Szeptember az ősz első hónapja, még akkor is így tartjuk, ha már augusztus közepe után a Kárpát-medencében általában megváltozik az időjárás jellege, és egy kicsit kiszámíthatatlanabbá válik. Gyakrabban lehet számítani záporokra, zivatarokra, szeles időre, és lehűlésre. Ez valóban így is történt az idén is, olyannyira, hogy a szarvasbőgés is megkezdődött pontosan augusztus 20-án a Bükkben. Tóth János írása.

Szeptember az a hónap, amikor a légköri viszonyok megváltozása miatt a vándorló madaraink tömegesen kezdik meg vonulásukat. Az első és leglátványosabb ezek közül a fecskék gyülekezése. Vidéki településeken, ahol még van állattartás, vagy vizes élőhelyek közelében, ahol sok a szúnyog és a légy – mely alapfeltétele annak, hogy fecskék is legyenek – száraz fák ágain, vagy a településeken belül villanyvezetékek hosszú méterein láthatjuk, hogy gyülekeznek napról napra egyre többen, hogy aztán csoportosan megkezdhessék hosszú és fárasztó útjukat az afrikai kontinensre, a Szaharán túlra.

Gyülekezésük oka, hogy indulásuk előtt folyamatosan táplálkoznak, hogy legyen elegendő energiájuk a napokig, hetekig tartó vonuláshoz, ezért tömegesen keresik fel a táplálkozóhelyeket, így nagy csapatokban fordulnak elő a házak tetején a villanyvezetékeken, nádasokban.

Maga a madárvonulás, nemcsak a fecskéknél, hanem minden költöző fajnál egy evolúciós válasz a ciklikusan változó éghajlati viszonyokra, melyek periodikusan élelemforrás hiányt okoznak az egyes területeken. Tekintve, hogy a fecskefélék rovarevők, méghozzá nagyrészt a levegőben zsákmányolják a repülő rovarokat, így az ő esetükben sem meglepő, hogy a telet, sőt az ősz jelentős részét sem hazánkban töltik.

A legnagyobb számban előforduló fecskefajaink a molnár- és a füsti fecske, ezért a vonulásukra vonatkozó legtöbb adat ezekről a fajokról áll rendelkezésre, de kettejük közül a füsti fecske az, amelynek megfigyelése még könnyebben zajlik, mivel hazai élőhelye, vonulása során a pihenőhelyei miatt könnyebben alkalmazható a vonulást diagnosztizáló hagyományos módszer a madárgyűrűzés. Míg a füsti fecske általában nádasokban pihen, illetve költ is sokszor, addig a molnárfecske fákon, sziklafalakon áll meg gyakrabban, ezért a gyűrűzés előtti hálós befogása a füsti fecskének könnyebb. A gyűrűzött és más területeken visszafogott példányok adnak egy eléggé meghatározó és pontos képet a vonulási szokásaikról.

A füsti fecske az egész északi féltekén megtalálható, de annak leginkább a keleti részén -  a tengerentúlon nem. Európa, Ázsia és Afrika északi területei adják az élettereit. Vonuló faj, kedveli a meleget, ezért is van, hogy testhőmérséklete normális állapotban is meghaladja a 40 0C-t. A Kárpát-medencében az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelhető meg. Rendkívül gyakori fészkelő. Leginkább a vízközelben lévő nyílt területeket kedveli, a mezőket, legelőket, alacsony növényzettel borított sík vidékeket, ahol legeltető állattartás folyik. Repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra és hernyókra is ráfanyalodik. A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénkrozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik. A farok hosszúsága meghatározza a párválasztást is, mivel a hosszabb és villásabb farktollú hímek sokkal kapósabbak a tojóknál, mivel jobb a manőverező képességük, így a túlélési esélyük is, mely fontos tény egy olyan madárfajnál, mely egy egész éltre választ párt magának. A füsti fecskékről részletesen korábban itt írtunk.

 

A fecskék gyülekezéséhez köthető néphagyományaink

Szeptember 8-át, Kisboldogasszony napját, azaz Szűz Mária születésének napját tartják a fecskék gyülekezésének és vonulásra való indulásuk kezdeti napjának, ezért a néphagyomány elnevezte ezt a napot „Fecskehajtó Kisasszony” napjának. Hagyományos őszkezdő nap is a pogány, kereszténység előtti hitvilágunkban, ezért számos abból az időből eredeztethető szokásunk van a mai napig, amelyek főleg a gazdasági élethez köthető hagyományokban jelennek meg. De miért is? Földanya hava is a népies elnevezése a szeptembernek, hiszen ebben a hónapban van a legtöbb gyümölcs betakarítása, és a szőlőszüret legfontosabb hónapja. Még óhitű eleink ezt természetesen a bőség havának tartották és ünnepelték az év során elvégzett, ekkorra gyümölcsöt hozó munkájukat és a „Fennvaló” ingyen kegyelmét, hogy betakaríthatták azokat.

A hagyományos keresztény kultúrákban a „Két Asszony köze” időszaka (augusztus 15. Nagyboldogasszony napja és szeptember 8. Kisboldogasszony napja közötti időszak) lezárult ugyan, de van még egy Mária ünnepünk szeptember 12-én Mária neve napjának ünnepe, így ez a hagyományban nem választható el élesen. (Minderről részletesen itt írtunk.) Valahogyan, valamilyen tevékenységgel mégis kapcsolódik még ez a négy nap az előző három héthez, ezért ezeken a napokon is voltak Mária-búcsúk sok helyen a Kárpát-medencében. Ez az időszak hagyományosan a dióverés időszaka is. Ekkorra reped meg a dió zöld burka és könnyen lepotyog, ha segítenek neki egy hosszú bottal. De ekkor még elvetheti a búzáját az a gazda, aki nem végzett ezzel Egyed napján (szeptember 1-jén, részletek itt) és dolga végeztével jó magasra dobhatja a vetőmagos zsákot, hogy akkorára nőjön a búzája jövőre!

De a gazda ekkor fogadja új cselédeit, hiszen kezdődnek az őszi betakarítás munkái, a summások az aratás után bevégezték munkájukat és a tanyák, majorságok körül kellett most munkálkodni, amihez sok szorgos kézre volt szükség.

És hogy mi kezdődik meg ekkor? Általában szép napsütéses őszi napok, amikor a még meleg, de már nem perzselő napsugarakban szívesen fürdőznek a vénasszonyok.

Tehát, mikor már a fecskék is jelzik a változást az időben és jó barátságot kötöttek a napozó vénasszonyokkal, a szőlősgazdák örömmel mennek le pincéik mélyére, hogy figyelhessék a krisztusi csodát, hogy hogyan lesz a vízből bor. Csak nekik kicsit tovább tart.

 

Források:

Chernelházi Chernel István: Magyarország madarai Budapest 1899.

Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról Budapest, 1901.

Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant – Madárhatározó 1999. London

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – A madárvonulás

Magyar Néprajzi Lexikon

Magyar Néprajz VII. kötet – Népszokás, néphit, népi vallásosság 1990.

Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve 2019.

Schmidt Egon – Madárlexikon 2020.