnáziumi évei alatt viszont már lehetett látni: másban tehetséges. Gyakran készített karikatúrákat osztálytársairól, és tanárai is felfigyeltek rajzaira. Ennek ellenére a gimnázium elvégzése után patikusinasnak állt. Először Pécsett, az Arany Sas patikában dolgozott segédként, majd szülővárosában, Kaposváron az Arany Oroszlán Gyógyszertárban folytatta. 1877-ben gyakornoki vizsgát tett, 1881-ben pedig Budapesten gyógyszerész mesteroklevelet szerzett. A patika-munka azonban távol állt tőle, alig várta, hogy a szabaduljon a kémcsövek és mérlegek közül, hogy rajzolhasson vagy festhessen. Pontosan nem tisztázott körülmények között patikai munka közben bal kezére véletlenül kénsavat öntött, maradandó égési heget okozva. A tragikus esemény tovább erősítette elhatározását: felhagyott a gyógyszerészettel, és Münchenbe indult, hogy művészi tanulmányokat folytasson. Felvették az Akadémiára 1884-ben.
Münchenben hamar szűkösnek érezte a német akadémikus környezetet. 1887-ben Párizsba költözött, mert ott dolgozott Munkácsy Mihály, akinek segédje szeretett volna lenni.
A franciaországi évek (1887–1902)
Párizs jelentette Rippl-Rónai számára a nagy áttörést. Eleinte Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott, majd egyre inkább eltávolodott mestere akadémikus stílusától.1890-ben hagyta el Munkácsyt és lépett önálló művészi útra, 92-ben Neuilly-be költözött skót barátjával, James Pitcairn-Knowles-zal. Itt találkozott a Nabis csoport tagjaival (Bonnard, Vuillard, Denis), akiknek dekoratív, színes, síkszerű festészete mélyen hatott rá.
A posztimpresszionizmushoz kötődő irányzat a festészetet dekoratív, síkszerű felületekké egyszerűsítette, erős kontúrokkal és tiszta, gyakran nem naturalista színekkel. Rippl-Rónai szakított Munkácsy akadémikus realizmusával, és egy intimebb, líraibb vizuális nyelvet keresett. A Nabis szemlélet megerősítette abban, hogy a festmény nem „ablak a valóságra”, hanem önálló dekoratív felület. Ez különösen a pasztellportréiban és enteriőrjeiben látszik, ahol a hangulat, a színek ritmusa és a kompozíció egyszerűsége válik hangsúlyossá. A japán fametszetek hatásával együtt ez alakította ki Rippl-Rónai érett, modern stílusát.
Párizsban talált rá jellegzetes pasztell-technikájára és intim, poétikus női portréit is itt kezdte festeni. Sikereket is elkönyvelhetett - míg első önálló kiállítása nem hozta meg a várt sikert, második már igen. Nevét 1889-ben változtatta Rippl-Rónaira.
Rippl-Rónai élettársával és későbbi feleségével Lazarine (Lazarette) Baudrion-nal 1888 körül ismerkedett meg egy heti vásáron Neuilly-ben (Párizs elővárosában). Rippl-Rónai ekkoriban gyakran keresett modelleket az utcán, vásárokon és kávéházakban. Lazarine Baudrion szintén festőnek készült. Rippl-Rónai egy kávéházban figyelt fel rá és megkérte, hogy álljon modellt. Hamarosan egymásba szerettek. Lazarine a festő számos híres képén szerepel (portrék, intim jelenetek). Később a felesége és múzsája is lett, élete végéig hű társa maradt, hazaköltözött vele Magyarországra is. Lazarine dolgozott is Rippl-Rónaival - iparművészeti tervei közül több hímzést és kárpitot ő készített el kézzel.
Párizsból Kaposvárra
Rippl-Rónai és Lazarine 1902 tavaszán döntött a végleges hazaköltözés mellett. A festő 15 év párizsi tartózkodás után vágyott a nyugalomra és a szülőföld inspiráló környezetére. Elege lett a francia főváros versengéséből és zajából, szeretett volna saját, békés művészvilágot teremteni Kaposváron. Lazarine eleinte nehezen fogadta el a nagyvárosból a kisvárosba való költözést, de végül követte férjét. A hazatérés sorsdöntő lépésnek bizonyult: Kaposváron Rippl-Rónai megtalálta azt a nyugalmat, amelyben legérettebb, legszínesebb és legszemélyesebb korszaka kibontakozhatott. A kaposvári Fő utcában vásároltak egy szerény, fehér parasztházat rózsakerttel. A festő magára talált a meghitt, egyszerű környezetben, megfestette a ház enteriőrjeit, Lazarine intim portréit és a kertjeleneteket. Ezekben az években születtek meg jellegzetes, meleg fényű, bensőséges képei, amelyek a kaposvári „idilli korszak” alapját képezték. Ekkoriban Rippl-Rónai iparművészeti munkákat is vállalt: üvegablakokat, bútorokat és belső tereket tervezett (pl. Andrássy ebédlő).
1906-ban Rippl-Rónai Budapesten, a Könyves Kálmán kiadónál nagyszabású kiállítást rendezett, amelyet árverés követett. Ez volt az első professzionális, nagy volumenű képzőművészeti aukció Magyarországon. A festő művei óriási érdeklődést váltottak ki a magyar közönség körében, az aukció hatalmas sikert aratott, és jelentős anyagi függetlenséget biztosított a művésznek. A bevételből vásárolta meg 1908-ban a ma emlékházként működő kaposvári Róma-villát. Az esemény fontos mérföldkő volt: bebizonyította, hogy a modern magyar festészetnek is van piaca itthon.
A Róma-villa átalakítása
Rippl-Rónai 1908 júliusában vásárolta meg a kaposvári Róma-villát, melyet Gundy György operaénekes építtetett 1868-ban . Az épület ekkor már egy kész művészparadicsom volt: parkos ligettel, ősfákkal, virágoskerttel körülvéve, gazdasági épületekkel (vincellérház, istálló, fészer, pince, méhes). A festő nem végzett nagy átépítést, hanem saját igényei szerint alakította át. A vincellérházból tágas műtermet hozott létre, ahol a legjobb fényviszonyok között dolgozhatott, a villát magát pedig saját festményeivel, bútoraival és tárgyaival rendezte be. A kertet is tovább szépítette: virágágyásokat alakított ki, pávákat tartott, és gondozta a régi ősfákat.
A villa a korszak egyik fontos művészeti találkozóhelyévé vált: gyakran megfordult Rippl-Rónaiéknál Ady, Móricz és Márffy Ödön is. És hamarosan gyerekzsivaj is költözött a házba: 1910-ben Lazarine húga árván maradt kislányát, Annette Paris-t vette magához a házaspár. A kislányt Rippl-Rónai Anellának becézte és sajátjaként szerette. 1914-ben kitűnő bizonyítványa jutalmául franciaországi utazásra is elvitték - de furcsa fordulatot vett az út: a háborús helyzet miatt Rippl-Rónai ellenséges állam polgárának minősült, így a franciák internálótáborba zárták. Csak hónapokkal később, neves francia művészek - Maillol és Denis - közbenjárására szabadult ki 1915 tavaszán.
1915-ben Rippl-Rónai Lazarine és Anella kíséretében járt a kaposvári Hatvani vendéglőben, ahol felfigyelt egy 17 éves pincérnőre, Bányai Elzára (Zorkára). Lazarine meg is jegyezte férjének, hogy remek modell lenne, és javasolta, hívják meg a Róma-villába. Rippl-Rónai így ismerte meg a lányt, aki kezdetben édesanyja kíséretében járt modellt állni. A művészi együttműködésből hamarosan szerelem lett. Lazarine tudott a kapcsolatról és elfogadta, később azonban egyre nehezebben viselte. Zorka nem kapott külön lakrészt a villában, de Rippl-Rónai sokat költött rá (iskoláztatás, ékszerek, lakás). A kaposvári társaság pletykált a viszonyról, ami sokak szerint botrányosnak számított. A festő élete utolsó 12 évében Zorka volt a legfontosabb múzsája – számtalan híres pasztelljén és képén szerepel. Ugyanakkor Paris Anella kifejezetten ellenszenvvel viseltetett Zorka iránt. A Rippl-Rónai emlékkönyv – Paris Anella visszaemlékezései c. kötetében úgy jellemzi, hogy Zorka határozottan csúnya és jelentéktelen teremtés, szerinte vonzó tulajdonsága egy sem volt; alakja tömzsi, hangja pedig kellemetlen csengésű. "Igénytelen, szélescsípőjű, kellemetlen orgánumú — egyáltalán nem elragadó teremtés.”
Rippl-Rónai élete utolsó 12 évét Kaposváron töltötte, elsősorban a villában és környékén dolgozott. Zorka portréit, intim enteriőröket, kertjeleneteket és csendéleteket festett. Ez volt művészetének legdekoratívabb, legszínesebb korszaka. Az 1920-as évek viszont tragédiákat hoztak: kapcsolata megromlott feleségével, Lazarine-nal és nevelt lányával, Anellával, miközben 1921-ben szeretett öccse, Ödön is meghalt. A nehéz időszakot tovább súlyosbították, hogy többször betörtek a kaposvári Róma-villába és budapesti műtermébe is, ahonnan személyes tárgyait is ellopták. Egészsége gyorsan hanyatlott: több szélütés érte, fél oldalára lebénult. Élete végén békült ki családjával és 1925-ben visszaköltözött Kaposvárra Lazarine-nal, Anellával és férjével.
Rippl-Rónai József 1927. november 25-én halt meg. A villa ma emlékmúzeumként várja a látogatókat.
