A szent, akinek napján a háziállatokért mondanak misét. Vendel a juhászok és a pásztorok védőszentje. Királyfiból lett juhász, juhászból koldus, majd pásztor, aztán csodatévő és szerzetes.

Szent Vendel a 6. században született  ír–skót nemzetségből származó törzs vezérének fiaként. A hagyomány ezért nevezi királyfinak. Legendája szerint a jámbor, keresztény műveltség iránt érdeklődő ifjút apja a nyájak őrzésével bízta meg - remélve, hogy ez elvonja figyelmét Istentől. Vendel azonban továbbra is a remeteség felé vonzódott, így egy kis zarándokcsoporttal egy erdőben telepedett le, ahol koldulásból éltek. Egy gazda azonban rápirított, hogy miért kéreget ahelyett, hogy dolgozna, ezért Vendel elszegődött hozzá pásztornak.

Lelkiismeretesen végezte munkáját, a legjobb legelőket és forrásokat kereste a nyájnak, de továbbra is remetecellája után vágyakozott. Isten kedvelte küldetését, így angyalokkal elvitette őt remetéskedése helyére az állataival együtt. Ott azonban nem tudta megitatni a juhokat, ezért pásztorbotját a földbe szúrta, amely nyomán bő forrás fakadt. Gazdája kérdőre vonta, miért vitte messzire a nyájat, de Vendel ígéretet tett, hogy időben hazaérnek. Csodával határos módon így is történt: a nyáj már otthon volt, mire a gazda érkezett, és Vendel elhelyezte az állatokat az akolban.

A csoda meggyőzte a gazdát, hogy Vendelnek elhívása szerint kell élnie, így beleegyezett, hogy visszatérjen remetetársai közé. Ők elöljárójukká választották, kolostort építettek, és a bencés regula szerint élő közösség apátjává tették. Diós István A szentek életében írja, hogy az apátot azon a helyen temették el, ahol remetekunyhója állt. Tisztelete a sírhoz való zarándoklattal vette kezdetét, mad sírja fölé hamarosan kápolnát emeltek, amely csodáiról lett híres. Vendel csodái főleg járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül.

Hét évszázad telt el tisztelete nélkül, de 1320-ban pestisjárvány sújtotta Triert, ahol a helyiek Vendelhez imádkoztak. A járvány elültével templomot emeltek neki, és átvitték ide ereklyéit. Ezt követően Európa-szerte elterjedt kultusza, templomokat ajánlottak oltalmába, és szobrokkal örökítették meg alakját. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában Wolfgang Jacobeit nyomán arra mutat rá, hogy a szent remete zarándokbotját az ábrázolások során pásztorbotként értelmezhették, így válhatott a jószágtartó gazdák, pásztorok, juhászok védőszentjévé.

Vendel és a pásztorok, juhászok

Szent Vendel a pásztorok, juhászok védőszentje, akinek emlékünnepén, október 20-án a háziállatokért is mondattak misét. Kiemelkedik a jószágot védő szentek közül, hiszen elsősorban a juhászok védőszentje, akihez maguk a juhászok fordultak kéréseikkel, hogy védje meg nyájaikat aszály, villámcsapás, birkavész és farkas ellen az egész évre szólóan. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában hangsúlyozza, hogy Szent György napjától (április 24.) Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) a pásztorok "bajmolódtak" a legelőkön kihajtott jószággal. A hazaterelés után a gazdák felelőssége lett az állatok téli védelme tűz, rabló, farkas, éhezés és kórság ellen, ezért az égi pásztorokhoz, köztük is elsősorban Vendelhez imádkoztak.

A Kárpát-medencében Padányi Bíró Márton veszprémi püspök kezdeményezésére terjedt el tisztelete, és hamarosan rendkívüli népszerűségre tett szert. A magyar néphagyomány olyannyira magáénak érezte, hogy számos esetben magyar juhászként, pásztorfiúként ábrázolták, lábánál kutyával, báránnyal. Szobrokat állítottak számára pásztoröltözetben, és történeteket kerekítettek, miszerint az adott településen élő jámbor pásztorfiú volt, aki imádkozott a jószágokért dögvész idején, és könyörgése meghallgatásra talált.

Elsősorban a Dunántúlon és a Jászságban tisztelték. A Tápió vidékén az állattartó és juhtartó gazdák ünnepe volt Vendel-nap. Nagykátán a hagyomány szerint: "Vendelke a juhászok pártfogója, őrzi a határt." A falu szélén vagy legelők közelében állították fel szobrát. A Csallóközben a pásztorok ünnepeként dudaszó mellett mulatoztak.

Október 20-a szigorú munkaszüneti nap volt, összefüggésben azzal, hogy aznapra kellett végezni a mezei munkával. A pásztorok dudaszó mellett mulatoztak, és a jószág számára is tartotték az ünnepet: nem fogták be, nem hajtották vásárra az állatokat. Ha állatvész ütött ki, azt mondták, hogy Vendel viszi az állatokat. Pásztormisét tartottak és a háziállatokért is mondattak misét, amely során a Vendelnek szentelt kápolna elé hajtották a lovaikat, marháikat és juhaikat. Ezt követően a szent vízből a jószágok ivóvizébe öntöttek, hogy oltalmazza őket minden bajtól.

Sok helyütt legelők közelében, a falu szélén őrzőként állították fel Szent Vendel szobrát, hogy vigyázza a határt, és búcsút, körmenetet tartottak a tiszteletére.  A Vendel napja köré eső októberi vasárnapokat Vendel-vasárnapoknak nevezték, zarándoklatokkal könyörögve a jószágért. Egész évben Vendelhez imádkoztak a családok, ha egy állat megbetegedett. A Hortobágy vidékén a pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel név.