Mi a közös a Tenkes kaptányában és az idén 51 éves s Vujcsics zenekarban? Vujcsics Tihamér. A népzenekutató és zeneszerző ma lenne 97 esztendős. Multiinstrumentalista és nyelvzseni volt; hihetetlen sokszínű életet élt - és fiatalon (45 évesen) hunyt el repülőbalesetben.

Vujicsics Tihamér 1929. február 23-án született Pomázon, szerb származású családban: apja, Vujicsics Dusán a budai szerb ortodox egyházmegye vikáriusa volt, így már gyermekkorában megtapasztalta, milyen, ha a délszláv és a magyar hagyományok találkoznak. Hatéves korára tökéletesen beszélt szerbül, magyarul és latinul, később tíz nyelvet sajátított el. A perzsát is megtanulta autodidakta módon.

A Pomázi Szerb Elemi Iskola a elvégzése után a család Budapestre költözött. Tihamér a Werbőczy Gimnáziumba (ma: Petőfi) járt. A család 1944-ben a bombázások elől Hercegszántóra menekült. Itt, az anyai nagyszülők házában fordult a gimnazista érdeklődése a zene irányába. Megtanult  harmonikázni, tamburázni, furulyázni és hegedülni is. A háború után már a Bartók Béla Zenei Szakiskolába ment vissza tanulni, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Zeneszerzést tanult Farkas Ferencnél és Veress Sándornál. Népzenét Kodály Zoltánnál kezdett hallgatni, mígnem a mester felmentette óráinak látogatásától, mondván: "Már nincs mit tanulnia tőlem." Származása miatt eltávolították a Zeneakadémiáról, így a Konziban folytatta tanulmányait, majd autodidaktaként képezte tovább magát. Ekkor már multiinstrumentalista volt:  gitározott, furulyázott, hegedült, citerázott, zongorázott, és szinte mindig zsebében hordta a furulyát improvizációkra. Így lett Vujcsics Tihamér végül szerző, gyűjtő és előadó - egyszemélyben.

A népzene tudományos megismerése és feldolgozása mellett Vujicsics  a balkáni népdalok autentikus előadását és kreatív felhasználását is céljául tűzte ki. Dolgozott a Magyar Állami Népi együttesnél, majd a Magyar Rádió Népzenei Osztályán. Gyűjtőutakra járt, és a rádió népzenei műsoraiban népszerűsítette a hagyományos délszláv muzsikát.

A Zöme zene című nyilvános zenés műsor. Sipos Tamás újságíró és Vujicsics Tihamér zeneszerző. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

Népzenekutatása és gyűjtései révén Vujicsics a magyarországii délszláv zenei és folklórhagyományok legnagyobb ismerője lett. többezer dallamot gyűjtött. Gyűjtéseiből nem csupán archívumot épített, hanem elemzéseket is írt: hangsúlyozta a zenei kontextust, a dalok élethelyzetét és a helyi variációkat. Bartók Béla nyomdokain haladva az összehasonlító népzenekutatást tekintette hivatásának. Kezdettől foglalkoztatták a magyar-balkáni-keleti zenei kapcsolatok, főként a motívumvándorlások. Az alábbi videóban jól látható, micsoda virtuózzal állunk szemben: Antal Imre kérésére stílus-utazásra visz zongora-improvizációval körbe Európán. 

Vujcsics együttműködött a legnagyobb paraszti muzsikusokkal, és hitt a népek zenéjének közös gyökereiben – európai, balkáni és akár perzsa hatásokban is. Tervezte, hogy Teheránba utazik ösztöndíjjal, hogy bizonyítsa a Rákóczi-induló perzsa eredetét (szerinte török tábori muzsikusok hozták be a Kárpát-medencébe), de ezt tragikus halála megakadályozta.

A Rákóczi-induló, más néven Rákóczi-mars a kuruc szabadságharc (1704–1711) vezéréhez, II. Rákóczi Ferenchez kötődő, a 18–19. században közismertté és közkedveltté vált nemzeti induló. Két fő típusa ismert, ezek közül a korábbi változatot Rákóczi-nóta néven is emlegették. E népszerű dallam eredete nem teljesen tisztázott; annyi bizonyos, hogy a korábbi változat szerzője nem Ruzitska Ignác volt. A dallamot 1809 és 1820 között Bihari János már játszotta, ami arra utal, hogy ekkorra széles körben ismertté vált. Hector Berlioz 1846-ban dolgozta fel zenekari művében, amely tovább növelte európai ismertségét, bár az ehhez kapcsolódó szövegek csak a 19. század végéről származnak. A Rákóczi-induló egy évszázados költészeti és zenei hagyomány végső összegzése. Megtalálhatók benne a kuruc tábori zene motívumai, a verbunkos jellegzetes fordulatai, valamint a kuruc énekek dallamvilágának elemei is. A nép körében a korábbi változat és a Berlioz-féle feldolgozás egyaránt ismert volt. Az 1840-es években Szegeden, amikor a cigányzenekar játszani kezdte, a vendégek felálltak az asztaltól, mondván: „mennek Bécs alá”. A gyors rész alatt a fiatalok némán koccintottak és kezet fogtak egymással. Később parasztzenekarok is játszották, például amikor a násznép elindult a menyasszonyért, és több helyen a mulatságokat is ezzel zárták. Az Arad megyei Magyarpécskán a Rákóczi árjája – feltehetően a Rákóczi-induló – hangjai mellett ülték meg a halott lakodalmát: a temetés után először a temető kapujában, majd a halottas háznál táncoltak rá. A dallam így nemcsak történelmi emlékezetet, hanem közösségi rítusokat is kísért, egyszerre hordozva gyászt, emelkedettséget és nemzeti érzelmet.
                                                                                                                        (Magyar Néprajzi Lexion)

Vujicsics nem csupán gyűjtött, archivált, elemzett, hanem fel is dolgozta a népdalokat: többszáz népdalt hangszerelt kórusra, kamarazenekarra és szólóhangszerre. Az Állami Népi Együttes mutatta be Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok c. műveit. Népi táncballadákat is komponált (Csudra Makar, Kádár Kata, Csodafurulyás juhász).

1959-től készített filmzenét és kísérőmuzsikát hangjátékokhoz, televíziós játékokhoz. Ő komponálta az Életbe táncoltatott lány (1964) c. táncfilm zenéjét és a Sziget a szárazföldön (1969) c. film zenéjét.  Filmzenéi közül a legismertebbek a Tenkes kapitánya és a Bors főtémája, valamint számos operett és könnyűzenei darab.

A Vujicsics Együttes alapításánál is jelen volt 1974-ben. A Vujcsics eredetileg a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes zenekaraként alakult (alapító tagjai közé tartozott többek között Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Győri Károly, Szendrődi Ferenc). A kezdetektől őket segítő  Vujcsics Tihamér nevét halála után, tiszteletből vette fel a zenekar .  77-ben már Vujcsics néven futottak be a Ki mit tud? -on - és máig működnek.

Vujicsics Tihamér 1975. augusztus 19-én, 46 évesen hunyt el repülőgép-balesetben Damaszkusz közelében. A prágai–teheráni Czechoslovak Airlines IL-62 járatán utazott (ő volt az egyetlen magyar utas), amikor a gép leszállás közben lezuhant. A baleset okát pilótahiba gyanújával vizsgálták, de a Közel-Kelet akkori feszültségei miatt felmerült a gyanú, hogy a gépet lelőtték. A baleset körülményei máig nem tisztázottak.  

Vujcsics Tihamér munkái források és alapművek. Gyűjtései a MTA Zenetudományi Intézet archívumában találhatók, feldolgozásai a mai oktatásban és koncerteken élnek tovább.  A magyarországi délszlávok zenei hagyományai c. átfogó munkája halála után jelent meg (1978).

Díjai: Liszt Ferenc-díj (1973), Érdemes Művész (1978).